Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.
Ülésnapok - 1927-478
Az országgyűlés képviselőházának 1*78. ülése 1931 március 10-én, kedden. 155 Akkor mondok egy másik példát az államtitkár úrnak. (F. Szabó Géza: Képtelenség!) A magyar Cordatie-gummi, amelyet csak egyetlenegy gyár állít elő és például a külföldi gummiabroncs között számbavehető árkülönbség nincs, sőt vannak külföldi gyártmányok, amelyek Magyarországon olcsóbbak. (Kállay Tibor: Tessék megnézni, mennyibe kerül az illető gummi hazájában! — Zaj.) Ezzel szemben a Cordatic-gumminak 5000 kilométer a maximális élettartama (Görgey István előadó: Hohó! Ötvenezer kilométer! — Szabóky Jenő: Vidéken nem lehet használni! — F. Szabó Géza: Érdekes, hogy a mérnökök milyen hadilábon vannak a számokkal! — Szabóky Jenő: Majd a jogász kisegít!) és tartósság szempontjából a külföldi gummik négyÖtszörös élettartamúak. Vannak tehát iparcikkek, amelyeknél maga az alapár is drágábbak, tartósság szempontjából pedig még sokkalta drágább és kénytelenek vagyunk azt az egyetlenegy gyárat, amely itt a helyzetet uralja és a versenyben egyedül áll, rengeteg előnyhöz juttatni és mindenkit kényszerítünk arra, hogy ennek a gyárnak termékeit használja. Ezeket csak példaképpen hoztam fel, de az általános elvet helyesnek és fenntartandónak tartom, hogy bizonyos százalékhatárt kell megállapítani, amelyen túl mindenki fel legyen mentve az alól, hogy magyar gyártmányt legyen kénytelen beszerezni. (Kállay Miklós kereskedelemügyi államtitkár: Ha meg lehetne csinálni!) Nem látok egyetlen szót sem ebben a törvényjavaslatban a mezőgazdasági iparokra vonatkozólag. A mezőgazdasági iparok vom használhatják ki azokat a segítségeket, amelyek a javaslatban elő vannak írva, mert ott hiányzik úgy a munkáslétszámra, mint motorerőkre vonatkozó kritériumok betarthatása. Pedig Magyarországon, amely mégis csak agrárállam akar lenni, a mezőgazdasági iparok előmozdítása elsőrendű közérdeket jelentene. Nemcsak azokra gondolok, amiket itt előttem már néhány képviselőtársam elmondott, mint például Pintér r képviselőtársam, aki főképpen a konzervgyártás terén szeretné a mezőgazdasági iparokat fellendíteni, mert hiszen ezen a téren meglehetősen sok történt és ezen a téren meglehetősen szép eredményeket produkáltak, de vannak egészen ki nem. használt iparterületek, amelyek a mezőgazdaság terményeinek jobb értékesítését is előmozdíthatnák és a mezőgazdasági népességnek munkaalkalmat jelentenének. Csak például mondom el, hogy nemrégiben az elnökletem alatt álló Iparoktatási Tanárok Egyesületében egy kémikus professzor bemutatott olyan szappanokat, amelyeket napraforgóolajokból állított elő és igazolta, hogy a nálunk rendkívül gyorsan, könnyen és nagy mennyiségben megtermő napraforgónak magvából, nemcsak olajat lehet előállítani, olajpogácsát, amely a tehenészeteknél a tejhozamnak 40— 50%;kal való megjavításához járul hozzá, hanem az így kisajtolt olajat például szappanfőzésre felhasználva olyan nagymennyiségű és olyan príma szappant lehet belőle gyártani, amely lehetővé tenné, hogy a külföldről bejövő szappanmennyiséget mind eliminálhassuk. Az ő részletes adatokkal kimutatott számításai szerint az egy holdon termelhető napraforgóból gyártott szappan, illetve olajpogácsának értéke körülbelül háromszor annyit tesz ki, mint ugyanezen az egy holdon termelhető búza összértéke. (Szabó Iván: De kizsarolja