Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.
Ülésnapok - 1927-494
* 224 Az országgyűlés képviselőházának U9U. ülése 1931 április 29-én, szerdán. a rendőrség, csendőrség és a honvédség tagjairól beszéltem, (Eri Márton: Az intézményről mondja, hogy nem kell 1 ?) én arról beszéltem, hogy annak a magyar állaimnak, amelynek költségvetését most tárgyaljuk, aránytalanul kevés pénze van a szociális mizériák enyhítésére és aránytalanul, az ország lakosságának teherbíróképesséfT-ét felülmúló mértékben van pénze a fegyveres erő fenntartására. (Homonnay Tivadar: A zsoldos hadsereg miatt! — Kallók Lajos: A legénységre alig 10 millió jut, 85 .millió megy a többire!) Nem is annyira a hadseregről kívánok beszélni. Tessék elképzelni a két számot. 75 millió csak a rendőrség és csendőrség s ebben az összegben nincsenek benne e két kategóriájú hatalomnak a nyugdíjköltségei. (Mozgás a jobboldalon.) Ha az állam szociális feladatairól méltóztatnak beszélni, akkor nem szabad elmellőzni azt, hogy lényegesen többet költenek ma, az autók és repülőgépek korszakában, Magyarországon a lótenyésztésre, mint a gyermekvélemre. Ha megnézzük a földmívelésügyi tárca kiadásait, azt találjuk, hogy pónitenyésztésre is felvettek egy összeget. Most egy unatkozó skót úriember eljött ide valami Bolyomvadászatot rendezni. (Kabók Lajos: Ez hiányzott még!) Egészen bizonyos vagyok ben ne, hogyha a sólyomvadászat céljaira különlegesen kioktatott lovak kellenek, akkor már a legközelebbi költségvetésben találkozni fogunk ezzel a tétellel. (Zaj jobbfelől. — Simon András: Ez mind munkaalkalmat is teremt!) A magyar államnak van pénze a Margitszigetrii rendezett lovaspólójátékokra, s ha szükség lesz rá. lesz pénze a magyar államnak sólymok tenyésztésére, solymárok kiképzésére és sólyomvadászlovak tenyésztésére, ellenben rendkívül kevés pénze van, mondhatnám semmi pénze sincs akkor, amikor a szociális inség és nyomorúság enyhítésére kellenének azok az összegek. (Éri Márton: Csak önöknek van érzékük hozzá, másnak nincs!) T. Képviselőház! A népjólétig tárcát, illetőleg magát a népjóléti minisztériumot nem kell külön jellemeznem. Elég, ha elmegy az ember a déli órákban, illetőleg %12 óra tájban a Lánchíd-utcába és ott a Duna folyásával egy irányban végignéz. Amit ott lát az ember, abból visszatükröződik a magyar állam egész gazdasági struktúrája. A jobboldalon van a kereskedelmi minisztérium, ott a portás nagyokat ásít, hébe-hóba megáll egy autó, abból egy kis iparmágnás surran ki, hébe-hÓba bemegy a minisztérium kapuján valami kopott Iparos, (Mozgás a jobboldalon.) de egyébként az egész épület körül a vastag ima lom terjeng. Nem így van a népjóléti minisztérium előtt. Dante tollára való alakokat lát az ember ott, nap nap után nyüzsög és hullámzik ott a szegénység, várja a segítőkezet, várja azt a percet, amelyben valami módon segít az ő nyomorúságán ez a gazdag magyar állam. (Mozgás jobbfelől.) Sajnos, azt kell mondanom, hogy azok, akik odamennek, akik ott segélyt várnak, akik azt olyan intézménynek tekintik, ahonnan nekik segély jut, legtöbbször csalódottan kénytelenek onnan elmenni, mert --• mint mondottam — a magyar államnak sok mindenre van pénze, de legkevesebb pénze van a szociális nyomor enyhítésére. Holott t. Képviselőház, az a nyomorúság, amely ma Magyarországon mutatkozik, nem annyira a nevelés, vagy a gazdasági szervezetlenség okából fakad, hanem