Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-477

146 Aiz országgyűlés képviselőházának den egyes elvet, amely alkalmas arra, hogy egy meglévő ipar továbbfejlődjék, vagy pedig egy meg nem lévő ipart meg tudjunk teremteni. Ügy látom, hogy ebben a törvényjavaslatban mind a két feltételnek elég van téve. Lehetséges ennek alapján kedvező körülmények között az, hogy új iparág teremtessék meg, hogy új nagyipar vagy kisipar teremtődjék meg az országban és lehetséges az is, hogy fokoztassék az az ipar, amely ma már megvan. Nem is annyira a törvényjavaslat egyes szakaszaival kívánok foglalkozni és azokat kritizálni, mert szerintem ezek teljesen megfelelőek és el fogják érni azt a hatást, amelyet a javaslathoz fűzünk, amelyet elérni kívánunk, hanem inkább az ipar megsegítéséről szeretnék egy-két szót mondani. (Halljuk!) Itt előttem többen elmondták, hogy ma az ipar igen nagy válságban van és ezt a válságot jórészben előidézte a Társadalombiztosító illetékjárandósága. Akkor, amikor meghoztuk a Társadalombiztosító Intézetről szóló törvényt, mindnyájan lelkesedtünk ezért Magam is felszólaltam ebben a vitában és helyesnek tartottam, hogy azok között a súlyos viszonyok között is szavazzuk meg azt a törvényjavaslatot, melyet elibénk hoztak, mert mindnyájan át voltunk hatva attól a szociális érzéstől és gondolkozástól, amely súlyos időkben különösen kötelezi a kultúr embert. Akkor azonban nem hittük, hogy a viszonyok még jobban megromlanak és még nehezebb viszonyok közé kerül majd az az ipar és kereskedelem. Most beláthatjuk, hogy akkor kissé tévedtünk, amikor megszavaztuk a nagyobb járulékokat, mert nem bírja meg sem az ipar, sem a kereskedelem ezeket a járulékokat. Nem lehetett 'még egy 5%-os pluszt hozzávágni a rezsiköltséghez, amelyet nemhogy emelni kell erre, hanem folytonosan le kell szállítani. Az életküzdelem az embereket, különösen az iparosokat arra bírta rá, hogy minél kisebb összeg mellett pályázzanak meg minden egyes munkát, ha közmunkáról van szó és minél.olcsóbb áron adják azokat az iparcikkeket, azokat a termékeket, amelyeket produkálni tudnak. "Nem tudtak még egy ilyen 5%-os pluszt is hozzászámítani és ennek következménye az volt, hogy nem tudták megfizetni ezeket a társadalombiztosítási járulékokat, de különösen nem tudták befizetni azokat a rokkantsági és öregségi biztosítási díjtételeket, amelyeket be kellett volna fizetniök. Ilyenformán óriási hátralék adódott, amellyel most küzdenek. Mindennap olvassuk és látjuk saját szemünkkel azt, hogy annak az iparosnak cókmókját felrakják a kocsira *és különösen az én közelemben levő raktárba szállítják be, mert nem tud fizetni, nem tudja megfizetni azt a horribilis kamatot sem. Tényleg igaza volt Kray István képviselőtársamnak, hogy ma már uzsoraszámba megy az, hogy 12%-ot mer kérni az állam attól a szegény, lerongyolódott iparostól és kereskedőtől, aki nem rosszakaratból nem fizette meg azt a járulékot, hanem egyszerűen azért, mert nem tudta megfizetni. Be kell látnia a kormánynak, hogy ezt a kamatot le kell szállítani. Tessék 6%-ra lemenni. •' Még akkor is büntetésszámiba f og^ ez •menni és akkor is el fogjuk érni azt a hatást, -amelyet a 12%-kál el akarunk érni, mert ma a 6%-ot is nehezen tudja megfizetni^ olyan tőke után, amelyet nem használ, amelyről nem lehet azt imondani, hogy ez forgótőkeképpen szolgál .neki az ő üzletében, és mivel máshol a legjobb .esetben is csak 7%-kal kapna pénzt, tehát még mindig nyer rajta. Ez nem igaz, mert ráfizet. 