a földet!) Nekünk itt a firniszáruból rengeteg behozatalunk van. Ezt is megcsinálná, megtehetné mind a mezőgazdasági ipar, vagy mezőgazdasági kémiai úton Magyarországon is elő lehetne állítani, ha ezeknek fejlesztésére a törvényjavaslat valami módot nyoíjíara. Ez kettős >célt szolgálna. Egyrészt a mezőgazdasági termékek árának megjavítását, másodszor a mezőgazdasági munkásság foglalkoztatását, amire különösen a téli időben szintén szükség van. T. Képviselőház! Az én igénytelen felfogásom szerint az iparfejlesztésnek lényeges előmozdítója , volna az iparoktatás fejlesztése. (Ügy van! Ügy van!) Az iparoktatás e terén nagy stagnáció állott be és ez a stagnáció már a visszafejlődés formáit veszi fel, amennyiben most^már az iparoktatás terén évek óta semmi előremenő lépés nem történt. Csak hivatkozom a sok elcsatolt iparoktatási intézményünkre, amelyet a trianoni szerződés választott el tőlünk és hogy semmi sem történt arra vonatkozólag, hogy ezeket az intézeteket áttelepítsük a mai Csonka-Magyarországra. Ezzel szemben minden egyes elcsatolt egyetemet visszahoztunk Magyarország területére. Az egyetemek mindegyikével ez történt például dacára annak, hogy nincs sem bányánk, (Herrmann Miksa: Bányánk az van! .Hát a Mátra az kutyái!) sem erdőnk, a bányászati és erdészeti. főiskolát visszahoztuk, ami egyébként helyes. Azt hiszem, hogy a helyes módszer az lett "volna, ha az ipariskolákat is viszszatelepítettük volna Magyarországra, akkor most nem lenne az a kellemetlen helyzet és nem volna felállítható az a borzasztó kultúrkép, amelyet ezen a téren felállíthatunk, amikor azt mondjuk, hogy ma van Magyarországnak hat egyetemeddé csak három fels<ő ipariskolája, 9 főiskolája, de csak 11 ipari szakiskolája. Van 343 egyetemi tanár és ezzel szemben csak 79 ipariskolai tanár. A 702 főnyi egyetemi oktatószemélyzettel szemben, — az adjunktusokat és az asszisztenseket is hozzávéve — az ipariskolákban a művezetőket is hozzászámítva, a személyzet 197 főnyi. Mintha azt mondaná a magyar törvényhozás ezeknek a számoknak költségvetésében való megállapításával, hogy nekik fontpsabb az, hogy a legmagasabb akadémiai gráduson lévőket szaporítsa ebben az országban és kevésbbé fontos az, hogy tanult és képzett iparosokat képezzen ki. Pedig a tanult, képzett és művelt iparos az iparfejlesztés legeisőrendű tényezője, annak hatása sokkal nagyobb, mint ezeké a csekély kedvezményeké és így oda kellene törekedni, hogy az iparoktatás fejlesztésével, az egyetemi termeléssel arányban álló számú iparosnemzedéket tudjunk nevelni. Ezen a téren nem történik semmi, sőt visszafejlődést látunk. A mi r ipariskoláink meglehetősen sablonos típusokká fejlődnek ki, csak faipari, fémipari szakiskolákat létesítünk, a többi iparról nagyjából megfeledkezünk. Itt van például a budapesti mechanikai iskola, az ország egyetlen elektrotechnikai iskolája, amelyre ma két okból is óriási szükség van. Az egyik ok a villamossági ipar rendkívüli fejlődése, a másik ok pedig a közlekedésnél a motorerőnek rendkívül módon való igénybevétele, az autó- és autobuszipar rendkívüli fejlődé-e. Ez az intézet nem tud fejlődni egyik irányban sem, mert az összes fejlesztési tervek megakadtak pénzügyi helyzetünk mostohaságán. Nagyon helytelen, hogy most, amikor a rádiónak és az autóiparnak rendkívül intenzív fejlődése az egész ország képét megváltoztatja, nem sietünk egy ehhez kapcsolódó,