Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-477

134 Az országgyűlés képviselőházának 477. ülése 1931 március 6-án, pénteken. oktatás azáltal, hogy négy osztályhoz kötötték az inas alkalmaztatását, nívójában emelkedett. Lehetővé tették azt is, hogy képzettebb, érettségizett emberek is könnyebb feltételek mellett elvégezhessék ipari tanulmányaikat. Mélyen t. uraim, az iparosságnak nemcsak az a baja, hogy műveltség dolgában messze hátramaradt. Megszoktuk ezt egészen nyíltan és őszintén mondani, sok száz gyűlésen, hogy az iparosság kialakulásában igen nagy szerepe volt annak a körülménynek, hogy iparosnak nem adták a legjobb elemeket. Középosztálybeli apák azzal ijesztgették gyermekeiket, hogyha nem tanulsz, inas lesz belőled. Ez volt annak idején a legfőbb elv, azt utasították ipari pályára, aki lemaradt, nem az elit ment inasnak, hanem az, aki nem jól tanult az iskolában, hiszen, mint mondottam, az volt a jelszó: ha nem tanulsz, elmégy inasnak. Ez volt annak a kornak a szimptomája. Ennek meg kell változnia, ha azt akarjuk, hogy ennek a foglalkozási ágnak a színvonala fölemelkedjék. A- imásik dolog, amit tapasztalok^ amit látok az, hogy a magyar kézműiparosság gazdaságilag is, műszakilag is és természetesen technikai tekintetben is messze hátramaradt r a többi és különösen a gyáripar mellett. A kézműiparos műhelye éppen olyan ma, mint volt 50 évvel ezelőtt, a kézműiparos szerszámai ugyanazok ma, amelyek 50 évvel ezelőtt voltak. Alig van olyan eszköze, alig van olyan gépe, amely műhelyében segítségére volna a termelésben. Akárhány iparosmester ugyanazokkal a módszerekkel, ugyanazokkal a csiszolási és pácolási eljárásokkal dolgozik, mint dolgozott édesapja, vagy dolgozott mestere, akitől tanult. A másik oldalon pedig azt látjuk, hogy modern, nagyszabású és csodálatosan

f elkészített gépek százai és ezrei állanak más államok, országok iparosságának rendelkezésére. Ott van például Németország, ahol én magam végignéztem egy pár kisipari műhelyt. A mester a helyén marad és mindenféle apró satuk, mindenféle eszközök egész tucatja van körülötte, fel sem kell kelnie, míg egy lakatot elkészít, sőt tudjuk, hogy Svájcban magát még a fegyvert is kisiparosok készítik. Olyan tökéletesek a szerszámaik, oly ügyes gépekkel dolgoznak, hogy ezek mind alkalmasak arra, hogy a kézműipar felvegye a versenyt a nagyiparral. Ezért kell tehát a magyar kézműiparba bevinni a racionalizálás kérdését. Az okszerű, az észszerű gazdálkodás gondolatát kell bevinni kézműiparunkba, hogy az iparos lassacskán megtanulja azt, hogy a gyáriparral szemben csak úgy tud versenyezni, ha ő is ugyanolyan felkészültséggel, ugyanolyan technikával dolgozik, ha ugyanolyan anyagismerettel, ugyanolyan kereskedelmi érzékkel fog rendelkezni, maint a középipar és a nagyipar. Erre rá kell tanítanunk a kézműipart, ha azt akarjuk, hogy nemzeti szempontból itt maradjon közöttünk és el ne pusztuljon. Sokan félnek attól, hogy a racionalizálás tönkreteszi az embert magát és kivonja a termelésiből, kevesbíti az embert és az életét nehezíti meg, úgyhogy nagyon sok előkelő úrtól hallottam — szakembertől is — annak hangoztatását, hogy a racionalizálás forradalom felé vezet, mert az embereket kiszorítja a műhelyből, a gyárból. Igaz, hogy a kocsisok és a fuvarosok is valamikor forradalmat csináltak egyik-másik helyen azért, mert a vasutat látták, de nem vált hátrányukra, hanem előnyükre vált ez, sőt ma a fuvarosnak