77. ülése 1931 március 6-án, pénteken. Nincs neki már forgótőkéje, ő még külön hitel után szalad, pedig, ha meg lenne neki, nem szaladna hitel után, hanem akkor ezt nyugodt lélekkel felhasználná. Feltétlenül le kell tehát a kamatot szállítani. Nekem az a nézetem, hogy a kereskedelemügyi kormányzatnak oda kell hatnia a népjóléti kormányzatnál, hogy a kamatot legalább 6%-ra szállítsa le, ha már nem lehet a törvényes kamatlábra, 5%-ra lehozni. Ha ezt meg tudjuk oldani és keresztül tudjuk vinni azt, — tudom, hogy ezt jogász létemre talán nehéz kimondani — hogy a befizetett összeget ne számítsák mindig csak a kamatra, mert akkor a tőkére sohasem fog semmi sem jutni, hanem legalább a befizetett összegnek legalább felét tudják be a tőkére és csak a másik felét a kamatra, hogy a kamat is kisebbedjék, akkor talán el tudjuk érni, hogy két-három év múlva nem lesznek olyan nagy hátralékok. Tisztelettel bátor vagyok még azt is felemlíteni, hogy miyel a rokkantsági és öregségi tartalékalapokra most már szép összeg begyült, nem lehetne-e felfüggeszteni az errevonatkozó befizetést egyidőre, mondjuk, két- vagy három esztendőre és két- vagy három évvel későbbre kitolni azt az időt, amikor az egyes biztosítottak már kérhetik a rokkantsági és öregségi járandóságokat. Ilyen súlyos időkben, ilyen eszközökhöz is szabad hozzányúlni, és én nem látnám olyan katasztrofálisnak, ha az a munkás, akit én Végtelenül becsülök és tisztelek, csak három évvel később juthatna hozzá ahhoz a rokantsági, vagy öregségi járandósághoz, amely neki jár. Meg lehetne oldani így is a kérdést, hogy egykét, vagy három évvel kitolassék ez az időpont; így talán 2 vagy 3%-kai leszállna a rezsiköltség és az iparos, a kereskedő jobban tudna boldpgulni. Ez lenne tehát a kérésem ezzel kapcsolatban. • , : i*íC A másik kérdés, amelyet a kisipar támogatása érdekében vagyok bátor itt felemlíteni, a hitelkérdés rendezése. Mi már anyit ankéteztünk a kisipari hiitelkérdéshen, hogy ha összeszámolnánk, azt hiszem, már minden hónapra jutna _ egy-egy ankét. Sajnos, ennél tovább még nem jutottunk. Igaz, és az becsületére legyen mondva a kereskedelemügyi miniszter úrnak, az utóbbi időben erős kézzel nyúlt ehhez a kérdéshez. Talán két hónappal ezelőtt megkezdte a tárgyalásokat erre vonatkozólag és ma már remélem, ott tartunk, hogy rövidesen megoldjuk ezt a kérdést. Az államtitkár urat is kérem, segítsen bennünket éhben a kérdésben. Ö programmpontjául vallja azt, hogy ezt a hitelkérdést meg fogja oldani és én bízom az államtitkár úrban is. Meg vagyok róla győződve, hogy annak a memorandumnak, amelyet tudtommal a legutóbbi időben terjesztett fel az löksz., már eredménye lesz és most már rövidesen megoldódik ez a kérdés, úgy, hogy a személyi hitel kérdése is belekapcsolódik a hitelkérdésbe, mert eddig az volt a legnagyobb baj, hogy a személyi hitelt nem ismertük. Kapott ugyan két nag:y intézet, az löksz, és a Budapesti Kisipari Hitelintézet bizonyos összegeket, hogy az iparosok hiteligényeit, amennyire lehet, próbálja kielégíteni, azonban olyan szigorú feltételeket állapítottak itt meg, hogy — amint most megtudtuk — a rendelkezésre Jbocsátott összegnek még a felét sem vették igénybe az iparosok, mert nem tudták teljesíteni azokat a feltételeket, amelyek ki voltak kötve. Nincs most ingatlana annak a kisiparosnak, aki hitelért folyamodik, mert ha lenne, akkor nem menne a Budapesi Kis-