Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-479

Az országgyűlés képviselőházának U7 gátasra, de a nagyipar meg tudja magát védeni azoknál a nagy szellemi és anyagi erőknél fogva, amelyekkel rendelkezik, míg a kisiparosság nem tud magán segíteni csak úgy, (ha a kormány szigorú intézkedésekkel fog rajta segíteni, amelyek minden visszaélést kizárnak. Legutoljára hagytam és ezzel talán be is fejezem beszédemet, a következő kérdést. A legfontosabb kérdés, amely szerintem teljesen hiányzik a törvényből, az ipari szakoktatás kérdése. Ezt a javaslat talán éppen azért nem tartotta szükségesnek felvenni, mert, őszintén ki kell mondanom, a mi szakoktatásunk elég magas nívón áll és ezért nem kell szégyenkeznünk a többi á'lamok előtt. De lehetetlennek tartok egy iparfejlesztési javaslatot, amelyben az ipari szakoktatásra legalább utalás nem történik, annál is inkább, miután a mai megváltozott viszonyok mellett ipari szakoktatásunk kérdése újból aktuálissá vált és azt sokkal* szélesebb alapokra kell fektetni, mint eddig volt. Igenis, azzal a szerencsétlen bifurkációval állunk szemben, mint a mezőgazdasági szakoktatásnál, hogy tudniillik két miniszter hatáskörébe tartozik ennek a kérdésnek elintézése, vagyis a közoktatásügyi miniszter úr és a kereskedelemügyi miniszter úr hatáskörébe. Ez a kétirányú intézkedési jogkör megakadáyozza az ipaa-i szakoktatás olyan kifejlesztését, amelyre szükség van. De van ennek egy másik oka is, amit egy igen jeles közgazdasági egyetemi tanárunk állapított meg, az, hogy az ipari szakoktatás hatalmas épületének először a tetejét csináltuk meg. (Jánossy Gábor: Úgy van!) Első a volt — sajnos, csak volt — Selmecbányái erdészeti és bányászati főiskola és a most is meglévő budapesti műegyetem. Ez volt a tető. Azután jöttek a falak, az ipariskolák megszervezése és csak legutoljára az alap, amelyre pedig egyedül lehet építeni, a tanoncoktatás. (Jánossy Gábor: Ügy van!) Nagyon természetes, hogy így nem fejlődhetett az ipari szakoktatás olyan irányban, amilyenre szükség lett volna, pedig nagy nemzeti érdek fűződik ahhoz, hogy nálunk az iparosság műveltségi és erkölcsi nívója emeltessék, hogy kifejlődhessék egy fiatal önérzetes, erkölcsös és hazafias generáció, amely a jól megszervezett és képzett gyári munkásság mellett meg tudjon nemcsak a saját lábán állni, hanem mindazoknak a kísértéseknek, csábításoknak és veszélyeknek, amelyek különösen ezt a fiatal generációt környékezik, ellen is tudjon állani. Nagy nemzeti cél az, igen t. Ház, hogy ez a kérdés megoldassák, azonban nem magasabb régiókban, nemcsak egyesek dédelgetésével. nemcsak egyes kiváltságos erők felkarolásával, hanem minél nagyobb tömegelkl kiképzésével, magánál a tömegoktatásnál is, A mi kultúrpolitikánk ugyanis bármily magasan ívelő légkörben bontogatja is szárnyait, igazi kultúrpolitika csak akkor desz, igazi kultúrfölényt csak akkor fog teremteni, ha nemcsak fennt a magasban, hanem lennt is minél nagyobb tömegeket tud mai kultúrálatlan helyzetükből kiemelni (Igaz! Úgy van! jobb felöl.) és azt a kulturfölénytt, amely felett rendelkezünk, nem kifelé ragyogtatja, hanem itt benn az országban állítja az általános népműveltség nagy érdekeinek szolgálatába, (Ugjj van! Úgy van! jobbfelöl.) Mert mit basznál nekünk az a külső fény és ragyogás, amilkor itt benn sötétség uralkodik? Ez csak olyan, mint a dicsőség, amely hideg tűz

