Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-474

28 Az országgyűlés képviselőházának 47%. ülése 1931 március 3-án, kedden. Urbanies Kálmán jegyző: Gáspárdy Elemér! Elnök: A képviselő úr nines jelen. Ki a következő szónok? Urbanies Kálmán jegyző: Halász Móric! Elnök: A képviselő úr nincs jelen. Ki a következő szónok? Urbanies Kálmán jegyző: Erdélyi Aladár! Elnök: A képviselő úr nincs jelen. Ki a következő szónok? Urbanies Kálmán jegyző: Káinoki Bedő Sándor! Elnök: A képviselő úr nincs itt. Ki a következő szónok? Urbanies Kálmán jegyző: Baracs Marcell! Elnök: A képviselő úr nincs itt. (Felkiáltások: Itt van! —• Baracs Marcell: Itt vagyok! — Derültség.) Örömmel konstatálom, hogy a képviselő úr jelen van, tessék beszédét megkezdeni. Baracs Marcell: T. Képviselőház! Legyen szabad ehhez az örömhöz a legtisztább örömmel magamnak is hozzájárulnom. Még vagyok. (Derültség.) T. Képviselőház! Azt hiszem, a Ház többsége, túlontúl nagy többsége egy véleményen van velem .abban a tekintetben, hogy >a benyújtott új szövegben is a 17. és 1& §-ok úgy kiindulási pontjukban, mint célkitűzéseikben, mint pedig a megvalósításra szolgáló eszközök megválogatásában messze elmaradnak <a _ törvényalkotás eszményi követeléseitől. A f jayar solt intézkedések is egy hangulat kielégítésére szolgálnak, egy jogos elégedetlenség megnyugtatására, amely azt hiszi, talán naívul, hogy ez az új törvénybeiktatandó törvényhozási intézkedés az ő jogos hajainak valamelyes orvoslását fogja eredményezni; amint egyáltalában ez a törvényjavaslat a maga egészében hangulatjavaslat, úgy hangulat javaslat az újonnan proponált 17. és 18. §-ok megoldása is. Hogy csakugyan hangmiatjavaslat az egész, ennek próbáját kaptuk azokban az alaposaknak látszó hírekben, amelyek azt mondják, hogy az. Ausztriával készülő megegyezés, amely biztosítani akarja a mi terménykiyitelünket a világparitáson felüli bizonyos árát, rekompenzációként megadja az osztrák iparnak azt a felárat. amely kiegyenlítené a 'magasabb terményárat. Dehogy a magyar ipar valahogy le ne konkurrálja az ily módon magasabb áron beérkező osztrák iparcikket, tehát ennél az igen szövevényes megoldásnál a kormányzatnak kényszeríteni kell a magyar ipart arra, hogy kartelibe lépjen az osztrák iparral. (Zaj.) így néz ki kérem a mi kartelltörvényjavaslatunk, az a nagy agitáció a kartellek ellen. Amikor az árak letörésére hoz a kormány egy törvényjavaslatot, (Propper Sándor: Közben emeli az árakat!) ugyanakkor az árak emelését biztosítja azzal, hogy belekényszeríti a behozatali vagy mondjuk az átvevő árnál alacsonyabban, olcsóbban termelő magyar ^gyárakat abba, hogy belépjenek a kartellbe és ők is drágábban adják az iparcikket. (Propper Sándor: A kormány előljár a drágításban!) Végeredményben tehát megint csak a magyar fogyasztók fizetnek duplán, a kartellek virulnak, és elképzelhetetlen, hogy komolyan lehessen venni egy, a kartellek letörésére irányuló törvényjavaslatot, amikor párhuzamosan a kormány maga erősíti ilyen törvényhozási intézkedésekkel a kartellt és a kartell gondolatát. (Jánossy Gábor: Ezek csak feltevések és jóslások, nem tények!) Nem feltevések. Ha pedig jóslás volna, akkor azt hiszem, Sziriusznál megbízhatóbb jósnak bizonyulnék. Ezek olyan jóslások, amelyek közkézen forognak. Várjuk ezeknek cáfolatát, de a cáfolat nem