Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-479

180 Az országgyűlés képviselőházának U79. ülése 1931 március 11-én, szerdán. denesetre sajátságos helyzet áll elő, valahányszor egy új hitelkérdésről van szó. Méltóztatnak visszaemlékezni, hogy amikor az Ipari Jelzálog Hitelintézetről szóló törvényjavaslatot meghoztuk, (Sándor Pál: Szép intézmény! Gyönyörű. intézmény!) nagy örömmel fogadta azt a nagyipar és sietett is azokat a kölcsönöket, amelyeket ez^ a jelzálogintézet engedélyez, igénybevenni, és mi történt? Abban a pillanatban, amikor egyes vállalatok az Ipari Jelzálogintézet kölcsöneit megkapták, bezárultak előttük a Nemzeti Bank kapui (Sándor Pál: Nemcsak a Nemzeti Bank kapui, a többi bankok kapui is!) és miután azt a kölcsönösszeget, amelyet ott felvettek, részben vállalataikba beruházták, részben pedig korábbi nehezebb adósságaik törlesztésére fordították, ennélfogva forgótőke nélkül maradtak (Ügy van! Ügy van!) és mivel sem a Nemzeti Bank, sem pedig a többi bankok áruváltóikat le nem számítolták, a legnagyobb fizetési zavarokba jutott nem egy, hanem több vállalat. (Sándor Pál: Több? Legnagyobb része! — Jánossy Gábor: Miért nem számítolják le? Mi ennek az oka? — Sándor Pál: Azért, mert a, törvény rossz! — Jánossy Gábor: Nem a törvényen, az embereken fordul meg! — Sándor Pál: A törvény rossz! — Zaj.) Van ennek a kérdésnek egy másik különös jelentősége is. Habár a törvény nem mondja ki, de a dolog természetéből következik, hogy mi azért létesítettük ezt az Ipari Jelzálogintézetet, hogy az innen .adandó kölcsönöket belföldön költsék el, vagyis belföldi vállalatok felsegítésére, kiterjesztésére, kibővítésére fordítsák és mi történt? Ismerek vállalatot, amely amikor ezt a kölcsönt megkapta, egy velünk nem éppen barátságos érzelmekkel viseltető szomszéd-államiban ugyanezen ^szakmában egy új gyárat alapított. (Sándor Pál: A mi pénzünkön!) Nem mondom ezt, mert amit nem tudok bizonyítani, azt sohasem állítom, így nem állítom, hogy éppen ebből a pénzből csinálták, de mindenesetre nagyon feRűnő, hogy az illető vállalat éppen akkor látta elérkezettnek az időt ezen új gyár felállítására külföldön, amikor nálunk az Ipari Jelzálogintézetnél a magyar pénzt felvette. Nem kívánok ehhez bővebb kommentárt fűzni, mindenesetre azonban ezt a körülményt a miniszter úr további megfigyelésébe ajánlom. Amikor a segélyekről beszélünk, akkor nem tudom akceptálni a javaslatnak azt az intézkedését _ amely a 33. §-ban foglaltatik, hogy egyes új vállalatok már három hónapi működésük után részesíttessenek ezekben a segélyekben.^ Hiszen megtörtént, — azt hiszem éppen az útépítésekkel kapcsolatosan — hogy irodák nyíltak meg, bejegyeztették magukat álvállalatok^ amelyek azután pályáztak közszállításokra és részesültek is közszállításokban. A három hónap tehát nagyon kevés idő arra, hogy egy vállalat további fennállására következtessünk^ s én éppen ezért nagyon szükségesnek találnám, hogy ez a három hónap hat hónapra, vagy egy évre hosszabbíttassék meg és segélyhez és hitelhez csak azok a vállalatok jussanak, amelyek legalább az egyévi fennállásra biztosítékot nyújtanak. (Görgey István előadó: Jön a módosítás, amely hat hónapra szól!) Egy örvendetes körülményt hallottam az előadó székből, amely csak úgy megütötte a fülemet, hogy a kormány tényleg olyan segélyekről is kíván gondoskodni, és olyan anyagi áldozatokról is, amelyeket a kisipar fog élvezni, de amelyeket visszafizetni