sokkal több lehetősége van fuvarozásra, mint valamikor. Nincsen tehát ellentétben a racionalizálás a fejlődéssel, hanem szükséges és el fog következni, akármit is teszünk ellene. A racionalizálás útján vagyunk és elő kell segítenünk azt, hogy minél kevesebb munkával minél többet tudjunk produkálni. Kérdés most^miben jelentkezik a racionalizálásnak gazdasági szempontból való előnye. Nemcsak abban, hogy kevesebb ember kell, nemcsak abban, hogy többet tudunk termelni, hanem jelentkezik abban is, hogy olcsóbb a termelés, — mégpedig sókkal olcsóbb — az ipar olcsóbban állítjia elő az árucikkeket, tehát az az osztály, az a tömeg, amely a drága termelési árak mellett nem tudja megfizetni azt a cikket, abban a pillanatban mint fogyasztó jelentkezik, amikor olcsóbbítják ezeket a cikkeket, az előállított termékeket. Nincsen tehát ellentétben a racionalizálás az ipari terméssel, sőt kiegészíti azt. De egy másik érdekes szempont is van ebben a tekintetben, ha a racionalizálás folyamatát nézzük, tudniillik az, hogy azok a megspórolt tőkék is termelésre fordíthatók, amelyek azoktól az emberektől, attól a tömegtől származnak, amelyek korábban is meg tudták szerezni ezeket az árucikkeket, meg tudták szerezni igényeik kielégítését. Ezek a megspórolt tőkékkel újra fellépnek mint termelő erők, tehát a racionalizálásnak gazdasági szempontból és szociális szempontból is megvan a maga nagy jelentősége, csak nem szabad a racionalizálást máról-holnapra megcsinálni, hanem iaz élettel és az ipar fejlődésével kapcsolatban fokozatosan kell bevezetni. Ez a racionalizálás ilyenformán, ebben a felfogásban igenis előnyére van nemcsak a kisiparosságnak, hanem a gyáriparnak és az egész országnak is. Eátérek még röviden a hitel kérdésére, amely ia kisiparosság életében teljesen rendezetlen. Megoldottuk a gyáripari hitelt, megoldottuk a középipari hitelt az Ipari Hitelintézet keretében, de a magyar kézműiparosság hitelkérdése sok éven keresztül rendezetlen volt és még m.ost sem találta meg azt az utolsó formát, amelyben talán tökéletes volna. A kisipari hitel tekintetében azok, akik az Ioksz.-ot kezdeményezték, termelő szövetkezetek formáiában léptették életbe az Iparoshitelt, már pedig tudjuk nagyon jól, hogy az iparoséletben minden szövetkezet prosperálhat, csak a termelőszövetkezet nem prosperálhat. Amint a kisgazdák közt sem lehet közös termelőgazdaságokat létrehozni, éppen úgy nem lehet a kisiparosok közt termelőszövetkezeteket létesíteni olyiaai módon, hogy a kisiparosokat összehozzuk egy műhelybe, hogy közösen termeljenek. Ez mondvacsinált valami, ez fantázia, egy országban sem vált be. Es amikor Magyarországon a közös termelőszövetkezeteket meg akarták alkotni, akkor elfelejtették iaz életet és elfelejtették azt, hogy az élettel magával nem lehet erőszakoskodni. Ha az iparoséletben szövetkezetekről szó lehet, akkor csak háromféle szövetkezetről lehet szó. Szó lehet a hitelszövetkezetről, szó lehet az anyagbeszerző-szövetkezetről és lehet szó az eladó, értékesítő vagy kereskedelmi szövetkezetről. A hitelszövetkezet csak olyan formát vehet fel, amilyen formát ma például az Okh. visel. Kapom a pénzt 8%-ért, az iparosnak 9%-ért adom: ez a 'becsületes lebonyolítása az ipari hitelnek, ez lehet annak az egyedüli formája, amely megnyugvást kelthet. De amikor az löksz, vállalatokat csinált, amikor az löksz, a hitel kérdés megoldása helyett termelőszövetkezeteket, üzemeket létsített, akkor természet-