Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-473

Az országgyűlés képviselőházának U73. Szterényi lejárattal) araikor a háziipar ügyeinek intézését a maga kezében egyesítette. Nem is volna helyes, ha megosztott ügykör lett volna továbbra is a földmívelésügyi minisztérium és a kereskedelemügyi minisztérium között, mert az ilyen megosztott ügykör rendszerint kanapé-processzusokra, vagy legalább is iratváltásokra vezet és ez az ügyelintézés gyorsaságát semmiképpen sem szolgálja. Egységesen vezetett háziiparakciónk, azt hiszem, üdvös lesz <az urbanizálódás tekintetében is, mert kétségkívül az urbanizálódás jelenségeivel találkozunk. A vidékről felözönlik a nép a városokba, különösen a fővárosba és azután, ha itt nem is tud jobban boldogulni, a csalódott ember ritkán tér vissza falujába, hanem szaporítja a fővárosi munkanélküliek számát. Engedje meg a t. Ház, hogy legvégül a közüzemek, a hatósági üzemek kérdésével foglalkozzam. (Halljuk! Halljuk!) A hatósági üzemek megszüntetése elengedhetetlen iparfejlesztési eszköz. (Ügy van! ügy van!) A javaslatnak e tekintetben nemcsak célzata, hanem rendelkezése is helytálló. Ha a hatósági üzemek keletkezési okait vizsgáljuk, rendszerint ráakadunk egyéni érdekekre és arra a törekvésre, hogy egy-két .egyénnek busás nagy jövedelme • legyen. Nem állítom azt, hogy ez nálunk valami speciális jelenség, tudom, hogy Európa többi országaiban is a háború után módfelett elszaporodtak a közüzemek, de amíg 1920—22 óta ebben a tekintetben másutt visszaesés volt, nálunk túltengés következett be. Mert az csakugyan túltengés, hogy ia magánvállalkozást kizárja a fővárosi munkákból a: Községi Epületek Műszaki Berendezést Javító Műhely. Az is visszásság, hogy nem elég, hogy bőrkereskedelemmel, esemegekereskedelenumel foglalkozik a főváros, hanem még mezőgazdaságra is vállalkozik. Foglalkozik többek között kárpitosüzemmel és műszerészettel is. Amikor Párizs polgármestere itt volt, megmutatták neki Budapest közüzemeit és azt kérdezték tőle: mit szól ehhez a polgármester úr? A polgármester azt felelte, hogy mi nem vagyunk elég gazdagok ahhoz, hogy

o Budapest közüzemeit megközelítsük. Dr. Dános Árpád egyetemi magántanár nemrégiben adott ki egy könyvet, ebben elmondja többek között a Beszkárt.-ról azt, hogy bevételeinek 77%-át fordítja személyzeti kiadásokra, holott a régi, Közúti Vaspálya Társaság erre bevételeinek csak 42%-át fordította, továbbá, hogy a kocsi kilométer önköltsége ma 51 pengő, régen volt 26'1 pengő, és annyi igazgatója van a Beszkárt.-nak, mint amennyi a Magyar Királyi Államvasutaknak. (Zaj.) Bizonyára kezéhez jutott képviselőtársaimnak is az az értékes tanulmány, amelyet a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara adott közre és amelynek címe: A közüzemi kérdés Magyarországon. Ezt a tanulmányt én figyelemmel elolvastam és soha meggyőzőbb hatást rám még olvasmány nem tett. Ez a tanulmány kimutatja, hogy sem az árképződé» tekintetében nem felelnek meg a hatósági üzemek annak a várakozásnak, amelyet hozzájuk fűztek, sem jobbat nem adnak, és nem csökkentik az adózóközönség terheit sem. Akkor tehát kérdezem, miért szabad ezeket továbbra is fenntartani! (Gáspárdy Elemér: A vezérigazgatói fizetések miatt!) Miért kell akkor tűrni azt, hogy a magánvállalkozásoknak ok nélkül versenyt támaszszanak? Az elolvasottak szerint azért nem csök- * ülése 1931 február 27-én, pénteken. 