Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-477

Az országgyűlés képviselőházának 4-7.7. ülése 1931 március 6-án, pénteken. 133 niszter kiadta ezt a rendelkezést. (Kállay Miklós államtitkár: Miért ne Csepelen vegyék ezeket a varrógépeket, ha bennük csak egy százalék is a magyar. — Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Hozzáteszem, hogy a csepeli gyár 330 pengőért adja darabonként ezeket a gépeket és más idegen áru is 330 pengő, így a köznek nincsen semmi különösebb haszna. Abban kellett volna szerintem konkurrálni a csepeli gyárnak, hogy olcsóbban adja ezeket a varrógépeket mint adja a külföld, ha már minden oldalról támogatásban részesül, mert ebben kellett volna visszaadnia a köznek mindazt >a támogatást, amit kap, hogy olcsóbban adja a gépeket, mint a külföld. Abban lenne óriási előnye a magyar iparpártolásnak, ha versenyképessé tudnók tenni az ipart. (Kállay Miklós államtitkár: A magyar ipar le fogja törni a Singer-gyár at!) Igen t. államtitkár úr, le is kell törnie az idegen importot minden vonalon, ahol csak lehet, de az a magyar ipar, amely drágábban termel, mint a külföld, nem érdeke a magyar államnak. A magyar államnak sokkal fontosabb érdeke az, hogy olcsóbban termeljen a magyar ipar, mint a külföld és magyar munkaerőt alkalmazzon. T. Ház! Rátérve most már a gyáripari termelés egy-egy tételére, a gyáripar ma Magyarországon sok tekintetben úgy van talán beállítva a közvélemény előtt, mint egy felesleges támogatásban részesülő valami. En, azt látom, hogy nincsen ellentét az ország mezőgazdasági fejlesztése és a gyáripar fejlesztése között, sőt kell, hogy ez a kettő egymást kiegészítse. A helyes közgazdasági fejlődés azt kívánja, hogy a mezőgazdaság fejlesztése mellett a gyáripar is fejlesztessék, mert ezek egymásra vannak utalva, egymásba kapaszkodnak, hisz a fogyasztás ^szempontjából a mezőgazdaságnak eminens érdeke, hogy jól fizetett munkások, illetőleg jól prosüeráló gyárak legyenek. Mondom, nincs tehát ellentét a kettő között és nagyon ügyelni kellene arra, hogy a nagyipari termelést magát ne kompromittáljuk és ne állítsuk úgy a közvélemény elé, hogy az káros az iparosságra nézve. De tovább megyek. En semmi ellentétet nem látok a gyáripar és a kisipar között, mert egyesek szeretnék úgy beállítani ezt a kérdést is, mintha ellentét volna a kettő között. Sőt vannak olyanok is, akik úgy szeretnék feltüntetni a dolgot, hogy azért nem jut támogatás a kisiparnak, mert a gyáripar kap támogatást. Mondom, ezt teljesen ellentétesen szeretik feltüntetni, holott ezek egymást szintén kiegészítik. Hisz ha igaz volna, hogy a gyáripar mindenben lehengereli a kisipart és a gyáripar fejlesztése maga után vonja a kisipar tönkretételét, akkor Németországban már régen el kellett volna tűnnie a kisiparnak, vagy Amerikában már régen csak a múzeumban volna egy-egv kisiparos, márpedig minél fejlettebb a gyáripar, annál fejlettebb lesz a kisipar is, mert a kisipar^ sok olyasmit végez, amire a gyáripar nem képes. A gyáripar a tömegfogyasztás céljait szolgálja, a kisipar ellenben az egyéni ízlés szerint dolgozik, a divat után mea-y, az egyéni ízlés kielégítését tűzi ki céljául. Igaz, hogy vannak iparágak, amelyek a gyárinar következtében eltűntek, de viszont más oldalról igaz az is, hogy e mellett új iparágak keletkeztek. Itt van például a rádió, avae-y a villanyszerelés, az autószerelés, ez örökké a kézműipar kezében marad. Ha tehát a kisipar a gazdasági fejlődés következtében egyik vagy másik heKÉPVISELÖHÁZI 5TAPLÓ. XXXIV. | lyen leszorul is, azért 'mindig meglesz a maga hivatása és a maga jelentősége. T. Ház! Fellner, aki Magyarország egyik legkiválóbb közgazdásza, igen érdekesen becsülte meg könyvében az ipari termelést, és azt mondja, hogy amíg a gyáripari, a nagyipari termelés tiszta hozadéka 1314 millió pengőt tesz ki, addig a kisipari csaknem 400 milliót, tehát az ipari termelés egy jó része a kézműiparé, ami azt mutatja, hogy Magyarországon a kézműiparnak megvan a nagy jelentősége és jövője. Sőt én azt hiszem, hogyha a.kisipart nem hanyagoltuk volna el ennyire, akkor a kézműiparnak nagyobb jelentősége volna most is a gazdasági életben, de elmulasztottuk az intézkedéseket megtenni, amelyek a kisipar számára előnyt és erőt jelentettek volna. Amikor mi nagyszabású gyáripart fejlesztettünk, elfeledkeztünk a magyar kézműiparosságról, elfelejtettük mindazt, r amire más országokban súlyt fektettek. Beleéltük magunkat, hogy a kisipar halálra van ítélve, és ezért nem érdemes érte semmit sem tenni, hiszen úgyse tudná azt senki sem megtenni. Pedig nemzeti szempontból az önálló exisztenciák teremtése és támogatása egyike a legfontosabb iparpolitikai követelményeknek. A magyar kézműiparosság 50 esztendőn keresztül alig fejlődött valamit, ami nemcsak a kézműiparosság hibája, hanem elsősorban azoknak a férfiaknak hibája, akik az ipari termelést nem irányították kellőképpen. Egy nagy fellendülést láttunk a múltban a Szterényi-féle politika révén, amikor az 1907-es törvénycikk alapján a gyáripar és a kézműiparosság is kapott munkaalkalmakat, segítséget és valóban a kézműipar, mintha fellendült volna, hiszen nagy fellendülés előjelei voltak tapasztalhatók. Azóta ez a kérdés pihent és nem próbálták ezt a kérdést a < maga valójában megoldani. Most örömmel látjuk, hogy Bud kereskedelemügyi miniszter úr és államtitkára kellő szakértelemmel és valóban nagy megértéssel fogtak hozzá ennek az elhanyagolt ipari kérdésnek a megoldásához. Évek munkájára volt szükség és az iparosság valóban nagyszabású agitációt és előkészítő munkát végzett, amíg ezeknek a kérdéseknek az országban közvéleménye lehetett. Évekkel ezelőtt nem is lehetett szóbahozni az iparoskérdést, de ma,

