Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-476

Az országgyűlés képviselőházának 476. bankok azonban valamennyien be vannak rendezkedve — nem egyszer nyugalmazott pénzügyi szakértők tanácsa szerint — arra, hogy hogyan lehet kiparirozni a nagyobb bajokat. A kisiparos itt teljesen ki van szolgáltatva. A közüzemek megszüntetése tekintetében már voltam bátor előadni a kívánságokat. Ami a közmunkák megindítását illeti, valamennyien egyetértünk abban, hogy a közmunkákat meg kell indítani. Kérdezem: miért nem történik meg* mégsem a megindítás? Némelyek azt hiszik, hogy még- nincsenek megtervezve a munkák, de én, mint mérnök, tudom, hogy igenis, meg vannak tervezve, s a végrehajtás előtt állanak. A közmunkák megindítása ebből a szempontból nem akadály, de még mindig nem tudjuk ezeket finanszírozni. Senki sem meri megindítani azt a 44 milliós hídépítkezést; nem merik megindítani a nagy munkákat, mert félnek a finanszírozástól, félnek attól, hogy belerekednek ezek finanszírozásába. A pénzügyminiszter úr most készíti a maga földbirtoktehermentesítési vagy mondjuk: földbirtokteherrendezési javaslatát, — nagyon óvatosak most az igen t. kormányférfiak, mindent csak «rendeznek», pedig meg kell rendszabályozni sok do'got. Ezt a rendezést belföldi kölcsönnel kívánja megcsinálni. Nem tudom, mennyi idő alatt tudja az egész dolgot összehozni; szerintem ez nagyon komplikált konstrukció. De mondom, a közmunkák megindítása tekintetében miért nem méltóztatik belföldi kölcsönt igénybevenni? Bocsánatot kérek, ha a bankok a nagyvállalkozók számára korlátlanul bocsátanak hitelt rendelkezésre, akkor jó a magyar állam, vagy a székesfőváros is, hogy adjanak neki egypár millió pengő hitelt, hogy a tavasz elején meginduljanak a munkák. (Kállay Miklós államtitkár: Az ajánlatok tömege érkezett. Csakhogy kamatot is kell fizetni a Mtel után!) Sehol a világon nem méltóztatik megcsinálni azt, hogy kamat, nélkül adjanak hitelt. A magam részéről is szorgalmazom a közmunkák megindítását, azonban figyelmeztetem az egész közvéleményt: ne méltóztassék abban a bitben lenni, hogy ez megoldás. Ez a kérdés csak egy kiis részének elintézése, mert 'a magánipar és a magángazdasági élet forgalmát s az általa igény bevett munkaerők elhelyezését nem lehet közmunkákkal elintézni, mert statisztikusok kimutatták, 'magam is tudom, hogy a magánipar és a mezőgazdasági élet foglalkoztatja a munkakeresők 72%-át, közmunkákkal tehát — kereken mondva — majdnem csak egynegyedét lehet foglalkoztatni. Ha tehát ebben a kérdésben radikálisan akaroK eljárni, akkor a magángazdasági élettel is kell egy kicsiit részletesebben foglalkoznom. Meg kell bírálni azt, hogy valamely gyárüzem milyen okból szüntette meg a maga üzemét. A nemzeti életben a tőkének magatartása nem egyedülálló, független és speciális joga annak, akinek a tőke tulajdonában van, mert minden vagyon és minden tőke egyszersmind része a nemzeti vagyonnak. (Ügy van! Ügy van!) Amikor tehát arról van szó, hogy valaki komoly ok nélkül, — sok esetben komoly ok nélkül — azért, mert a befektetett tőke nagy kamatát nem élvezheti, megszünteti a maga üzemét, akkor foglalkozni kell ezekkel a kérdésekkel odáigmenően, vájjon nem lehetne-e azt az üzemet mégis fenntartani, ha nem a régi kezekben, akkor új kezekben, vagy más formában, mert lehetetlenség egyszerűen tudomásul venni, hogy ma itt hagyja abba egy gyár a munkát, holnap ott és pedig sorozatosan, sokszor olyan ülése 1931 március 5-én, csütörtökön. 