Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-478

154 Az országgyűlés képviselőházának 4.78. ülése 1931 március 10-én, kedden. vihető formájú belföldi járadékkölcsön olyan országos akció volna, amely alkalmas lenne arra, hogy az egész ország gazdasági életét regenerálja. Hiszen ha a 60% -hoz még hozzáadjuk a más forrásból eredő 40% tőkét, akkor ez 166 [millió pengőt mozgósítana a termelés céljaira, ami azt jelentené, hogy legalább 8—10.000 lakás volna termelhető; ez viszont azt jelentené, hogy körülbelül 100 millió munkaórányi munkaalkalmat nyújtana. Ezt átszámítva munkásokra, azt jelentené, hogy körülbelül 40.000 munkanélkülinek lehetne ezzel azonnal munkát nyújtani. Ennek befelé óriási hordereje van; óriási hordereje van nemcsak az építőipar fejlesztése szempontjából, hanem szociális vonatkozásban is. 40.000 munkanélkülit munkához juttatni egy olyan szociális tény, amely feltétlenül megnyugtatná azokat a kedélyeket, amelyek ma Magyarországon forrongásban vannak. De e mellett óriási jelentősége volna ennek * kifelé is akkor, amikor külföldi kölcsöneinkkel kapcsolatban olyan lealázó feltételeket akarnak reánk diktálni. Óriási hatással volna a mi reputációnk érdekében, ha belföldi emisszióval tudnánk jelzálogüzletet produkálni. Ez olyan törvény volna, amely enyhítené >az ebből a törvényjavaslatból kimaradt építőiparnak minden fájdalmát, amely elősegítené és fejlesztené a magyar építőipart. A másik, amire az építőiparnak nagy szüksége volna, amit minden alkalommal hangsúlyozunk és amit minden alkalommal kérünk a, kereskedelemügyi miniszter úrtól: az építőipari törvényjavaslatnak mielőbb a Ház elé való terjesztése. Jól tudom, hogy ebben meglehetősen előrehaladott^ lépések történtek, de kell, hogy a képesítés és a munkakörök megvédésére és elhatárolására, valamint a^ képesítéshez kötött magánvállalkozásnak a részvény^ társaságoktól ési más kartellvállalatoktól való elválasztására szükséges törvényes intézkedések itt meghozassanak, egyrészt azért, 'mert az építőipari törvény már nagyon elavult, t másrészt pedig azért, mertha ezt nem szabályozzuk, az építőiparban állandó súrlódások lesznek a hatáskörök, a képesítés és a munkakörök területén. Tisztában vagyok azzal, — hiszen több ilyen ankéten volt szerencsém résztvehetni a mostani és az előző kereskedelemügyi miniszterek idejében is — hogy ezt az érdekeltségek egyöntetű, megállapodásával megoldani nem lehet. Ezzel legyünk tisztában. Akárhány ankétet tartunk, sem az építészmérnökök és ' építőmesterek között, sem az építőmesterek és a kőmívesmesterek között 'megegyezést létesíteni a hatáskörök, a munkakörök tekintetében nem lehet. A kormányzat feladata tehát az, hogy ebben a kérdésben a közérdek szempontjából állást foglaljon. Ezért nagyon kérem a kereskedelemügyi miniszter urat^ méltóztassék ezt a törvényjavaslatot úgy elkészíteni, ahogyan az ankétekből leszűrt összeredményekből kialakult saját meggyőződése azt diktálja. Méltóztassék azt ide a törvényhozás elé hozni és ebben a vitában, amelyben a két fél megegyezni nem tud, mindenkinek megnyugvására meg fog tiudni egyezni bölcseségével a törvényhozás és így egy építőipari törvény hozatalával, a hatáskörök szétválasztásával, a munkaköröknek megfelelő képesítéshez való kötésével tudjuk szétosztani igazságosan azt a csekély munkamennyiséget, amely ma igazságtalanul szétosztva vitákra és