Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-479

178 Az országgyűlés képviselőházának J laki, hogy van-e a világon még egy olyan ország, melynek minden terménye olyan kitűnő, mint a magyarországi termények. Űgy látszik, hogy a föld ebben az országban egybegyűjti minden jótéteményét, hogy megmutassa mindazt ebben az egy országban, amit más birodalmaknak csak egyes részletekben adott meg. A föld ott mindent bőségben szolgáltat: a legnemesebb bort, a legbőségesebb gabonát, a leggazdagabb állattenyésztést, aranyat, ezüstöt, rezet, ólmot, vasat, sót és^ mindent, ami az ember boldogságához^ szükséges, és mindez a legkitűnőbb minőségű, jobb mint bárhol másutt az egész világon. Lakosai pompás, növésű, sudár emberek, erősek, harciasak, egyszóval legjobb fajtájúak. Dacára mindezen természeti adományainak, minden ipari és kereskedelmi tevékenység nélkül sínylődik ez a nemzet.» (Jánossy Gábor: Ezt a kalapos-király írtai!) Nagyon érdekes megállapítások ezek, igen t. Ház, csakhogy a «kalapos király» a felelettel adós maradt arra a kérdésemre: miért sínylődik ez az ország minden ipar nélkül, (F. Szabó Géza: Mert ők elszívták a vérét!) pedig tudhatta azt, hogy Magyarország vérzett, küzdött, harcolt a Nyugat kultúrájáért, ugyanakkor, mikor ott az ipart békésen fejlesztették. Ezt mondhatta volna rá. (F. Szabó Géza: Ennek konzekvenciái is vannak!) Bennünket pedig száz néhány év multán ezért a hősies Önfeláldozásunkért megjutalmaztak azzal, hogy letiportak bennünket, kifosztottak, kiraboltak és egy csonka országgal jutalmaztak

1 meg. Hogy a magyar ipar nem fejlődhetett úgy, mint fejlődnie kellott volna, annak megvan a maga oka. Neon fejlődhetett a magyar ipar, mert a nemzetben harcias termeszeténéil fogva nem volt meg a hajlandóság. (Ellenmondások jobb felől és a középen. — F. Szafc<ó Géza: Az osztrákok nem engedték! — Sándor Pál: Már Árpád korában megvolt a hajlandóság!) Méltóztassanak kissé türelemmel lenni, ki fogom fejteni, hogy igenis, ez az is, hogy a középosztály, sőt maga az iparososztály is általaiban 'bizonyos averzióval viseltetett az ipar iránt, mert ha tehette, fiát úrnak, lateinernek nevelte. (Felkiáltások a középen: Ez igaz!) Nem fejlődhetett ki a magyar ipar, mert mi mindig szerelmesei voltunk azoknak a gyártmányoknak, amelyeket külföldről hoztunk be, nem fejlődhetett ki a magyar ipar, hiszen amikor felbuzdultunk, hogy magyar ipart teremtsünk és ennek érdekében tulipánmozgalmat arranzsíroztunk, akkor magát a tulipánjelvényt is külföldről hoztuk be; (Űgy van! Űgy van! a középen.) nem fejlődött ki a magyar ipar annál a vámközösségnél fogva, amelyben Ausztriával állottunk (Jánossy Gábor: Itthon vagyunk! Ez volt a főok!) és így magának a vámvédelemnek előnyeiben a magyar ipar sohasem. részesülhetett. (Ügy van! Űgy van! jobbfelől.) De ne méltóztassék ezt ma annyira kárhoztatni, hiszen megvolt legalább az az előnye, hogy nem kellett a pénzügyministzer úrnak fejét törnie azon a javaslaton, hogy miként tudja ma a nyersterményeket, a gabonaterményeket értékesíteni, mert ezzel szemben mindig megvolt a biztosítékunk, hogy a magyar föld termését, a gabonát mindig kellő árban tudta értékesíteni. (Farkasfalvi Farkas Géza: Sok jó oldala volt annak a rossz házasságnak!) Mindenesetre volt tehát annak nagy hátránya, de megvolt az előnye is, ami mutatkozik abban is, hogy most mindenféle alakban, referenciái is, regionális szerződések alakjában igyekszünk ismét azzal az Ausztriá. ülése 1931 március