Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.
Ülésnapok - 1927-495
272 Az országgyűlés képviselőházának U9B. ülése 1931 április 30-án, csütörtökön. delmére és amidőn már a megfélemlítés kellő módon belevitetett a munkások köztudatába, akkor nem szórványosan, hanem szerte, végig az egész vonalon egész gyárakra, üzemekre és iparvállalatokra kiterjedőleg megtörténik a munkabérek leszállítása. Nem egy üzem munkásait kényszerítik a mai válságos időkben munkabeszüntetésre azért, mert az amúgyis elviselhetetlen munkabéreket még jobban le akarják szorítani. A munkaügyi miniszternek kötelessége volna és feladatkörébe tartozik, hogy védje meg a védteleneket a hatalmas kapitalizmussal szemben, hogy legyen nemcsak erős szava a kizsákmányolással szemben, hanem legyenek komoly intézkedések is arra vonatkozólag, hogy a kapitalizmus részéről történő mértéktelen kizsákmányolást megakadályozza. Erre vonatkozólag nem tudok elfogadni semmiféle kifogást, mert igenis jól tudom azt, hogy úgy a munkaügyi miniszternek, mint az egész kormánynak sok százféle módszer áll rendelkezésére, amelyekkel le lehetne inteni a kapitalizmust abban a tekintetben, hogy ezekben a súlyos időkben, amikor a munkabér a megélhetésre úgysem elegendő, amikor amúgyis ezer gonddal és bajjal van telítve a munkásság, ne legyen kénytelen állandóan rettegni azért, hogv vájjon a még megmaradt munkásoknak munkabéreit mikor fogja a kapitalizmus 'eszorítani, alacsonyabban megállapítani. A miniszter úrnak igenis, érdeklődnie kellene és gondoskodnia kellene arról, hogy a munkáltatók ne vihessenek bele a gyárakba olyan intézkedéseket a racionalizálás jelszava alatt, amely intézkedések nem jelentenek egyebet, mint a munkaerőnek fokozottabb mértékben, alacsonyabb díjazások mellett való igénybevételét. Uj munkarendszerekről hallunk és én már szóvátettem itt nem egy alkalommal az úgynevezett Bedeaux-rendszert, amelyet nagy előszeretettel akarnak alkalmazni most már nemcsak a vasipari üzemekben, hanem újabban a textilüzemebben is és a miniszter urnak igenis tanulmányoznia kell, hogy ez a rendszer mit jelent és vájjon az az állítás, amelyet ezzel a rendszerrel szemben hangoztatunk, mennyiben felel meg a valóságnak. Mert mi igenis azt állítjuk, hogy ez a rendszer egyáltalában nem jelenti a racionálisabb terme lést, ez a rendszer nyersen, bármilyen technikai újítás alkalmazása nélkül a munkaerőnek fokozottabb mértékben való igénybevételét jelenti a mellett, hogy még a munkabéreket is alacsonyabban állapítja meg. A munkások védtelenek, a munkások teljesen ki vannak szolgáltatva a kapitalizmusnak, tehát teljesen magukra vannak hagyatva. Ebben a Házban már nem egyszer hallottuk azt a miniszteri kijelen test, amely azt mondotta, hogy a kormány igenis, odaáll a gyengék, a védtelenek mellé Ha ez így van, akkor én teljes joggal követelem, tessék valóra váltani çzt a miniszteri kijelentést. A munkásságot ezer baj sújtja, egyik részét a munkanélküliség, a munkában lévő részét pedig a kizsákmányoló kapitalizmus gyötri, nem lehet tehát, hogy a kormány ezt a kérdést tétlenül nézze, nem lehet, hogy a munkaügyi miniszter ebbe a kérdésibe ne avatkozzék bele, hogy a munkaügyi miniszter azt mondja, hogy nincs elegendő jog- és hatásköre ezeknek a visszaéléseknek megakadályozásara. Száz és százféle állami szállítás megvonásának kilátásba helyezése, különböző szerződések felbontásával, vagy ezeknek meg