nem kell. Hogy mekkora lesz ez az összeg, azt nem tudom, de mindenesetre ez az egyedüli módja annak, hogy a kisiparon segítsünk, mert ezekkel a hitelekkel, melyeket ez a törvényjavaslat nyújt, a kisiparosságon nem lehet segíteni. Hiába emelte fel a kormány 30 millió pengőre az ipari hitelt, eddig 7—8 milliónál nem tudtak többet igénybevenni, mert lehetetlen, hogy az előírt feltételeknek az a kisiparos megfeleljen. Kérdem, melyik iparosnak van ingatlana, ha pedig van, úgy az már régen túl van terhelve és hogy szerezze meg az a kisiparos azt a két kezest, amikor maga is inog. Ilyen feltételek mellett nem lehet a kisiparon segíteni, ha csak meg nem változtatjuk a feltételeket, amelyek eddig fennállanak. A kisiparon éppúgy, mint a mezőgazdán mindaddig nem tudunk segíteni, amíg úgy a_ kisiparnak, mint a mezőgazdaságnak hosszúlejáratú olcsó kölcsönt nem nyújtunk. (Ügy van! Ügy van!) Itt megint vissza kell gondolnom a sokszor megátkozott Osztrák-Magyar Bankra. Micsoda idők voltak azok, mikor az Osztrák-Magyar Bank 4—5%-os kamat mellett 25—30 évre szóló kölcsönöket engedélyezett! Ezt mi nem tudjuk megcsinálni. A kormány megint egy új hitelintézet felállítását kívánja. Ez megint csak újabb adminisztrációs költséggel jár, holott ez a kérdés sokkal egyszerűbben meg volna oldható azáltal, ha a kormány bizonyos összeget a vidéki pénzintézetek részére kihasítana azon feltétel mellett, hogy az illető intézet ezt a kihasított hitelt csak a kisipar részére juttathatja. A vidéki pénzintézetek sokkal jobban ismerik a vidéki kisiparos viszonyait, tehát sokkal nagyobb garanciát is nyújtanak a tekintetben, hogy az a pénz nem vesz el. Ezt a műveletet a központból irányítani nem lehet, a mellett sok költséggel is jár s ez megint csak megdrágítja a kölcsön folyósítását. Ezeket különösen szíves figyelmébe kívánom ajánlani a t. miniszter úrnak. T. Ház! Most áttérek a közszállítások kérdésére. A közszállítások tekintetében mindenben osztozom igen t. Petrovácz Gyula t. képviselőtársam és barátom által r kifejtettekhez. Sokat beszéltünk már a közszállításokról évtizedekkel ezelőtt, de azt hiszem, a közszállításokkal kevesebbszer éltünk, mint amennyiszer visszaéltünk. Méltóztassanak csak visszaemlékezni, milyen óriási harcokat kellett folytatnunk, amikor arról volt szó, hogy a hadseregszállításokban a magyar ipar is része-, süljön, míg végre éveken át folytatott harc után a kvóta arányában kiegyeztünk s a magyar ipar tényleg részesült is a közszállítási kedvezményekben. Ma azonban, amióta függetlenségünket, ha nem is teljesen színarany függetlenségünket visszanyertük, sajátságos, hogy éppen annyi panasz merül fel a közszállítások kérdésében. (Rothenstein Mór: Még több!) Igen, még több t. képviselőtársam. Mi lehet az oka, hogy amikor itt az igen t. miniszter úr hangsúlyozza, hogy azok a rendelkezések, amelyek a közszállításokra vonatkoznak, a legszigorúbban betartandók, azok sohasem tartatnak be; hogy miért, azt nem tudom. Kétségkívül hozzá fog járulni a javaslat ahhoz, hogy a jövőben ilyen panaszok elő ne forduljanak és én csak hálával tudom fogadni ezeket az intézkedéseket, különösen azt a megnyugtató intézkedést, hogy a kormány, illetőleg a miniszter úr ezekről a közszállításokról minden évben jelentést tartozik tenni. A miniszter úr a kibocsátandó rendeletben szerintem elsősorban a kisipar érdekeit kell, hogy szem előtt tartsa. Nem mondom, hogy a nagyiparnak nincsen szüksége támo-