jöhet meg. T. Ház! Ugyancsak ilyen hangulatszelvény ez az újonnan proponált 17. és 18. §. Akik javasolják, azok egyszerűen a jajgató közönség bizonyos részének szemét törlik ki vele, abban a feltevésben, hogy ezek a szakaszok soha, de soha a gyakorlatban megvalósulni nem fognak. Nem hiszem, hogy a magyar törvényhozás komolyságát túlságosan emelné, hogy amikor ' törvényt hoznak, előre kijelentik, hogy remélik, hogy az soha nem fog megvalósulni; és e törvény keretében ismét hoznak olyan intézkedéseket, amely intézkedésekről feltételezik, hogy soha, de soha a való életbe átlépni nem fognak. Alapgondolatában tehát elhibázott az egész elgondolás. A mai gazdasági szükségletnek, a közakaratnak, a közóhajnak megfelelő alapgondolat az, amely tiltakozik az ellen, tilosnak tekint, esetleg pönalizál minden olyan törekvést, ami összebeszéléssel, vagy hazug hírek terjesztésével, összejátszással vagy bármely más, meg nem engedett módon, az árak természetes kialakulását hátrányosan befolyásolni kívánja. Így általánosságban törvénybe iktatva, ez mindenkinek kielégítésére szolgál. Mire jó az, hogy ebből kivesznek egy szegmentumot és nyitva hagyják ezt a lehetőséget és nem tilalmazzák azt, hogy összebeszéléssel, összejátszással és hazug hírek terjesztésével vagy más meg nem engedett módon a fogyasztók hátrányára befolyásolják az árakat, és egyszerűen csak azt tilalmazzák és azt pönalizálják, hogy az áraknak ez a kártékony, meg nem engedett eszközökkel való befolyásolása a termelők hátrányára történjék. (Sándor Pál: Igaz! Ez így van!^ T. Ház! Teljesen fölösleges, hogy a magyar törvényhozás egy osztály tör vényhozás nyíltságával vallja be azt, hogy bizonyos helytelen áralakító összejátszásokat nem tilalmaz és csak másokat tilalmaz, amikor el lehetne intézni egy generális intézkedéssel úgy a fogyasztók hátrányára, mint a termelők hátrányára való káros befolyásokat. Itt látom már alapjában elhibázva a kérdést és a magyar törvényhozás felesleges ódiumot vesz magára, amikor ezt megteszi, mert a célt el tudná érni az általános szabály törvénybeiktatásával és nem kellene felkeltenie azt a tudatot, vagy^ csak azt a látszatot sem a fogyasz- ' tok millióiban, hogy ők csak másodrangú polgárai ennek az országnak, hogy az ő hátrányukra mindent el lehet követni, ami viszont egy más priviligizált osztály hátrányára elkövetve büntetendő. cselekménynek deklaráltatik. Fölösleges ez és nem felel meg annak az erkölcsi felfogásnak, amelyre éppen a mélyen t. igazságügyminiszter úr az Ő nagy beszédében a régi jogászok lelkét emelve, rámutatott: a suum cuique tribuere elvének, ami ugyebár a honeste vivere végső konzekvenciája. Amikor tehát meg akarjuk adni mindenkinek azt, ami Őt megilleti, pont itt akarjuk kizárni a fogyasztók millióit és^itt akarjuk egy törvényhozási aktust intézményezni, amely az alicui tribuere elvét jó megválogatással iktatja törvénybe, a «suum cuique tribuere» elvének megcsúfolásával. Ez az első alapvető meggondolásom. Második alapvető elgondolásom pedig az, hogyha már törvénybe akarják iktatni ezt a,z intézkedést, akkor tegyék meg a törvényhozásnak, a törvényszerkesztésnek azzal a követ-, kezetességével, — szabad legyen ^ezt a szót használnom — azzal az eleganciával^ amely ezt a törvényjavaslatot minden hibája ellenére is jellemezte, úgyhogy amikor az álta-