Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-477

Az országgyűlés képviselőházának U77. ülése 1931 március 6-án, pénteken. Halljuk!) Ha végignézek ezeken az üres padokon, önkéntelenül is eszembe jut egy csaknem 25 ev eiotti tárgyalás, amikor ugyancsak ipariejiesztesi javaslatot tárgyaltunk ebben ,a teremben. Azok, akik akkor itt tettekkel tényezők, vagy csak hallgatók voltak, bizony megrogytak és az a lelkesedés és érdeklődés, amely akkor e téma iránt tömött padsorokban mutatkozott meg, bizony szintén megfogyatkozott. Ma, amikor az ipar fejlesztését, az ipar támogatását, a kisiparnak a mostoha sorsból való kiragadását annyira hangoztatják írásban, sajtóban, szóban, akkor, amikor a Ház plénuma elé kerül ez a kérdés tárgyalásra, őszinte sajnálattal kell megállapítanom, hogy teljes részvétlenséggel találkozunk. (Takács Géza: Három bizottság működik egyszerre!) T. képviselőtársam, az, hogy <három bizottság, vagy jobban mondva két bizottság tárgyal egyszerre, nem enyhítő körülmény. (Eri Márton (a szélsőbaloldal felé mutatva): Hát, tessék odanézni!) Elsősorban is sem <a házszabályok, sem az úzus nem engedik meg, hogy bizottság parallel tárgyaljon a Ház plénumával, másodsorban pedig, tekintettel arra, hogy a bizottságokban együtt legfeljebb 60 képviselő van, mert körülbelül 60 tagból áll a két bizottság, ez nem mentség a távolmaradásra, hiszen 245 képviselő van. (Gaál Mihály: Hol vannak a szociáldemokraták!? Tessék megnézni!) T. Képviselőház! Amikor az 1907 : III. törvénycikket törvénybe iktattuk, akkor egy nagy iparfejlesztésnek küszöbén álltunk, és valóban, ha most, végigtekintek azon, hogy 1907-től a forradalmakig hogyan fejlődött a magyar ipar, akkor látom, hogy az iparfejlesztési törvény, amely a hóna alá akart nyúlni a magyar iparnak, 286 gyárat létesített 179 millió pengő állótőkével, és 54 gyár kibővítéséhez járult hozzá 66 millió pengő állótőkével. S ha meggondoljuk, hogy a monarchia fennállása alatt is milyen jelentős tőkék fektettettek be a magyar iparba

; akkor megállapíthatjuk, hogy igenis a tőkéstársadalom és a külföld részéről megvolt a legmesszebbmenő jóindulat a magyar ipar kifejlesztéséhez. Pedig ez nem ment könnyen, t. Képviselőház, a régi monarchia idején. Annak ellentállása a magyar ipar önálló kifejlesztésével szemben mindenképpen arra sarkallta a magyar gazdasági életet, hogy abból az egyoldalúságból, amelyben, mint tiszta agrárállam voltunk, kilépjünk, hogy felfegyverkezzünk a jövő minden eshetőségére, hogy folyton növekvő lakosságunk számára magasabb munkabérek mellett ipari foglalkozást keressünk és hogy esetleg már gondoljunk arra is, hogy az egyoldalú gabonatermelésről ipari növények termesztésére is lassan-lassan térjünk át. S nem volt hiába való és nem volt haszontalan ez az iparfejlesztési törekvés, mert ha a háború befejezése után r

