Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-477

142 Az országgyűlés képviselőházának U77. ülése 1931 -március 6-án, pénteken. Nagyszerűen hangzik talán ez a földrengésnek beillő orvosszer, de nem szabad elfelejtenünk, hogy egy erejében meggyengült gazdasági szervezetnek prédikálják ezt, amely egy erőteljes árletörést, egy hatalmas imunkáselbocsátást nem bírna ki. Mindennek következéseképpen tehát a racionalizálás gondolatát könyörtelenül és kíméletlenül keresztül vinni egy vérében és er ej ében elgyengült gazdasági szervezetben lehetetlenség. Mindazoknak, akik amerikai példáktól áltatva e racionalizálás megvalósításának a mi kis országunkban és szerény gazdasági keretünkben prédikálóivá szegődnek, csak az óvatosságot lehet ajánlani. [Élénk helyeslés a közében.) Tisztelt Házi Most rátérek az iparfejlesztési politika részleteire is a nélkül, hogy a törvényjavaslat egyes szakaszainak boncolásába belemennék. Elsősorban is a belső termelés fejlodé. sének kérdésével kívánok foglalkozni. A belső termelés erőteljes fejlesztésénél elsősorban a nyersanyagok kérdésével kell foglalkoznunk. Amikor itt a pótolható nyersanyagokról szólok egy szót, akkor meg kell állapítanom, hogy a nyersanyagoknál elsősorban is arra kell törekednünk, hogy azt ami önellátásunkra szükséges, a lehetőségek szerint idebent produkáljuk; ha pedig idebent nem volna produkálható, akkor belföldivel pótoljuk, amennyiben más anyagokkal pótolhatók, amennyiben ez som lehetséges, a kereskedelmi tárgyalásoknál rekompenzációs anyagul használjuk fel. Csak két példára kívánok utalni, a fára és a szénre. A nyers és megmunkált fa behozatalunk értéke 1929-ben 131 millió pengő, 1930-ban a csökkent építkezés folytán 93 millió pengő. Ne felejtsük el azonban, hogy még ebben a kisebb összegben is több, mint búza- és lisztkivitelünk együttvéve. Ami mármost az önellátás kérdését illeti, ezen a téren, ezt, sajnos, a közeljövőre nézve még utópiának kell mondanunk. Valószínűleg ismeri a t. Háznak nem egy tagja, Khan Károlynak azt a lelkes és érdekes munkáját, amellyel az Alföld befásítása mellett tör lándzsát. Sajnos azonban, ez a késő idők zenéje. Hosszú és szívós munka, hatalmas tőkék befektetése lenne szükséges ahhoz, hogy itt eredményt érjünk el. Kétségtelen, hogy azok az elgondolások, amelyek az Erdészeti Egyesület szerint 270.000 hold futóhomoknak és 500.000 hold vadvizes ^és ingoványos területnek befásítását tervezik és évi 4*5 millió pengő beruházását kívánnák, hat éven keresztül, ennek keresztülvitelére s az erre szükséges fedezetet a behozott külföldi fa 5%-os megadóztatásával és a fára forgalmi adó behozatalával kívánják előteremteni, ma még faszükségletünk jelentéktelen részének fedezését sem volnánk képesek ellátni. Sokkal fontosabb ezen a téren az, hogy igen sok olyan idevágó szükségletet, amelyet eddig fával fedeztünk, lehetne más, idebent termelt és előállított anyaggal pótolni. Tíz éve annak, hogy a pénzügyi bizottságban először szólaltam fel bizonyos tekintetben a fának cementtel és vasbetonnal való pótlása érdekében, de sajnálattal kell megállapítanom, hogy bár tavaly is egy adótörvényünkben megkönnyítéseket hoztunk be olyan irányban, hogy az építkezéseknél fa helyett hazai vasbetonnak és cementnek felhasználására adókedvezmények adatnak, ez olyan mértékben, amely a külföldi fa erőteljesebb kiszorítására szolgálna, nem következett be, bár ugyan a ^Máv. különösen a talpaknak cementtel való pótlására az első szükséges lépéseket megtette. A fánál azonban ne felejtsük, hogy az osztrák tárgyalásoknál ez rendkívül értékes rekompenzációs anyagnak fog bizonyulni, amit teljes mértékben ki is foguak tudni használni. A másik, amit ezeknek az anyagoknak felhasználásával például fel tudnék hozni, a külföldi szén behozatalának kérdése. 