Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-479

Az országgyűlés képviselőházának ^79. ülése 1931 március 11-én, szerdán. 183 az országok közé tartozik, ahol az ipari érdekeltségek és a bankérdekeltségek között talán az egészségesnél nagyobb összeköttetés van és én azt hiszem, hogy sok tekintetben az ipari hitelkérdés krízise is összefüggésben van azzal, hogy elsősorban azok a vállalatok játnak könynyen hitelhez, amelyek a bankérdekeltség révén saját vállalatoknak tekinthetők. Ez igazán kézenfekvő. (Krúdy Ferenc: A konkurrens vállalatot nem támogatja hitellel! — Zaj.) Itt a konkurrens vállalatoknál figyelembe kell .vennünk azt is, hogy Magyarországon a konkurrens vállalatok között nagyon sokszor szerepelnek a közületek és szerepel az állam is; és habár talán nehéz volna betekintést kapni a községek és a törvényhatóságok üzemeinek vezetésébe, de azt hiszem, nem lenne akadálya annak, hogy egy meglehetősen érdekes jelenséget most már általánosságban és a nyilvánosság e^tt is megismerjünk; ez pedig az, hogy legalább azoknak a vállalatoknak vezetőségéről, amely vállalatokban az állam résztvesz, vagy amely vállalatokat az állam szubvencionál, megtudjuk, hogy milyen javadalmazásban részesülnek^ Ennélfogva bátorkodom ismét egy határozati javaslatot előterjeszteni a következőkben (olvassa): «A Képviselőház utasítja a kormányt, hogy mindazon vállalatok vezetőségének jövedelméről, javadalmazásáról, amelyekben az állam részes vagy amelyeket szubvencionál, 30 napon belül kimutatást terjesszen elő.» (Helyeslés a balközépen.) Nem akarok itt se pro, se kontra ítéletet mondani, mielőtt az anyagot a maga tisztaságában teljesen ismerném, de talán nem volna érdektelen, hogy a magyar Képviselőház egyszer foglalkozzék azzal a kérdéssel, hogy vájjon azokban a vállalatokban, amelyekben elsősorban közpénz szerepel, akár mint állami részesedésnek, részvételnek az eszköze, akár pedig mint nyújtott szubvenció, a vezetőség jövedelme nem emészt-e fel esetleg olyan összegeket, amelyek a józan rentabilitással teljesen ellenkeznek, amely esetben természetes volna, hogy megadassék a mód a törvényhozásnak arra, hogy a tőkéket másképpen helyezhesse el. (Lingauer Albin: Kik vannak ott?) Az összeférhetlenség kérdését nem akarom itt felhozni, (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) mert erről megint azt mondhatnám, hogy mindenki beszél róla, de senki sem akar cselekedni. Evek óta itt van ez a probléma, hallunk róla, igérik folyton a reformot, de még annyira sem mentünk, hogy az érvényben lévő törvényt végrehajtsuk. Ma teljesen elegendő, vagy legalább is, amíg az ügyet szimptomatikusán akarjuk kezelni, mindenesetre elegendő lett volna, ha a fennálló törvényeket úgy magyarázzuk, mint ahogy régen magyarázták. (Egy hang a baloldalon: Komolyan vették!) Azt én nem állíthatom, hogy a Ház nem veszi kötelességét komolyan. En csak az eredményeket látom, az eredmények pedig azt mutatják, hogy ugyanezzel a törvénnyel a múltban más eredményt értek el; megvolna tehát a lehetősége annak, hogy, a jelenben is ugyanazt az eredményt érjük el. (Friedrich István: Hagyjatok fel minden reménnyel!) Reflektálva arra, amit Friedrich István t. képviselőtársam mond, hogy hagyjatok fel minden reménnyel, igazán erről is lehetne beszélni. De amikor a javaslat melletti felszólalásokban annyi remény és bizalom van, amikor a közelmúltban, azt hiszem a tegnapi napon a pénzügyminiszter úr szintén a szebb jövőt, a biztos fejlődést hozta elő, említette (Zaj a