Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.
Ülésnapok - 1927-477
Az országgyűlés képviselőházának 477. ülése 1931 március 6-án, pénteken. 141 ket megváltani akaró szocializmusnak egyetlen ellenszere az egyén boldogulásának biztosítása az erkölcsi, de egyben anyagi javakban is. (jbjlénk helyeslés és taps.) T. Képviselőház ! na ezt a nyugati társadalom átérti, — mint ahogyan át keil értenie — fel kell ébrednie Európa lelkiismeretének. Nem koní'trenciázasokra, hanem cselekedetekre van szükség ezen a téren, S ha azt kellett is mondanom beszédem bevezetésében, hogy az egyéni elzárkózás, az egyes államoknak egymástól való félelme, az autarchiára való törekvés és ,a .háború veszedelme mind arra ösztönözték az egyes országokat, hogy kifelé a szabadkereskedelem eivét prédikálják, befelé azonban elzárkózzanak és mindenki a maga nemzeti gazdálkodását akarja kifejleszteni, mégis azt kell mondanom, hogy egy új gazdaságpolitikai iránynak kell előretörnie Európa és Amerika tőkéstársadalmának körében .azért, mert amit a józan, okos és bölcs tanácsok nem tudtak elérni, azt a félelem és az ajtón kopogtató veszedelem réme elő fogja tudni varázsolni. Ez meg kell hogy ialapozza azt a gazdasági programmot, amely gazdasági Programm körvonalait a párizsi és genfi tanácskozásokban láthattuk, de amelyeknek kézzel fogható pontjaihoz, sajnos, még nem érkeztünk el. Éppen .azért, mert ennek a fenyegető veszedelemnek láttára fel kell ébrednie a társadalomnak és a gazdasági életnek, meg kell néznünk egy pillanatra, hogy ennek a felébredő gazdasági életnek micsoda alapelveken kell a maga ipari fejlődését felépítenie. Ennek az ipari fejlődésnek lehetőségét, határait három tényező determinálja. Az egyik a természet, a másik a körülfekvő, egymásra utalt országok ipari fejlődésének irányzata, a harmadik pedig a világ technikai fejlődése. Ami a természet kritériumát illeti, arra legklasszikusabban Adam Smith mondása idézhető, aki .azt mondotta: én el tudom képzelni azt, hogy Skóciában bort lehessen produkálni, de üvegházban kellene termelni és kérdezem, vájjon nem okosabb-e Spanyolországból vagy Portugáliából hozni? (Petrováez Gyula: Hány ilyen üvegházi ipar van itt!) Es ahogy Adam Smith skóciai borának példája mutatj természet gátat és határt vet bizonyos termelésnek, úgy mutatja, vagy kellene legalább mutatnia azoknál az osztrák törekvéseknél, amelyek a havasok lábánál húzat akarnak^ termelni, vagy talán azoknál a törekvéseknél is, amelyek Magyarországon rizst akarnának produkálni. (Mozgás. — Petrováez Gyula: Rizst még könnyebben lehet itt termelni!) A másik, ami determinálja ezt, ami a kereskedelempolitikai vagy iparfejlesztéspolitikai irányzatok határait tényleg megszabja, a körülfekvő országok ipari fejlődése, ipari tradiciói, ami alatt röviden csak azt értem, hogy az okos, józan iparfejlesztési politikának soha sem szabad erőszakolni olyan iparok fejlesztését, amely iparok nála bizonyos természetes elhivatottság vagy évszázados fejlődés folytán nincsenek meg, de amely iparokat a szomszéd országok évszázadokon keresztül kifejlesztettek, minélfogva ezek kompenzációs anyagként kínálkoznak egy megkötendő kereskedelmi szerződésnél. Csak egy kis példára hivatkozom, például, arra az ausztriai, főleg bécsi és bécskörnyéki ízlés-iparra, amelyet főképpen a kézműipar és a kisipar évszázadokon keresztül hatalmas exportanyaggá fejlesztett ki. A t harmadik ilyen determináló elem: az ipari fejlődés. technikai előrehaladása. Es itt utalok elsősorban arra, amire Sigray t. képviselőtársam