21 kenti az adóterheket a hatósági üzem, mert a jövedelmet visszatartja önmagának azért, hogy kiszélesítse az üzemet. De valamennyi között a legcsinosabb a Községig Temetkezési Üzem. Ezt annakidején azért állították fel, hogy az elhunytak hátramaradottait az uzsorától megkíméljék. Hogy mennyire kímélte meg az uzso rátol a hátramaradottakat ez a temetkezési üzem, arra nézve ugyancsak a Kereskedelmi és Iparkamara tanulmányában találunk adatokat, szembeállította az 1929. október 15-i árakat a háború előtti 1912/13-i árakkal. Valamennyi adatot nem fogom felsorolni, mert nincs is a fejemben, de négy dolgot mégis megemlítek. A római szarkofág belekerül 700 pengőbe, azelőtt 522 pengő volt. Egy másodosztályú érckoporsó ára ma 200 pengő, azelőtt 127 pengő 60 fillér volt. Egy ötödosztályú fenyőfakoporsó, ez tehát a legszegényebb népréteget érinti, ma 31 pengő 20 fillér, azelőtt régen 20 pengő 88 fillér volt. Egy negyedosztályú halottaskocsi használata, amely most a halottasháztól tudvalévőleg igen rövid utat tesz meg, nem úgy, mint régen, amikor a lakástól szállította a halottat, ina 25 pengő, azelőtt 18 pengő 56 fillér volt. (Erdélyi Aladár: Nem érdemes meghalni!) Dános Árpád hozzáteszi azt is, hogy úgylátszik, a hatósági üzemek nemcsak az életet, hanem a halált is drágítják. De ez még mind nem volt elég, mert ennek az üzemnek továbbfejlesztése érdekében a Faárugyárat létesítették, úgylátszik tehát, nemcsak evés közben, hanem temetés közben is megjön az étvágy. (Derültség.) Schimanek műegyetemi tanár kimutatta, minő hátrányos a főváros adózóközönségére nézve, hogy a főváros üzemben tartja drágán termelő elektromostelepeit, a helyett, hogy a bánhidai erőműtől olcsóbban vásárolná villamosszükségletét. Melegen üdvözlöm a t. kormányt abból az alkalomból, hogy ezt a törvényjavaslatot idehozta és szembe akar szállni a minden gazdaságosságot arculcsapó visszaélésekkel, számoljon is le velük és kérem a t. kormányt, hogy minden személyi tekintet nélkül szerezzen érvényt az alkotandó törvényben a kormány részére adandó felhatalmazásnak. Miután a részleteknél felszólalni nem kívánok, a t. előadó úr szíves figyelmét hívom fel ezúton a 12. § második bekezdésére, amely szabatosabb átszöyegezést igényel. Egy iparfejlesztő eszköz maradt ki ebből a törvényjavaslatból. Nem holmi tüntetésekre gondolok, levitézlett tulipánmozgalomra, (Zaj a baloldalon.) egészen másvalamire gondolok és örömömre szolgál, hogy ebben a tekintetben a kormány *gyik tagja a helyzetet helyesen fogva fel, intézkedett. A kultuszminiszter úr a tanfelügyleti hatóságokhoz rendeletet bocsátott ki a hazai ipar pártolására. Ebben a rendeletben ezeket mondja (olvassa): «A hazai ipar pártolására irányuló munka csak akkor bíztat teljes sikerrel, ha az egész magyar társadalom összefog és minden egyén szükségleteit a magyar ipar útján és a hazai munkáskezek termékével fedezi. Sajnos, a magyar társadalom még nincsen áthatva annak tudatától, hogy a hazai ipari termékek vásárlása elsőrendű érdek, boldogulásunk egyik legfontosabb feltétele.» Ezért azután felszólítást intézett a kultuszminiszter úr a tanárokhoz, hogy minden tanár és minden tanító minden lehető alkalommal mutasson rá arra, hogy saját maga és a nemzet ellen vét az, aki idegen^ iparcikkeket vásárol és a nemzet megerősítését, boldogulását munkálja az, aki hazai iparcikkek vásárlásával elégíti ki szükségleteit. En szeretném azonban, ha a felnőttek oktatása is megtörtén-