szélsőbaloldalon.) azt, hogy nem hiszi, hogy nem volna remény; én is ezt mondom; különösen akkor, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXXTV. amikor ezt egy olyan képviselőtársam mondja, aki olyan sokat látott az életből és aki, bár meg is öregszik, még mindig remél. (Derültség. — Vargha Gábor: Csak hiszem, hogy öregszem; fiatalodom!) Bizalmából, optimizmusából kifolyólag kétségtelenül ezt veszem észre, csak azt nem tudom, hogy ez a kijelentett optimizmusa nem azt a mellékcélt szolgálja-e, hogy talán fiatalabbnak lássék, mint más képviselőtársaim. (Vargha Gábor: A látszatra nem adok semmit!) Most mindenesetre azzal a kérdéssel akarok foglalkozni, amelyet képviselőtársam nagyon helyesen az egész probléma eíryik fontos részének tekintett, a kisipari hitelkérdéssel. Tulajdonképpen nem akarok többet mondani, mint csak azt, hogy a magam részéről teljes egészében csatlakozom ahhoz, amit képviselőtársam mondott és igen helyesnek tartanám, ha a vidéki ipari hiteligényeket azoknak az intézeteknek révén próbálnák kielégíteni, ha ennek a lehetősége megvan, amely intézetek mindenesetre jobban ismerik úgy az iparosok bonitását, mint az egész gazdasági helyzetet. (Pakots József: Hol van itt bonitás? Erkölcsi bonitás, az van!) Hitelt bonitás nélkül nyújtani gazdasági nonszensz, mert azt kívánni valamely egyéntől, vagy azt kívánni valamely kormányzattól, hogy nyugodtan, higgadtan, komolyan, mindenféle propagandacéltól eltekintve, bonitás nélkül hitelt nyújtson, annyit jelent, mint hogy esetleg ajándékot, esetleg kedvezményt nyújtson, (Zaj a szélsőbaloldalon. — Pakots József: Az sem olyan nagy baj!) de akkor ez természetesen karitatív intézkedés. (Pakots József: Nem olyan nagy baj, minden visszakerül az államkasszába! — Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, ne zavarják a szónokot. (Vargha Gábor közbeszól.) Kérem, a képviselő úr beszédét már befejezte, a képviselő úrnak nines joga beszélni. (Friedrich István: Olyan csend van! — Derültség.) Farkas Tibor: Ezek karikatív intézkedések, már pedig a karitatív intézkedések és a hitelpolitika pedig nem egy lapra tartoznak. A karitatív intézkedéseknél minden államnak, amely nem rendelkezik igen nagy anyagi erővel, még óvatosabbnak kell lennie, mint a hitelpolitikai intézkedéseknél. Nem ajánlom tehát a kormány részére, hogy figyelembe vegye azokat a felcsendülő érzelmi momentumokat, hogy bonitás nélkül nyújtsunk hitelt, sőt bejelentem, hogy amennyiben a jövőben ilyen intézkedéseket látnék, ez ellen a gazdaságpolitika általam követendő törvényeinek figyelembevételével mindig állást fogok foglalni. (Friedrich István: Az csak a tyukászati kölcsönöknél volt megengedve! Ott tyúktenyésztésre kapták a pénzt és villákat építettek belőle! Hol volt ott a bonitás? Minden a miénk, azt mondták! — Pakots József: A sertéshízlalásnál!) Elnök: '

t Képviselő urak, engedjék meg, hogy a szónok saját eszmemenetét kövesse. (Friedrich István: Vagy a sertéshizlalási kölcsön! — Vargha Gábor: Baromfikivitelünk mennyire emelkedett? — Kállay Miklós államtitkár: Nagyon jól bevált dolog volt! —• Friedrich István: Itt mondotta a miniszter úr, hogy a kölcsönöket nem sertéshízlalásra használták fel! — Bródy Ernő: Nem a sertések híztak meg belőle! — Derültség. — Kállay Miklós államtitkár: Egy-egy visszaélés miatt egy jól bevált rendszert nem lehet elítélni! — Friedrich István: Nem a rendszert ítélem el! — Kállay Miklós államtitkár: Egy-két visszaéléssel szemben éppen a miniszter úr védel27