Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.
Ülésnapok - 1927-474
Àz országgyűlés képviselőházának U7U hogy amely pereben törvénnyé válik a kartelljavaslat, ebbe az országba külföldi tőke ipari célokra nem fog bejönni, hogy kiszámíthatatlan kára lehet a magyar gazdasági életnek belőle, hogy a magyar iparra nézve lehetetlenné válik 24 nemzetközi kartellben való további bennmaradás és így tovább, — ezek a kijelentések t. Ház nem emelik bennem a magyar iparba vetett rendíthetetlen hitemet. Ez sötét pesszimizmus és ha így látnám a gyáripár jövő fejlődését, kétségbe kellene esnem és velem 'együtt mindazoknak, akik szeretettel, hittel várják e kis^csonka országunk szívünkhöz nőtt gyáriparának további fejlődését. A jövőbe nem látunk, de nem én mondom, hanem, a Felsőházban ülő egyik nagy közgazdasági kapacitásunk, akit a gyáripar is magáénak ismer, felel a kishitűeknek, amikor azt mondja: «Meggyőződésem az, hogy a magyar ipar a kartelitörvény után is úgy fog dolgozni, mint ahogy eddig dolgozott, amint a német ipar is úgy dolgozott a Notverordnung után, mint előtte.» Vederemo! — mondta a kartellj avaslat záróakkordjaként beszédében az előadó úr és én is ehhez csatlakozom. Iparunk fejlődni fog, mert a fejlődés az élet törvénye. Az iparfejlesztési javaslat pedig ezt a fejlődést van hivatva elősegíteni. . T. Ház! Ezután a bevezetés után talán furcsán hangzik, hogy a gyáripar szaklapjában egyik érdemes vezető férfia az iparfejlesztési törvényjavaslattal kapcsolatban úgy nyilatkozik, — hogy a mezőgazdaság a háború atáni viszonyok között nem lehet a magyar gazdasági élet szilárd alapja — hogy kereskedelmünk évek óta túlméretezve sinylődik és ma már valóságos ballaszt az ország gazdasági életén, egyedül az ipari termelés életképes és fejlődésképes. Amennyire nem osztom a két első megállapítást, annyira Örülök az utóbbinak, mert élénk cáfolat minden sötétszínű aláfestéssel szemben. Egyetemes nemzeti érdek, hogy úgy a mezőgazdaság, mint a kereskedelem fejlődése továbbfolytatódjék az ipar fejlődése mellett. Ne kisebbítsük egyiket a másik rovására, ne szóljuk le, mert ha egyik elbukik a fejlődés útján, azt a másik kettő sínyli meg. Megdöbbentő azonban, hogy a gyáripar vezetőembereivel való beszélgetésem során arra a meggyőződésre jutottam, hogy a gyáripar nem tartja kívánatosnak ezt az iparfejlesztési törvényjavaslatot, hogy őket teljesen kielégíti az 1907 : III. te. Ha ez így áll, és magának a gyáriparnak elég a régi törvény, ne méltóztassék csodálkozni, ha én nem is foglalkozom részletesen ennek a törvénynek a gyáriparra vonatkozó részével és hangot adok annak az óhajomnak, — minek legyünk mi pápábbak a pápánál — hogy legjobb volna magát a törvényjavaslatot is átkeresztelni: «Törvényjavaslat a kis- és kézműipar fejlesztéséről». T. Ház! Nem áll ugyanis az, amit Fábián Béla igen t. képviselőtársam mondott, hogy a kisiparososztály nem vár semmit ettől a törvénytől. En igenis azt látom a kisiparosok beszédéből, hogy nagy lépést látnak előre ebben a javaslatban, örömmel fogadják, hálásak érte a kereskedelemügyi miniszter úrnak, aki a javaslatot idehozta. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Nem értem a gyáripar álláspontját, mi az oka elutasításának, ha az állam többet akar adni, mint eddig. Csak nem duzzogás ez a kartelltör vény miatt? A gyáriparnak az a megjegyzése, hogy lényegtelen az állam segítőakciója, tévedésen ülése 1931 március 3-án, kedden. 