109 célzattal, amellyel mi nem érthetünk egyet, mert a cél nem lehet egyéb, mint az, hogy ebben az országban minden gazdasági erőt úgy használjunk fel, hogy itt az emberi igazság érvényesüljön. (Úgy van! Ügy van!) Lehetetlen a tőke törekvését egyedül a kamatban megnyilvánulva hagyni. Kell, hogy a tőkének a nemzeti ügy szolgálatában is része legyen, mert a munkás a maga részét a nemzeti ügy szolgálatából mindig kiveszi, nemcsak abban^ a tekintetben, hogy utolsó megkeresett garasáért is megadóztatják, hanem a tekintetben is, hogy ő vonakodás nélkül meghozta a véráldozatokat is, amíg a tőkéről ugyanezt nem mondhatjuk. Ezért igenis, a tőkének ezt a magatartását bírálni kívánom, a tőkének viselkedését a nemzet nehéz napjaiban látni és tudni akarom és a kormányzatnak joga van látni és tudni, hogy mi történik itt, hová tűnnek el azok a tőkék, amelyek a nemzeti vagyon fokozására szolgálhatnának és a munkásság megélhetését biztosíthatnák. (Ügy van! Ügy van!) Nem elegendő azt mondani, hogy nincs pénz. Tudni kell, hogy hol van a pénz, mert ezen a téren igen sok visszaélés van és ezeket a visszaéléseket nemosak fel kell kutatni, hanem meg- is kell torolni. Aki a nemzet közösségének kárára követ el manipulációkat, annak a Markó-utcában van a helye. (Elénk helyeslés és taps.) Még egyetlen dologról kívánok megemlékezni. Kérelmet terjesztek elő, ami természetes és ami iránt azt hiszem, van is biztató kijelentés, hogy méltóztassék igénybe venni az öregségi alap évi 18 millió pengőt kitevő részét arra, hogy a közmunkák megindíthatok legyenek. Mindenki abban a hitben van, hogy úgy az államnak, mint a fővárosnak módjában van a legrövidebb idő alatt a további fedezetet megteremteni, de ezek függ-ő kölcsönök és még a 87 millió pengőt sem látjuk^ hogy hol van, (Patay Gyula: Hát hol van?) az öregségi ágnál azonban 18 millió pengő ott van és ezt magánépítkezési célokra lehetne felhasználni, el kell tehát dönteni, hogy ezekkel az összegekkel mi történjék. A rokkantsági, illetőleg Öregségi alapot annakidején úgy kontemplálta a népjóléti miniszter úr, hogy magánépítkezésekre hitel alakjában kiadja. Ez is egy mód, ott is munkásokat lehet foglalkoztatni, de nem tudom, hogy pé'dául a halálsorompók megszüntetésére vonatkozó tervek kivitele nem volna-e akalmasabb,, mert én így különböztetem meg a két

f kérdést: a magánépítés, mondjuk a magasépítési programm foglalkoztat 100 embert — sokat mondottam — de egy ilyen probléma megoldásánál, ahol ezer és ezer embert lehet foglalkoztatni a földmunkáknál, több embernek lehetne megélhetést nyújtani. (Kállay Miklós államtitkár: De az iparosokat az építkezés inkább foglalkoztatja!) Itt is disztingválni akarok és ebben a kérdésben akként szeretném magamat elhatározni, hogy minél több munkásnak adjunk munkaalkalmat. A szakmunkást sem akarom szem elől téveszteni, de a munkások tömegét, a földmunkások, a segédmunkások százait, ezreit akarjuk munkához juttatni. A jószándék mindenütt megvan. Ebben a törvényjavaslatban is van jószándék és ebben a törvényjavaslatban, abban a részben legalább, amelyről ezt megállapítani bátor voltam, valamilyen gondoskodás történik az iparosokról. Ez mégis megnyugtat engem a tekintetben, ahogyan beszédem elején mondottam, hogy ez egy lépés kifelé, egy lépés előre és miután én