il-én, szerdán. • val, amellyel mint ipari országgal, mi mint agrár ország egymást kiegészítjük, olyan vámterületet alkotni, amely a mi gazdasági terményeink kivitelét és értékesítését lehetővé teszi. Hegymegi Kiss Pál képviselőtársam, aki most nincs itt, mondotta, hogy hagyjuk ezt a dolgot, de ne haragudjék, ha azt mondom, hogy nem. Soha nem fogtam fel ezt a kérdést úgy, mint a függetlenségi párt, hagy egy tisztán közgazdasági kérdést politikai kérdéssé duzzasszak. Ez okozta, hogy mindezek ellenére iparunk nem fejlődött. Hogy azonban ma mégis ezer és ezer kémény füstöl, gyáripari kémények, amely ugyan, ha nem is hirdetik a magyar ipar dicsőségét, de mindenesetre hirdetik annak felfelé való törekvését és fejlődését, hogy ezt a fejlődést minden nehézség ellenére, amelyet itt felemlítettem, el tudtuk érni, ez tisztán a magyar nemzeti őserő átütő erejének, a magyar iparososztály erre való rátermettségének, annak a szinte sokak által perhorreszkált 67-es kiegyezésnek, a kereskedelmi kormányok . buzgólkodásának és iparfejlesztési politikájának köszönhető. A kiegyezés .után már 1880-ban meghozták az első iparfejlesztési törvényt, utána az 1890. évi iparfejlesztési törvényt, majd pedig az 1907. évi III. törvénycikket. Ezek az iparfejlesztési törvények képezték alapját mai iparpolitikánknak és iparunk mai fejlettségének. Most a kormány elérkezettnek látta az időt arra, hogy ismét egy iparfejlesztési törvényjavaslatot terjesszen a Ház elé. Ez a javaslat, azt hiszem, bármilyen üdvös intézkedéseket foglal is magában, csak egy teljesen részleges törvényjavaslat s nem egyéb, mint kibővítése az 1907 : III. iparfejlesztési törvénynek, amelyre csupán azért volt .szükség, hogy az energiatörvény folytán előállott helyzeten segítsünk, vagyis az energiavállalatoknak is lehetővé tegyük, hogy részesüljenek azokban az állami kedvezményekben, amelyekben a többi vállalatok is részesülnek. Ez a törvényjavaslat sem a nagyipar, sem a kisipar kérdését nem oldja meg. En ugyan sokkal jobban szerettem volna, — amint azt az igen t. kereskedelemügyi miniszter úr is elsősorban szándékába vette — hogy egy különálló, a kisipar minden érdekeit felölelő törvényjavaslattal jöjjön a törvényhozás elé. Ebbeli szándékától azonban elállott, pedig én azt mondom, hogyha unár a nagyipar kérdését a szerencsétlen vámháborúk és a fennálló kereskedelmi szerződések folytán úgysem tudjuk megoldani, mindent el kell követnünk arra nézve, hogy legalább a kisipar kérdését, aminek útjában semmi sem áll, megoldjuk. Hiszen ez a kérdés egyúttal nemzeti probléma is és a nemzeti erők gyarapodását jelenti. (Ügy van! Ügy van!) Annyira fontos kérdése ez a kérdés a nemzet politikai és erkölcsi életének, hogy annak megoldása elől nem térhetünk ki, mert, amint az iparosság érdekképviselete megállapítja, elérkezett a 'megsegítés 12-ik órája és nekünk minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy ezen a^ kisiparosságon, különösen annak önálló részén segítsünk, hogy az elproletárosodástól megmentsük, hogy áldozatul ne essék a ^bolsevista agitátoroknak és a demagógia lazításainak. Erre kell nekünk törekednünk és erre a célra a kisipar az államtól mindössze öt millió pengőt követel. Nem tudnám ebben a pillanatban megmondani, vájjon ez az öt millió pengő elégséges lenne-e a kisipar megsegítésére, (Malasits Géza: Egy vármegyének is kevés volna!) vájjon ezzel az összeggel a kisipar összes sebei begyógyíthatok lennének-e, de én ezt az összeget olyan kicsinynek, szinte nevet-