41 alapulhat, mert ha számokban nem is tudnám kifejezni az 1907 : III. te. alapján adományozott állami kedvezményeket és így nincs módomban pénzbelileg az adó- és illetékkedvezmények összegét kimutatni, mégis, ha nézzük az ipar közvetlen támogatására szolgáló segélyek összegét, úgy már a háború előtt jelentős összegek azok, amelyek a költségvetési hitel és az ipari és kereskedelmi alap terhére adományoztattak. (Ügy van! a középen.) Ha nem untatom az igen t. Házat, ezeket a statisztikai adatokat fel fogom hozni. (Halljuk! Halljuk! a középen.) A költségvetési hitel és az ipari- és kereskedelmi alap terhére iparfejlesztési célokra felhasznált összeg aranykoronában kitett: 1907-ben 4,132.791, 1908-ban 6,937.261, 1909-ben 8,346.133, 1910-ben - kissé visszaesett - 6,912.980, 1911-ben 6,250.669, 1912-ben 8,724.128, 1913-ban 9,911.370 aranykoronát, majd a háború első évében, 1914-ben visszaesett 5,442.082 aranykoronára, tehát összesen az 1907—1914-es esztendőkben 56,657.416 "26 aranykoronát tett ki az ipar támogatására kiadott összeg. Igaz, hogy a világháború után a kormány nem igen nyúlhatott az iparfejlesztésnek ehhez az eszközéhez, fedezet hiányában, de a kormány az 1926—30. években 177 gyárnak biztosított állami kedvezményeket, s ugyancsak 61 gyár kibővítése révén jutott ugyanehhez. A háborúelőtti gazdasági politikának azonban nagy hibája volt, hogy mindezt a perifériákra, a nemzetiségi vidékekre juttatta és ha ezt a térképet nézzük, mely az iparfejlesztésnél az 1881-től 1914-ig engedélyezett segélyek fejenkénti erősségét megyénként mutatja be, akkor szomorúan és megdöbbenve kell megállapítanunk, hogy bizony a térkép belső részében, a trianoni határon belül teljesen fehér üres részeket látunk. Az eddig adott kedvezményeket ha hozzászámítjuk a vám által nyújtott előnyöket, nézetem szerint nem lehet lekicsinyelni. Ezért én a gyáripari résszel nem is foglalkozom tovább. Ha őket ez a törvény nem érdekli, akkor engem mint vidéki kerület képviselőjét a törvénynek az a része kell, hogy érdekeljen, amely a kisiparossággal, a kisiparosság jövőjével foglalkozik. (Halljuk! Halljuk!) Nem a budapesti, nem a budapestvidéki iparosságról, de még nem is a vidéki városok iparosságáról van szó; tisztán és egyedül a falusi iparosságról, amely ma ott áll a maga szomorúságában, a mezőgazdasági válság közepette, hónapok óta teljesen munka nélkül. (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) Amikor a múlt vasárnap választókerületemben az újkécskei ipartestületi közgyűlésen résztvettem, azt kérdezték tőlem, fáradtan és csüggedten : «képviselő úr, mi lesz velünk?» A falusi kisiparos gazdasági helyzete kétségbeejtő. A fogyaSztóképesség csökkenése elsősorban, a kisipart érintette, mert a nagy tömegfogyasztás az egyéni szükségletek helyett az olcsóbb tömegtermelési cikkeket karolta fel. Az elszegényedési folyamat napról napra nő és én félek, hogy a falusi kisiparosság elproletárosodását egyedül ezzel a törvénnyel nem is tudjuk megakadályozni. Ezért később leszek bátor rámutatni, hogy a törvényjavaslattal kapcsolatban egyéb intézkedésekkel hogyan lehetne a kisiparon segíteni. (Halljuk! Halljuk! balfelül.) A városi kisiparosság valahogy még tud magán segíteni. Van munkaalkalma, van vevőköre. De falun? A gazda, amíg lehet, semmit sem csináltat, (Forster Elek: Mert nem tud!) mert nincs miből; igaza van t. képviselőtársamnak. (Ügy van! a balközépen.) Pedig ki- kell