nem újításával való fenyegetés, közigazgatási úton vaJló eljárás s a most itt levő iparfejlesztési törvényben foglalt kedvezmények megtagadása abban az esetben, ha a kapitalizmus tovább üzi ezt a mérhetetlen kizsákmányolást a rettentő nagy bajba jutott munkássággal szemben. Hát lehet-e komolyan azt mondani, hogy nekem nincs elegendő eszköz a kezemben, lehet-e egy miniszternek komolyan azt állítani, hogy: gyenge vagyok a kapitalizmus túlkapásaival szemben ? Én azt mondom, hogy ezt komolyan állítani nem lehet és ha van komoly elhatározás és komoly elszántság úgy a minisizter úrban, mint az egész kormányban, hogy igenis odaálljon a gyengék, a védtelenek mellé, akkor tessék komolyan valóra váltani törvényes intézkedésekkel, kormányintézkedésekkel a bajbajutott védtelen munkások megvédését. Nem lehet e felett a kérdés felett állandóan napirendre térni azzal, hogy nem lei) et a munkanélküliséget megoldani, mert nincs erre a célra pénz. Hát kérem, én megmutattam, hogy 900 millió pengős bevételbői lehet-e a nyomorban sínylődő munkások részére kiszakítani bizonyos összegeket akkor, amikor nem tudnak nekik munkát adui, hiszen valósággal kéjelegnek abban is, hogy miképpen lehet még a beruházásokra beállított költségeiket is csökkenteni. Én az elmúlt évi költségvetésnél is azt tapasztaltam, hogy midőn majdnem 50 millió pengő csökkentést állapítottak meg, a csökkentésnek tekintélyesebbik része jutott beruházások összébbvonására, nem pedig a tényleges takarókosságra. A kormány tehát a maga intézkedéseivel fokozza, fejleszti a munkanélküliséget, aihelyett, hogy tényleg olyan intézkedéseket tenne, amelyekkel ezen a nagy szociális problémán enyhíteni lehetne. T. Képviselőház! Nem akarok fenyegetőzni, — nem is szokásom a fenyegetőzés, — de ismételnem kell azt az állításomat, amit már más alkalommal is megmondottam, hogy Magyarország dolgozó népe olyan súlyos válságban van, olyan borzalmasan nagy a nyomor, hogy azt szóval leírni nem lehet. Ha ezen a törvényhozás nem segít, akkor kitől várják a bajbajutottak a segítséget és a támogatást? Nem fogaidhatjíuk el azt a cinikus megállapítást, hogy a munkanélküliek segítése megrontja az állapotokat, megrontja a közerkölcsöket. A munkanélküliek valóban nem is segélyre reflektálnak, ők igenis dolgozni akarnak, munkát akarnak; de, ha nem tudnak munkaalkalmakat teremteni, akkor nem szabad éhen pusziul ni hagyni őket, mert velük együtt az ország közgazdasága is elpusztul. Közgazdasági érték a munkás és ezt^ nem szabad alább becsülni, mint a lótenyésztés érdekét, hiszen a földmívelésügyi tartea keretéből kitűnik, hogy ott 4 millió pengőt igenis be lehetett állítani lótenyésztési célokra, dé a népjóléti és munkaügyi minisztérium^ költségvetésébe egyetlenegy fillér sincs beállítva a nyomor enyhítésére, mert Ibár a földmíves lakosság segítésére be van állítva 1 78.000 pengő, a középosztály nyomorának enyhítésére 500.000 pengő, ez egyáltalán nem jelenti ennek a nagy bajnak orvoslását. Igenis rávilágít azonban arra, hogy a munkásokkal egyáltalában nem törődnek, mert azoknak segítésére egyetlenegy fillért som állítottak be. Ismétlem, nem fenyegetőzöm, de ha így tart ez az álláspont, ha a törvényhozás gondoskodása ilyen marad és nem változik meg, akkor a munkanélküliek nyomora nem fog továbbra is meghúzódni a különböző szakszervezetekben, hanem ezeknek falain túlterjed és teljes joggal állítom, hogy olyan csedekmé-