Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-479

Az országgyűlés képviselőházának 47P. ülése 1931 március 11-én, szerdán. 193 szemben, hanem egymással szolidaritásban keressék a boldogulás útját. Tisztelettel kérek egy negyedórai meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadta. Krúdy Ferenc: Amerika nagysága és gazdagsága, azon alapszik, hogy nem vitte át Európából ennek rossz szokásait, előítéleteit és beteges kultúrirányzatával táplált felfogását a termelést illetőleg. Megbecsüli a termelést és minden emberét, minden egyes tagját annak fanatikus hívévé készíti elő, hogy ő a termelésben nemcsak résztvehet, hanem abból jelentékeny részt is szerezhet magának, hogy belőle vagyonos ember lehet. Ott tehát mindenki termelni törekszik, míg ellenben nálunk mindenki csak azt nézi, miként helyezkedjék el, vagyis hogy miként tartassék el mások által. Egészen más lelkiség és más mentalitásra kell ezek után törekednünk. Amerika népe arra törekszik, hogy a termelő osztályok arányban álljanak egymással és ott a munkáskategória a tőkéskategóriávaí nem ellentétben, hanem szolidaritásban törekszik egymással élni. Méltóztassanak Franciaországnak a háború előtti gazdaság-historikusait olvasni, bőven találni náluk panaszt, amikor azt mondják, hogy a német ipar leverte a francia ipart saját piacán. Miért? Mert a német bankok nemcsak kartellmanipulációkra törekedtek, hanem a német iparral szerves egységben léptek fel az export tevékenységében és megosztván az iparral a kockázat veszélyeit, ezzel bátorította a termelést ahelyett, hogy akadályozta volna. A bankfinánc és az exportgyárak munkásai is megtalálták számításaikat annyira, hogy amint a francia gazdasághistórikusok és az újabb gazdaságpolitikusok felszólalásaiból meg lehet győződni, Németország részben túlszárnyalta a háború előtti évtizedben a francia ipart saját hazájában. Ezek a tulajdonságok azonban — mondom — olyan

r nevelési rendszerből adódnak, amely nem a képzeletre hat, hanem azokat a tulajdonságokat hangsúlyozza nyomatékosan és váltja ki iaz emberek lelkéből, amelyeket az előbb említettem. A hivatalnoki rendszer meghonosítása nálunk, — lévén legtöbb . intézményünk és jogalkotásunk recepció vagy azzal kapcsolatos — egyúttal a bürokráciát is hozta magával, amely hivatalnoki berendezéssel, amint tudjuk, velejár, hogy ez a szervezet igyekszik az. élet körülményeinek minél aprólékosabb szabályozására. Mindent szabályoz, mindenbe beleavatkozik, mert azt hiszi, hogy azzal rendszeresebbé tette az életet. Azok a társadalmiak, amelyek ilyen hivatali rendszerekre esküdtek fel, bizonyos idő múlva maguk ^is követelik azt, hogy minden lépésüket szabályozzák, így azután elvesztik önakaratukat, elvesztik £1 S£l~ ját cselekményeik biztonságába és annak jóságába vetett hitet, vágynak az után, hogy állandóan kormányoztassanak és igazgattassanak. Ez a társadalmaknál bizonyos dekadencia és együttjár a termelési akarat elgyengülésével. Nálunk kifejlődött az állam elképzelésének olyan egocentrikus felfogása, amelynek párját másutt alig találjuk meg. Mindenki az államtól vár és arra hárít mindent. Ha valaki valamit a saját erejéből nem talál meg. kénytelen azt másban keresni. Mindent az államtól várni és arra hárítani, beteges tünet Ma a^ legtöbb ember a helyett, hogy arra törekednék és azon gondolkoznék, hogy a magyar termelésben miként helyezkedjék el, az államna néz, az államhoz megy állásért, elhelyezkedésért és abban a félszeg tudatban él, hogy az iskolai végbizonyítvány vagy a diploma arra való, hogy az állam kötelessége öt eltartani, a helyett, hogy arra a tudatra ébredne, hogy a diploma semmi egyéb, mint az iskolában tanultak egyszerű igazolása. Ezen a közfelfogáson és mentalitáson okvetlenül változtatni kell. Idetartozik egy másik szempont as. A magyar munkásság bekapcsolódása a nemzeti termelésibe. En nem tudnék semmit sem ezzel az iparfejlesztési törvényjavaslattal kapcsolatban olyan melegen ajánlani, mint a magyar ipari munkásság érdekeivel való közvetlen foglalkozást abban az irányban, hogy megszabadíttassék a szakszervezeti és egyéb terrorisztikus intézményektől és kiválthassuk belőle azt a mentalitást, amelyet a nyugati szocializmusban már látunk, hogy most már nem a jövedelemeloszlási procedúra a fontosabb, hanem a gazdasági életnek a termelés procedúrája. Ha ezt a magyar ipari munkásság vezetői belátnák, talán más mentalitást kapna a munkásság is, mert ma a magyar ipari munkás jelentékeny részben egyszerű eszköz politikai célok elérésére, r eszköz arra, hogy bizonyos politikai erőforrásokon keresztül hatalmi túlsúlyra kerüljenek azok avezetők, akiket a magyar ipari munkás szolgál, akik azonban csak saját érdekeiket nézik. Pedig ez az egész politikai magatartás ellentétben van a magyar munkásság sorsával. T. i. a marxi szocializmus vezetőinek elproletarizálódott szegény, rosszul kereső munkás kell, mert azt állandóan elégedetlenségben lehet tartani. Az elégedett munkás kevésbbé jó politikai tendenciákra. Hogy tehát a munkásságot állandó elégedetlenségben tartsák, szuggerálnak neki egy mentalitást, amely mentalitástól a munkateljesítmény, hatálytalanságát, eredménytelenségét várják, vagyis nem arra tanítják a munkást, hogy annak a munkának, amit végez és amely munkát értéke szerint a vállalkozó részére odaboesátott, 100%-ig tegyen eleget, vagy hogy követelje a munkateljesítménye arányában való javadalmazást, hanem arra tanítják, hegy minden munkabér kevés és ha nem tudja megkapni munkabérben azt az értéket, amelyet munkájárt számít, iRothenstein Mór: S amelyből meg tud élni!) í.kkor munkateljesítményét szállítsa le. Pedig a munkának is megvan a maga használati arányértéke, éppúgy, mint bármi másnak. Ha ezt a használati arányértéket^ a teljesítés nem éri el, vagyis nem dotálható abban a mértékben, amennyit már meg nem ér, akkor a termelésből kiküszöböltetik. Ha tehát az ipari munkás munkája a teljesített idővel összefüggésben nem éri aneg azt az értéket, amelyet képviselnie kellene, akkor nemhogy munkakiterjesztésről lehetne szó, és a munkásság számára újabb és újabb munkahelyek keletkezéséről, hanem a munkahelyek fogynak, mert hiszen ennek következtében a munkaalkalom is fogy. Méltóztassanak megfigyelni egy szobafestőt. Méltóztassanak végignézni micsoda isteni flegmával fütyüli el a munkás az egész napot. (Vanczák János: De közben a keze jár!) E miatt vállalkozója kénytelen olyan árat szabni egy szoba kifestéséért, amely áron a közönségnek csak egy kis része vélheti igénybe, következésképpen a közönség nagy része elesik attól, hogy szobáját kifestesse. Így rosszul jár a vállalkozó s a munkás is. Mindaddig, amíg a szociáldemokrata veze28*