Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-496

Az országgyűlés képviselőházának h96. ülése 1931 május 1-én, pénteken. 295 képességéhez, van hivatva megállapítani a . határt, meddig mehet el. Véleményem szerint még azt a pár ezer pengőt, amelyet levontak ezekből a tételekből, sem lett volna szabad levonni, ismétlem azonban, nem érzem magam hivatva ennek a megbírálására, mert nem ismerem azokat az egyéb szempontokat, amelyek erre késztették a népjóléti miniszter urat. A közegészségügynél fel szeretném hívni mégis figyelmét azokra a hiányokra, amelyek az országban mutatkoznak. Különösképpen mutatkoznak ezek a falu egészségügyében. A Tiszántúl tanyavilágának egészségügye ma még teljesen rendezetlen. (Jánossy Gábor: Ügy van! Ügy van!) Azok a nagy kiterjedésű tanyaközpontok, amelyek felérnek 10—20 dunátúli falunak lakosságával, megérdemlik, hogy komolyabban foglalkozzék a népjóléti kormányzat azokkal a kérdésekkel, amelyek a Tiszántúl tanyavilágát érintik. S én meg is látom már a nyomát ennek az intenzívebb munkának, mert nem tudok eléggé megfelelő szót találni ahhoz, hogy megköszönjem az igen t. népjóléti miniszter úrnak, hogy 150.000 pengőről egyszerre 500.000 pengőre emelte fel azt az összeget, amelyet artézi kutak fúrására szánt. Ez olyan hatalmas lépés és egyszerre olyan nagy lépés, amely min den dicséretet megérdemel, (Ügy van! jobb felöl.) és reményt ad arra, hogy ezen a nyomon megoldásra kerülnek, más olyan kérdések is, amelyek a közegészségügyre vonatkoznak. Különösképpen örömömre szolgál még az is, hogy tudom, hogy a népjóléti miniszter úr harcot folytatott azért, hogy az ivóvíz kérdése a tárca keretén belül maradjon, mint ahogyan ott kell maradnia, mert az ivóvíz beszerzése elsősorban egészségügyi kérdés, (Ügy van! a jobboldalon.) és mivel az egészségügyi kérdések a népjóléti tárcánál vannak, ennek a kérdésnek is ott kell maradni, annyival is inkább, mert évek óta figyelem a népjóléti minisztériumban az illető ügyosztály működését és csak a legnagyobb elismeréssel lehet arról megemlékeznem, hogy milyen lelkiismeretességgel osztották be azt a keveset, azt a 150.000 pengőt az elmúlt esztendő alatt. Megvan a bizalmam, hogy most az 500.000 pengő lényegesen kibővíti ezt a működési teret, és a falunak és elsősorban a Tiszántúlnak tanyavilága is meglátja ennek áldásos hasznát. Nem mulaszthatom el, hogy fel ne hív jani az igen t. népjóléti miniszter úr figyelmét arra, amire Meskó Zoltán képviselőtársain mutatott rá: a társadalombiztosítónak a földmívesosztályra való kiterjesztésére. Tudom, hogy ez borzasztó nagy nehézségekkel jár, de azt hiszem, hogy elvileg a népjóléti miniszter úr is azon az állásponton van, hogyha az ipari munkás miután mégis jobb viszonyok közt, a városokban, a műveltebb, kuturáltabb helyeken él, hozzájut a társadalombiztosítás révén ahhoz, hogy amikor beteg és dolgozni nem tud, orvost, patikát és táppénzt is kaphat, akkor ugyanerre joga van a földmíves osztályába tartozó munkásnak is (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) A helyzet ugyanis az, hogy annak a szegény földmíves munkásnak kint a távoli falvakban, a várostól távol eső tanyákban, ha megbetegszik, lehetetlen orvoshoz jutnia, mert nincs neki pénze és ma a szegényügy olyan formában van megoldva, hogy az a szegény ember ott nem kaphatja meg azt, amire neki KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXXV. tulajdonképpen jussa van. Célzok itt arra a szomorú helyzetre is, amely a kórházak terén fennáll. Ha egy szegény földmíves ember megbetegszik és kénytelen kórházba menni, esetleg megkapja a szegénységi bizonyítványt és azzal örömmel megy a kórházba. A kórházban van pár hétig, visszajön. Pár hónap múlva egyszerre csak jön az értesítés, hogy ennyit meg ennyit tartozik fizetni. Hiába tiltakozik, hogy: «kérem, én szegénységi bizonyítvánnyal mentem be a kórházba, szegénységi bizonyítványt kaptam», mégis végrehajtják. Ha egy hold földje van, ha egy kis háza van, rákebelezik a kórházi költségeket. (Jánossy Gábor: Igaz! Ügy van! — Krisztián Imre: Es 16 százalék betegápolási adót fizet!) Es fizet az országos betegápolási alapra- (Zaj.) Hiszen, lia számítást csinálnánk, hogy az egyes falvak és városok mennyit fizetnek az országos betegápolási alapra, akkor kiderülne, hogy a falvak és városok többet fizetnek, mint amennyit a lakosság visszakap. Csak a saját kerületemből hozok fel egy példát: Szarvas városa legalább tízszer annyit fizet az országos betegápolási alap javára, mint amennyit a lakosság ezen a címen visszakap. De azért egy pillanatig sem gondolom, hogy helyileg kell a kérdést megoldani, mert esetleg vannak területek, ahol kevesebb betegápolási pótadó folyik be és ráfizet az országos betegápolási alap. Nem tudom, hogy az egész alap felhasználódik-e arra a célra, amely címen ezt az adót beszedik, de szeretném, — hiszen már tavaly a Ház ilyen értelmű határozati javaslatot is elfogadott — ha a szegén y ügyet olyan vonatkozásban rendeznék, hogy a beteg kórházhoz jusson. Hiszen tegnap egyik képviselőtársunk tette szóvá azt az esetet, hogyha valakinek családjában véletlenül elmebeteg akad és ha közveszélyes az illető, bekerül a kórházba és annak az elmebetegnek gyógykezelésére rámegy az egész kis vagyon, amiből esetleg 8—10 testvér is akarna örökölni. Nagyon kérem tehát az igen t. népjóléti miniszter urat, szíveskedjék ebben a kérdésben megnyugtató rendelkezést tenni. Ha már szóvátettem azt, hogy a földmíves munkásság egészségügyi biztosítását szükségesnek tartom, lehetetlen pár szóval meg nem emlékeznem az Országos Társadalombiztosító Intézet mostani működéséről. Azt hiszem, hogy amint minden szónok beszédében kifejezésre is jutott, a társadalombiztosítás ma az egész országot érdekli; hiszen annyira ki van terjesztve, — csak egyetlen réteg, a legszegényebb földmívesréteg maradt ki, — hogy . a munkaadót és a munkavállalót egyformán érdekli. Leszögezem azt az álláspontomat, hogyha a Társadalombiztosító Intézet nem volna meg, meg kellene csinálni, mert feltétlenül szükséges, hogy az erősebb támogassa a gyengébbet, a tudós a tudatlant, a gazdagabb a szegényt; kell, hogy a társadalmi szolidaritás érzése éljen az emberekben, s a Társadalombiztosító Intézetnek kell ezt az érzést napvilágra hoznia és ápolnia. Ha a társadalombiztosításban vannak hibák, — aminthogy vannak — megítélésem szerint azok orvosolhatók. Orvosolhatók úgy, hogy az intézményt közszeretet tárgyává kell tenni, mert amíg a Társadalombiztosító Intézet nem tárgya a közszeretetnek, addig ezt a magasztos feladatát nem tudja betölteni. Ami hibák vannak a Társadalombiztosítónál, azokat én nagyobbrészt az adminisztráció rovására írom, az adminisztráció kihagyó mü1 ködésének rovására. Ezt is azért említem fel, 43