megfogadtuk volna azokat a jóindulatú tanácsokat, amelyeket a nagy- és kisentente adott nekünk, amikor különösen Benes úr szócsövei hangoztatták, hogy miért törekszik Magyarország minden áron ipari állammá lenni s miért nem elégszik meg agrártermékeinek fejlesztésével, hova jutottunk volna? Kérdem, t. Képviselőház, vájjon azok az országok, amelyek megfogadták ezt a tanácsot, hatalmas és nagy, erőteljes agrárexporttal bíró országokká váltak-e vájjon s bevált-e az a tanács, amelyet a nagyentente adott nekünk, hogy igyekezzünk Dánia példáját. követni, azét a Dániáét, amelynek helyzete és természeti fekvése semmiképpen sem hasonlítható össze a miénkkel, mert a tenger mellett fekszik, mert két közvetlen, hatalmas fogyasztója van: Anglia és Németország, és olyan százados mezőgazdasági ipari kultúrára tekinthet, amelyet velünk összehasonlítani vajmi nehéz? Es kérdezem, ha megfogadjuk a kisentente tanácsát, vájjon nem inkább Jugoszláviának és Bulgáriának sorsára jutottunk volna-e, azoknak «a kis agrárországoknak sorsára, amelyek bedőlt téglagyárakkal, apró, ki nem fejlett malomiparral bírnak, de amelyeknek agrártermékeit mindmáig éppen olyan kevéssé vették meg ezek «a patronizáló nagy országok, mint amilyen kevéssé vették igénybe Magyarország agrártermékeit. (Elénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Az önellátásra való törekvés az egyes országokban, a regionális összefogás nehézségei, az egyes kereseti osztályoknak a különböző államokban való politikai szervezettsége, mind útját állotta a háború után annak, hogy Magyarország . erőteljesen kifejleszthette volna mezőgazdasági termelését és mezőgazdasági ' termékeit elhelyezhette volna. Pedig már a mezőgazdaság érdekében is rendkívül fontos volna az ipar kifejlesztése és fenntartása, hiszen négyzetkilométerenként 93-at meghaladó népsűrűségünk mellett a mezőgazdaság belső fogyasztása fokozásának szükségessége, az ip>ari növények termesztésének minél erőteljesebb felkarolása s a belső feldolgozás útján az abból háramló haszon megtartása a mezőgazdasági iparnak is jelentékeny tényezőjévé^ válik. Hiszen ha nézem, hogy mit jelent tőkében kifejezve a mezőgazdasági ipar ma Magyarországon, akkor látom, hogy a malmok őrlőképessége, a budapesti és vidéki nagymalmokat véve, körülbelül 18 millió métermázsa s ez 1930-ban csak 40%-ig volt kihasználva. Az ipari szesztermelés teljes kapacitása 330.000 hektoliter. Az 1929/30. kontingens 420 000 hektoliter volt, ebből az iparra 140.000 hektoliter esett s így ennek a kihai-ználása is csak 40%, az új időszakra csak 33%. Nagy söriparunknak, amely 2,300.000 hektoliter kapacitással bír, csak 20%-a van kihasználva. Ha pedig a nagytőkéket nézem, amelyek invesztálva vannak, globálisan számítva, megállapíthatom, hogy, a magyar mezőgazdasági iparban 425 millió pengő van invesztálva, és ebből 250 millió pengő, azaz 60% nem termelőtőke, hanem holtan fekszik, kihasználás nélkül. Es mégis meg kell állapítani, hogy mindezen akadályok és nehézségek dacára is ez a magyar ipar kinőtt gyermekcipőiből. Hiszen a gyáripari termelés értéke, amely 1921-ben 1 milliárd pengő körül volt, 1929-ben már 3 milliárd pengőre nőtt, azaz, ha az indexszámot 1921-ben 100-nak veszem, az 1929-ben már 300-at jelez és bár 1913-hoz képest 1921-ig CsonkaMagyarország ipari termelése 40%-kai esett, 1921-től kezdve viszont olyan hatalmas lendületét vett, hogy nemcsak ezt a 40%-ot hozta be, hanem 1913-hoz képest még 10%-os fejlődést is. felmutat. Végül még csak egy számot, azt nevezetesen, hogy textilipari termelésünk, amelyre az igen t. kereskedelemügyi miniszter úr a kartellvitában mondott beszédében utalt az 1913. évi termelésnek négy és félszeresére nőtt. így például gyapjúorsóink száma — amely 1919-ben 5800-ra esett — 69.000-re emelkedett, pamutorsóink száma, amely 1919-ben 30.000 volt, 243.000-re emelkedett és a gyáriparunk nettótermelésének értéke ma már az 1300 millió pengőt meghaladja. T. Ház! Az a kérdés,,amelyet ezek után fel kell vetnem magamnak, vájjon ennek az ipari termelésnek alátámasztása és kifejlesztése mi-