az előbb megjegyzést tett, hogy KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXXIV. nincs semmi értelme az olyan iparágak forszirozásának, amelyeknél a seriesekben való gyártás egyszerűen lehetetlenné teszi azt, hogy olyan országokban is meghonosodjanak, ahol néhány darabot vagy néhány száz darabot produkálnak. Lásd a személyautóipart Magyarországon. Es itt egy szót kell szólnom arról a divatossá vált jelszóról, amelyet mindenki, akár ért hozzá, akár nem, felkap és propagál: a racionalizálásról. Végeredményben ha ezt a nagyszerűen hangzó idegen szót felboncoljuk, akkor azt látjuk, hogy három elemet rejt magában: a munka egyszerűsítését, a munka tökéletesebbé tételét és az iparcikkek olcsóbbá tételét. Sokat tanulhatunk ebben az irányban — az amerikaiaktól eltekintve — kétségtelenül a németektől, de a konzekvenciáit is le kell vonni a mindig erőteljesebbé váló nyomor láttára. Mert ha nézzük a német szénipar statisztikáját, akkor azt látjuk, hogy 1913-tól 1929-ig a, munkások száma 5'5%-kal nőtt, de a termelés 16% -kai. Kérdezem, hová lesz ez óriása termelési növekedés mellett a kieső munkások tömege? A racionalizálás meg nem értéséből, nem helyes alkalmazásából és nem helyes adagolásából kerül ki a munkanélküliség óriási tömege. Egy esztelenül alkalmazott racionalizálás ugyanis a fogyasztás rovására megy, mert a vásárlóképességet csökkenti és ennélfogva a termelést is lefokozza. Ha az életstandard leszállítását provokáljuk ki, egy ilyen esztelen racionalizálással és éppen azoknak a kereső osztályoknak körében, amelyek talán aránylag keveset költenek, de arányos beosztással költenek s a vevőközönség legmegbízhatóbb és legállandóbb soraiba tartoznak, a kisemberekét, a munkásokét, a fixfizetésűekét, akkor ennek a racionalizálásnak remélt és kikürtölt óriása hatásait jelentékeny mértékben meg fogja csonkítani az a feltörekvő és elhatalmasodó nyomor, az a munkanélküliség és kenyértelenség, amely azwtán a lehetőségét is megszünteti annak, hogy a racionalizáslás egyéb eredményeit is biztosíthassuk. A sokat emlegetett árak letörése pedig akkor, amikor azt egy univerzális munkabérleszállítás útján akarjuk elérni, eltekintve attól a hatástól, amelyre az előbb utaltam, hogy az életstandard lecsökkentését eredményezi, egyszersmind mást is eredményez. Azt eredményezi, hogy az egyes üzemekből mindig töb,b és több tőkét vonnak ki az óvatosak, de amint azt Amerikában, sőt ma már Európában is tapasztalhatjuk, ezek a racionalizálás folytán az üzemekből kivont tőkék nem kerülnek be újra a gazdasági életbe azáltal, hogy újabb üzemeket létesítenének, vagy ezeket az üzemeket kibővítenék, hanem az uralkodó általános gazdasági bizonytalanság és ibizaknatlanság következtében inkább rezerváltatnak, inkább kisebb kamatozású, de ; biztosabbnak vélt • elhelyezést keresnek és találnak. A racionalizálás következtében tehát a forgalomból kikerült összegek nem termelőkké, hanem terméketlenekké válnak. Mindezek következtében arra sem gondolhatunk, amit egyesek, kivált az angol gazdasági politikusok, a legutóbbi időben a gazdasági válság megoldására racionalizálás útján javasolnak, tudniillik a r munkabérek hirtelen és erőteljes lecsökkentésére, és t egyidejűleg az áraknak is hatalmas devalválására, azt hirdetvén, hogyha az ipari cikkek árát hirtelen letörik, a vásárlóképesség fokozott erővel fel fog ébredni és olyan nagy végeladás fog bekövetkezni, amely az áruraktárak at t kiüríti, hiányt provokál és ennélfogva biztatója és serkentője lesz egy újabb erőteljes termelésnek. 21