veszekedésekre ad alkalmat, és bénítja, károsítja az építőipart. T. Képviselőház! Ezek helyett a fontos iparágak helyett a törvényjavaslatnak 3. §-a a tipikus üvegházi iparok fejlesztését próbálja előmozdítani, amikor mindezekben a kedvezményekben részesíteni akarja azokat az iparvállalatokat, amelyek olyan cikkeket állítanak elő, amelyeket hazánkban egyáltalán nem gyártottak eddig, vagy nem gyártottak olyan kielégítő mennyiségben, amint azt a fogyasztás megkívánja. Már nagyon sokan elmondották ebben a Házban azokat az alapigazságokat, amelyek közgazdasági téren általánosan ismertek, hogyha valaki Skóciában bort akarna termelni melegházban, meg- tudja tenni, de feltétlenül zárt intézetbe vinnék. Ha valaki a Mont Blancon búzát akar termelni, azt is megteheti megfelelő technikai berendezésekkel, de természetesen az illetőt szintén nem tartanák okos embernek. Ezzel szemben minálunk iparkodunk minden olyan cikket gyártani, amelyet Magyarországon nem gyártanak, sőt prémiumot tűzünk ki annak gyártói részére, holott be kell látnunk, hogy ez a kis agrár Magyarország a nagyipari országok minden gyártmányának előállítására nem alkalmas. Vannak cikkek, amelyeknek sem nyersanyaga nincs meg nálunk, sem feldolgozásukra nem vagyunk kiképezve, sem semmiféle tekintetben nincs megindokolva, hogy mi azokat gyártsuk. Nekünk meg kell állapodnunk valamiben, ami nálunk beválik, ami nálunk megfelel, amelynek nyersanyagai nálunk megvannak, ezeknek az iparágaknak fejlesztésére kell a fősúlyt helyeznünk, nem pedig arra, hogy üvegházi iparokat létesítsünk, amelyek csak az óriási vámvédelem mellett tudnak helytállani. Nekem az a felfogásom, hogy amely iparág 25%-os vámvédelem mellett nem tud prosperálni, arra itt nincs szükség. En egy pontos számban, százalékban kontingentálnám azt _ a vámvédelmet, amelyet egy iparnak nyújtani lehet és ha annak az iparnak ezen a százalékon túlmenő vámvédelemre van szüksége, akkor nincs értelme, hogy azt mi Magyarországon favorizáljuk és elősegítsük, Es amikor a törvény igen helyesen a magyar ipar védelmére kell azzal, hogy a közületeknek, törvényhatóságoknak és mindenféle, az állammal nexusban lévő vállalatnak körülírja és kiköti, hogy csak magyar árut használhat, csak . magyar gyártmányt vehet, még ha az drágább is, itt is egy bizonyos határt állapítanék meg, mert ez sem mehet a végtelenségig; ennek is kell olyan egészséges határt szabni, amelyen túl ne legyen kénytelen az illető a kereskedelemügyi miniszter úr engedélyét kérni külföldi cikkek behozatalára, hanem igenis decentralizálnám a kereskedelemügyi miniszter úr hatáskörét és bizonyos tekintetben fel is függeszteném. Kimondanám, hogyha ezek között az áruk között 25%-nál nagyobb árkülönbség van, akkor minden további nélkül lehet a külföldi árut beszerezni, mert odáig nem mehet az iparpártolás és a magyar iparfejlesztés, hogy bizonyos gyárak, amelyek csak egy-, vagy két helyen gyártják ezeket a cikkeket, magas áraik számára lefoglalják az egész fogyasztóközönséget. Csak egyetlen példát mondok, hiszen a lapokban mindnyájan olvashattuk, hogy például kötelezik az autobuszvállaíatokat arra, hogy csak magyar gyártmányú autóbuszokat vehetnek. Rendben van. Erre kiderül, hogy a külföldi, azonos minőségű autóbusz 12.000 pengő, a magyarországi pedig 26 000 pengő. Ezt így nem lehet fenntartani. (Kállay Miklós kerekedelemügyi államtitkár: Ez nem áll!)