s amelyet nézni szép, de sem melegedni mellette, sem belőle megélni nem lehet. Én tehát nem tudom ülése 1931 március 11-én, szerdán. 181 eléggé kérni az igen t. miniszter urat és helyettesét, hogy az ipari szakoktatás kérdésére a legnagyobb súlyt fektetni, azt minél szélesebb alapokon kiterjeszteni és a tömegoktatást lehetővé tenni méltóztassék. Nagyon kérem a miniszter urat arra is, hogy az önálló kisipari törvényt minél előbb a Ház elé terjeszteni méltóztassék. Ha errenézve nem adtam be határozati javaslatot, tettem ezt azért, mert meg vagyok győződve az igen t. miniszter úrnak ebben a javaslatban is megnyilvánuló jóindulatáról, a kisipar iránti meleg szeretetéről, érdeklődéséről s ennélfogva meg vagyok győződve arról is, hogy ezt a törvényjavaslatot minél előbb a Ház elé fogja terjeszteni. Ennél a ibizalomnál fogva a javaslatot elfogadom. (Éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Farkas Tibor! Farkas Tibor: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Előttem szóló igen t. képviselőtársam nagyon szép beszéde végén bizalommal elfogadta a javaslatot. En, amikor a javaslat ellen felszólalok, minden bizalmi kérdést ki akarok kapcsolni s csak azt nézem, hogy ez a javaslat jó-e vagy rossz-e? De a tulajdonképpeni ok, amiért ezt a javaslatot el nem fogadhatom, az, hiOigy mielőtt abban ítéletet mondanék, hogy a javaslat jó vagy rossz, ki kell jelentenem^ hogy szerintem ez a javaslat felesleges és hiányos. Amikor ezt megállapítom, teszem ezt annál az egyszerű oknál fogva, mert az én szerény véleményem szerint ma nem Iparfejlesztésről kell hogy szó legyen, hanem ma elsősorban arról lehetne szó, hogy megmentsük az iparnak és pedig elsősorban a kis- és középiparnak azt a részét, amely pusztulás előtt áll. Szerintem elsősorban a pusztulót kell megmenteni, fenntartani s addig, amíg ez meg nem történt, iparfejlesztésről időelőtti beszélni. Azonkívül azt hiszem, hogy minden iparfejlesztés pénzbe kerül, áldozatokba kerül és amikor áldozatokról van szó, komolyan meg kell fontolnunk azt, hogy hol van az az anyagi erő, amellyel ezt az iparfejlesztést majd meg tudjuk csinálni. A múltban is hoztunk ilyen törvényeket. Ott volt az egyik, a földreform törvénye, amelynek több rendelkezése raiódot nyújt a földmívelésügyi minisztériumnak arra, hogy megfelelő földreformpolitikát csinálhasson az elővásárlási jog, kisbérletek és szövetkezetek alakítása révén és éppen a közelmúltban^— néhány nappal ezelőtt — imondotta a földmívelésügyi miniszter úr személyesen, hogy mindaz, ami a törvényben megvan, meg nem valósítható, mert nincs rá fedezet. Ennélfogva az én szerény véleményem szerint sokkal helyesebb az, ha nem ölelünk fel egyszerre olyan nagy problémát, hanem megpróbáljuk, hogy segítsünk a bajokon gyorsan és ott, ahol leginkább kell. Véleményem szerint segíteni lehetne és kellene a kisiparosságon és pedig elsősorban azáltal, hogy megkönnyítsük a terheket Ezt meg lehet tenni úgy, hogy a kereseti adó terén nyújtunk nekik némi kedvezményt. Hiszen ami kedvezmény a törvényben van, az tulajdonképpen a nagyiparnak szánt kedvezmény, adóelengedés, kedvezményes elbánásban való részesítés és abban tulajdonképpen, a törvény szelleme szerint is, egyénileg a kisipar nem volna részesíthető. Természetesen a törvényjavaslat kapcsán nincs módomban indítványt előterjeszteni, éppen azért határozati javaslatot terjesztek be, amely így szól (olvassa): «A Képviselőház utasítja a pénzügyminisztert, hogy a tönkremenés előtt álló kisiparosoknak és kiskereskedőknek a fee-