inkább a mi egészen helytelenül berendezett kapitalista termelési és gazdasági rendszerünkből. (Eri Márton: Ott vagyunk már megint! — Zaj.) A munkanélküliség problémája — mint méltóztatnak tudni — a legégetőbb kérdése nemcsak Magyarországnak, hanem Európa legtöbb államának is. (Egy hang a jobboldalon: Egyik sem tudja megoldani!) Bizonyos, hogy nagyon nehéz ezzel a kérdéssel megküzdeni, és vagyok annyira tárgyilagos ember, hogy beismerjem, hogy bizony Angliában, Németországban és mindazon államokban, ahol a mi elvtársainknak és barátainknak befolyása van, ennek a kérdésnek helyes irányban való megoldása a gondoskodás legfőbb tárgya. (Homonnay Tivadar: Itthon is! — Zaj.) Kétségtelenül igaz, hogy nagyon nehéz ezt megoldani. (Eri Márton: Persze, hogy nehéz!) Majdnem lehetetlen megoldani, mert hiszen velejárója a kapitalista gazdálkodási rendszernek. (Eri Márton: Ügy látszik, az orosz az ideálja!) Kérem, t. képviselő úr, ön talán nagyobb szimpátiával gondol arra, ami ott történik, mint én, mert önnek nincs tartanivalója, de nekem van tartanivalóm attól, hogy győzelemre jutnak. (Mozgás a jobboldalon.) Csak bízza énrám a képviselő úr a szimpátiát. (Jánossy (íál)or: Sálijuk tovább!) Tehát a kapitalista gazdálkodási rendszernek velejárója a munkanélküliség, mert a kapitalista termelési és gazdálkodási rendszer az, amely a munkát, a legnagyobb termelő gondolatot, a munkaerőt áruvá aljasította le. Nem mese az embervásár. Népies elnevezése az alföld mezőgazdasági városaiban a munkanélküliek gyülekezőhelyeinek az embervásár. Ki tagadhatja, hogy ma is folyik az emberi munkaerő vására és az emberi munkaerő vásárában visszatükröződik ennek a kapitalista termelési rendszernek minden nyavalyája. Ahogy az eladó és a vevő állandóan egymástól elkülönített lövészárkokban állnak egymással szemben és ahogy a vevő törekszik arra, hogy minél olcsóbban vásároljon, az eladó pedig, hogy minél drágábban adja el áruját, ugyanezt a jelenséget, amelyet n gazdasági élet terén az áru forgalma tekintetében tapasztalunk, tapasztaljuk a munkaerő forgalma tekintetében is. A munkáltató olcsó munkaerőt akar vásárolni és ennélfogva minden összeköttetését, ami csak van, igénybe veszi, hogy a munkaerő értékét leszorítsa. A munkás pedig minél drágábban akarja eladni munkaerejét, tehát az is szervezkedik, tömörül, társakat keres abban a küzdelemben, amelyet egy életen át folytat a munkaerejét megrabló és kifosztó kapitalizmussal szemben. Mi volna az állam feladata? Nem a szocialista állam feladata, hanem, mondjuk, a modern szociális szellemtől áthatott állam fel adata, vagy hogy népiesen szóljak, a keresztény gondolattól áthatott állam feladata? (Mozgás a jobboldalon.) Keresni a módot és lehetőséget, hogy azt a két hatalmas ellentétet, amelyből a társadalmi összeütközés származik, kiegyenlítse, (Eri Márton: Erre törekszünk!) a harc élességét letompítsa. (Zaj jobbfelől. — Jánossy Gábor: Jól mondja!) Elismerem, ha kenetteljes szavakkal, szép szónoklatokkal ezt a harcot, amely közöttünk, dolgozók és kapitalisták között van, át lehetne hidalni, (Eri Márton: Azok naplopók talán?) akkor itt már ezt áthidalták volna, (Eri Márton: Hol van az megírva, hogy ön többet dolgozik, mint én?) csakhogy az a helyzet, amint ia kartellvitánál elmondottam, hogy nem lehet rávenni az oroszlánt, hogy spenótot egyen, nem lehet kenetteljes szavakkal és jóakaratú kijelentésekkel a