1929-ben 133.000 vágón külföldi szenet hoztunk be 71-6 millió pengő értékben, 1930-ban a lecsökkent szükséglet, illetőleg a viszonyok folytán 88000 vagont, 48 millió pengőnél magasabb összegben. E két adat is bizonyítja, hogy a szükség néha luxust bont. Öt év előtt kimutattam a költségvetési vita folyamán, hogy a Máv.-nál is a szénimport milyen felesleges módon vétetik igénybe. A személyzet ellátása és a hivatalok fűtése egészen a legutóbbi esztendőkig jelentékeny mértékben külföldi szénből fedeztetett. 1930-ban is még 3600 vágón külföldi szenet hozatott be a Mav.. személyzetének jutalékául és a hivatalok fűtésére. Az új házakra adandó adókedvezményeknél a légfűtési szerkezeteknek magyar szén használatára való berendezése esetén erőteljesebb intézkedéseket kellett volna tenni, mint aminőket legutóbbi adókönnyítési törvényünkben megtettünk. De a nyomorúságos 1930-as évben is látjuk, hogy a magánosok 58000 vágón külföldi • szenet hoztak be fűtési célokra, ami a hozzáértők által való megbecsülés szerint 40.000-re volna lecsökkenthető. Egyáltalán 1931-ben az 1930. évi szén- és kokszbehozatal könnyűszerrel 28.000 vagonra lecsökkenthető volna, ami kereskedelmi mérlegünknek 12—14 millió pengővel való megjavítását jelentené. A pótolhatatlan nyersanyagokról természetesen sok szót vesztegetni nem akarok. Pamutot, jutát, kakaót mindig kell behozni. Ennek enyhítéséül csak az szolgálhat, hogy például a legnagyobb csokoládéipari ország, Svájc, kakaóját éppúgy importálja, mint ; Magyarország, itt tehát egyenlő viszonyok és egyenlő versenyfeltételek vannak. Különösen fel kívánom azonban hívni a t. Ház figyelmét a készárúk behozatalának kérdésére, illetőleg ^ezeknek a hazai ipar termékeivel való pótlására. 1930. évben három oknál fogva csökkenj a készárubehozatal: a fogyasztás csökkenése folytán, a kihitelezés megnehezítése folytán s a külföldi tőke rendelkezésre bocsátásának megszorítása folytán. De ha látom r azt, hogy 1930. első felében pamutszövetet még mindig 21,700.000 pengőért hoztunk be csak félév alatt, gyapjúszövetet 13,900.000 pengőért, és selyemszövetet 3,400.000 pengőért, összesen tehát ezt a három szövetet 40 millió pengőért, — hangsúlyozom, egy félév alatt — akkor látjuk, hogy fejlett és folyton fejlődő s még mindig tökéletesbedő textilgyártásunk terén^ óriási import kiszorítására van még lehetőség, s a luxusbehozatal olyan megszorítására, amely megint kereskedelmi mérlegünk javítására szolgálna. S ha egy pillantást vetünk erre a luxusbehozatalra, amelyet annyira tárgyaltunk, akkor azt kell megállapítanunk, hogy 1930. rossz konjunktúrájú évének első felében déligyümölcsben 7,300.000 pengő értéket hoztunk be, s ami a legmeglepőbb, (Kállay Miklós kereskedelemügyi államtitkár: Az idén nőtt!) igen helyesen mondja az államtitkár úr, ezzel a 7,300000 pengővel szemben 1929-ben kevesebbért hoztunk be, csak 6500.000 pengőért tehát a rettenetes nyomorúság ellenére déligyümölcsből több értéket importáltunk, mint az előző évben. Selyemszövetből importáltunk 3,470 000 pengő értéket, friss gyümölcsből 2 és félmillió értéket. • Méltóztassék megengedni, hogy itt egy megdöbbentő adatra mutassak rá a gyümölcsbeho-