Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-473

24 Az országgyűlés képviselőházának , meglevő iparok megmentése az ország lakosságának csak javára, hazámnak üdvére válik. Benne vannak-e — ismételten felteszem ezt a kérdést — az iparfejlesztési törvényjavaslatban azok a kritériumok, amelyek szükségesek az iparosodás továbbvitelére? Meg is feleltem, megmondván, hogy általában és nagyjában benne vannak. Különösen kiemelkedő pontja ennek a javaslatnak a közüzemi kérdések szabályozása. En a magam részéről úgyszólván eszmém diadalát látom abban a rendelkezésben, hogy a jövőben az anitonóim testületek kezéből kivétetik az a jog, hogy meghatározzák, milyen közüzemre van, vagy nincsen szükség, és hogy ezt a javaslatot az illetékes miniszterekre, tehát a felelős magy. kir. kormányra bízza. Ha más nem is volna ebben a törvényjavaslatban, ezért az egyetlenegy pontjáért a legőszintébb örömmel üdvözölném, mert olyan hiányosságot szüntet meg, illetőleg olyan visszásságoknak veszi elejét, amelyek az egész vonalon szemet szúrnak, amelyek miatt egészséges iparpolitikát ebben az országban folytatni nem lehetett, és amely visszásságok különösen jelentkeznek a főváros községi üzemeinél. (Halljuk! Halljuk!) A magam részéről nem kívánok az^ állami közüzemekről beszélni. Ha valaki a mélyen t. Képviselőház tagjai közül érdeklődik e felől, ajánlom, méltóztassék elolvasni Márkus könyvét, vagy «A közüzemi kérdés Magyarországon» című könyvecskét, amelyet a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara adott ki. Ebben az állami üzemekről is, bár néhol hibásan, megfelelő adatokat méltóztatnak találni, és látni méltóztatnak, hogy az állami üzemek sem járulnak hozzá valami nagy mértékben az állami háztartáshoz, mert mindössze másfélmillió pengő az, amely a közüzemek révén az állam kasszájába kerül. En azonban nem kívánok az állami üzemekről bővebb fejtegetésekbe bocsátkozni, hanem —• amint mondottam — rá fogok térni Budapest székesfőváros közüzemeire. A fővárosi törvényjavaslat vitája alkalmával elmondott beszédemben teljes határozottsággal kijelentettem, hogy ezek a közüzemek a rákfenéi Budapest székesfőváros gazdasági eletének és megölői vagy legalább is korlátozói a magyar ipari és kereskedelmi életnek. Akkoriban az egész Ház úgyszólván kivétel nélkül nagy felzúdulással fogadta ezt a kijelentésemet, most már azonban úgy látom, egészen az utcára került 'ki ez a gondolat, mert hiszen szomorúsággal, vagy fanyar mosollyal kellett látnom a fővárosi választások alkalmával, hogy a plakátokon majdnem minden párt kivétel nélkül a mammut-fizetések és a közüzemek ellen harcolt! (Rassay Károly: De még hamarább, mint a képviselő úr!) Lehetséges (Rassay Károly: Egészen bizonyos!) t. képviselőtársam, hogy ez a harc évek óta^ folyik, azonban azt hiszem, a parlamentben anégis csak ez a párt volt az első, amely itt hangot adott ebben a kérdésben rosszalásának. (Rassay Károly: Ez a párt leszavazta indítványomat!) Ez a párt volt az, amely a fővárosi üzemek beszüntetését itt a képviselőháziban elsőízben követelte. Ezt az igazság kedvéért meg kell állapítanom, t. Képviselőház! Nem akarok azonban belőle tőkét kovácsolni magamnak, én csak az igazságot keresem. (Rassay Károly: Majd a történelem!) és semmi más nem vezet most sem, mint az, hogy hazámnak, ennek a szerencsétlen, csonka, elesett országnak hasznára lehessek és olyan visszásságok kiküszöbölését »segítsem elő, amely ' y 3. ülése 