( hála Istennek kezd megváltozni a helyzet és a magyar közvélemény számottevő faktorai igen fontos kérdésnek ismerték el a magyar kézműipar kérdését. A magyar kézműiparosság ennek a nemzetnek nagyon fontos kiegészítő része. Valamikor a kézműiparosság a városok élén állott és valóban a céhek világa után nagy szerepet vitt a nemzet történelmében."Később a szabad ipar korában, amikor kimondották, hogy képesítés nélkül is lehet ipari műhelyeket, nyitni, kezdődött el ennek a derék osztálynak a süllyedése. Volt idő. amikor annyira el volt hanyagolva ez az osztály, hogy inasnak is úgyszólván bárki mehetett és 30 évvel ezelőtt száz inas közül 37 nem tudott írni-olvasni. Ma pedig, ha figyeljük az iparosok számlakivonatait, levelezéseit, azt látjuk, hogy akárhány iparos alig képes nevét leírni, az iparos műveltsége sok esetben lesüllyedt. Míg a külföldön óriási összegeket költenek az iparoktatásra, nálunk a nemzet alig áldozott erre valamit. Nem csoda tehát, ha az iparosság messze-messze elmaradt műveltség dolgában. A háború után próbálták ezt a kérdést rendbehozni, és ma már az ország

% hála Istennek arra az útra tért, amikor ezt a kérdést is európai nívóra emelték, és az új ipartör vényben szabályozták az inaskérdést is. Az inas20