1931 február 27-én, pénteken. visszásságok — megmondottam már a véleményemet — nem épen kedvezőek az ország viszonyaira nézve, hanem alkalmasak arra, hogy a gazdasági válság folytán előállt lelki válságot is tovább mélyítsék és a lelkek harmóniáját örökösen megzavarják. (Rassay Károly: Tegnap havi 2000 pengőt szavazott meg a számvevőségi igazgatónak a kormánypárt! Ez izgatja a lelkeket!) Ha megszavazták a főszám ve vőnek azt a 2000 pengőt és a főszámvevő, felülemelkedve a pártokon, erősen fog dolgozni a fővárosnál, akkor én a magam részéről nem két, hanem négyezer pengőt is megszavaztam volna. {Zaj. — Rassay Károly: Ne mondja! En hozok nagyon ügyes számvevőt olcsóbbért is! — Zaj.) Nem akarom felsorolni az összes visszásságokat, hiszen maga a belügyminiszter úr a fővároshoz intézett leiratában teljesen felsorolta ezeket és bebizonyította leiratában, de bebizonyította a főpolgármester úr is ibeszédében, hogy nemcsak akkor voltak tantiémek és remunerációk, amikor én itt a fővárosról szóló beszédemet elmondottam^ hanem még most is megvannak a remunerációk és a tantiémek. Akkoriban tagadásba méltóztattak venni, lázadozni méltóztattak, a tények ereje azonban erősebb volt, mint azok,^ akik beszédem igazságosságát kétségbe vonták. (Rassay Károly: Szerencse, hogy nem az ellenzék kormányozza a városházát!) Ismétlem, a magam részéről nem akarok most ezekről a kérdésekről beszélni. A főváros közüzemeiről szeretnék néhány szót szólni. (Halljuk! Halljuk! a középen.) Voltam bátor már elmondani a Beszkárt.-ra vonatkozó véleményemet, amelyet 12 igazgatóval és 12 autóval igazgatnak. Rámutat ez a kezemben levő füzetecske is arra, hogy a magy. kir. államvasutaknak nincsen ennyi igazgatója. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Rámlutattam arra, hogy^ az autóbuszüzemnél minden tisztviselőre két autóbusz esik és minden autóbuszra* három ember jut. Kimutattam azt, hogy majdnem másfélmillió pengő deficittel dolgozott, ( de azért remunerációt szavazott meg magának. Az előbb Barthos Andor igen t. képviselőtársam kimlutatta azt, hogy a Közúti Vaspályatársaság 8 és félmillió pengőt adott be^ a főváros kasszájába, ezzel szemben a Beszkárt. 170 000 pengőt. En tárgyilagos vagyok, meg kell tehát állapítanom azt, hogy ezek a számadatok nem minden tekintetben egyeznek, mert a taxik és az autóbuszok versenye következtében előálló kiadások, ami körülbelül — ha sokat számítunk — 5 millió pengőre tehető, levonandó ebből az összegből. De még mindig három és félmillió pengő marad. Ha hozzáteszem ehhez még azt, hogy a Közúti Vaspályatársaság hálózata sokkal kisebb volt, mint a mostani Beszkárt.-é, mindenesetre csodálkozásának kell, hogy az ember kifejezést adjon. (Rassay Károly: Hátha még a beruházásokat is leszámítaná. — Zaj.) Ez a két közüzem, szerintem, egyesítendő volna, mégpedig minél hamarább. Nem mondom, hogy elpusztítandó volna, mert hiszen közérdekű funkciókat végez, bárha a bérbeadás lehetősége fennforogna, mindenesetre több kerülne be a főváros pénztárába. De most olyan üzemekről kívánok beszélni, amelyek semmiféle altruista vagy közfunkciókat nem végeznek, (Rassay Károly: Meg kell szüntetni!) hanem nyereségre vannak bazírozva. Azért csinálták meg ezeket, hogy ármérséklő hatásuk legyen, hogy ia kisemiberek jobb falathoz jussanak, szóval nyerészkedési és nem altruisztikus célból. Ezek, nézetem szerint, feltétlenül elpusztítandók volnának. Kezdem mindjárt az élelmiszer-