Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.
Ülésnapok - 1927-476
106 Az országgyűlés képviselőházának 1*76. ülése 1931 március 5-én, csütörtökön. gyünk. Már belenyugodott a képviselő úr, hogy fenntartsuk ezt az közüzemet. A képviselő úr belenyugodott abba, bogy vannak olyan termelési ágak, amelyeknek hatósági kézben való megtartása feltétlenül közérdek. (ítassay Károly: A közrend szempontjából tartjuk fenn a gázt, a vizet, a villanyt és a közlekedést! Közrendi szempontok, nem közgazdasági szempontok! — Bárdos Ferenc: Ha minden közüzemet átadnak magánkézbe, akkor is nyomorúság marad! — Rassay Károly: Csináljunk tehát mindenből közüzemet és akkor készen vagyunk. — Bárdos Ferenc: Ez sem helyes!) Egészen jogosan panaszkodik a kisiparosság azok ellen a túlterhek ellen, amelyeket a különböző adók, az Oti. járulékai, a tartozások után fizetendő kamatok okoznak. Itt, ebben a kérdésben valóban olyan adatokkal találkozunk, amelyek felett érdemes gondolkodni. A Társadalombiztosító Intézetre r való béren dezdés nem magyar specialitás, másutt is megvan, de jobban sikerült és jobban működik. Nálunk is megvan, de, sajnos, rosszul működik. (Rassay Károly: Túl volt méretezve!) Űgy van. Egyszeiűcn el lehetne intézni a dolgot azzal, bogy túldimenzionáltsággal állunk szemben. Ez ellen a vád ellen nem is lehet védekezni, mert ez fennáll. Néhány klasszikus adatot vagyok bátor felsorolni erre nézve. Míg Budapesten a Társadalombiztosító Intézet adminisztrációs költsége, rezsiköltsége 28%, addig Bécsben 8-2%, Leipzigben 9-3%, Berlinben 7-4%. Olyan óriási az eltérés, hogy önként vetődik fel a kérdés, hogyan lehetséges ez. Sokan talán azzal magyarázzák ezt a dolgot, hogy ezért van így, mert Budapesten a biztosítottak száma igen csekély, míg az összehasonlításba bevont városokban igen nagy. Ez tévedés, mert nem így van. Budapesten ugyanis a biztosítottak száma 390.000, Bécsben 408.000, — nincs köztük tehát valami nagy különbség, ellenben a rezsiköltség 28%-kai szemben Bécsben csak 8-2% — Leipzigben 264 000 és Berlinben, ahol a rezsiköltség 7-4%, 502.000 a biztosítottak száma. Ezen az alapon tehát nem lehet megmagyarázni az adminisztrációs költségben mutatkozó nagy különbséget. Csak állni kell a vádat, hogy túlméretezés van, először is a bürokratikus berendezésben, másodszor az orvosi szakszerűségben, harmadszor pedig- az egyéb kiadások tekintetében is. (Zaj. — Lázár Miklós: Protekció!) Azt hiszem, hogy a mostani népjóléti miniszter úr, akinek^ igazán megértő lelke van, aki, hogy úgy mondjam, drukker, módot fog találni arra, hogy itt radikális változtatás történjék. Ebben a kérdésben is a kormányt hibáztatom, mert a hiba ott kezdődik, hogy a kormány a szanálás következtében elbocsátott egy csomó tisztviselőt és ezeket az Oti. nyakába varrta. Ott kezdődik a hiba, hogy felesleges módon többszáz tisztviselőt maga a kormányzat voit kénytelen az Oti.-hoz utalni: «Miután én ezeket kenyértelenekké nem tehetem, nesztek, vigyétek!» — Ennek következése az, hogy miután így csőstül áradt oda a felesleges munkaerő s azután ezt még megtetézte a protekciósok hihetetlen áradata, mert mindenki ott remélt, ott hitt alkalmazást, ezeket az elrettentő számokat voltam kénytelen megállapítani. (Bárdos Ferenc: Tessék visszaadni az autonómiát! — Kállay Miklós államtitkár: Az sem volt olcsóbb' — Bárdos Ferenc: Akkor nem volt 28%! — Kállay Miklós államtitkár: Volt 28%!—Bárdos Ferenc: Akkor az elnök 4 aranvkoronát kapott egy napra! — Patay Gyula: Éhben ísra7a van') Az ipari igazgatás tekintetében itt sok szó esett az ipartestületek működéséről. Magam is szerencsétlennek tartom az ipartestü'etek működését és sok kifogásolni valót találok magában az ipartestületi eljárásban. Az egészséges alapon álló ipartestületnek úgy kellene berendezkednie, hogy azok, akik az ő ügyeinek vitelére, intézésére alkalmaztatnak, szakemberek legyenek. Ezeknél is kifejlődött egy ipari bürokratizmus. Hivatalnokok azok. író deákjai annak a kamarának és ipartestületnek, holott elgondolok, irányítók, szakemberek kellene, hogy legyenek. Az én megítélésem szerint az egész ipartestületi törvénynek o ] yan módon való átalakítása szükséges, hogy ott a szakembereket illesse meg a szó. A kisiparosok örökké panaszkodnak azok ellen a szervek ellen, amelyek az ő ügyeiket elintézni nem tudják, nem is tudhatják, mert a kereskedelmi és iparkamarában az iparosoké a legutolsó szó. Ök ott nem visznek szót. Ez a ferde helyzet hozta létre, hogy egy kézművesipari kamara e 1 gondolása vetődött fel, de ez a kérdés nem tud megoldást nyerni, mert éppen a kereskedelmi érdekeltségnek módjában van megakadályozni ennek a kifejlődését. De a kormányzat van hivatva arra, hogy igazságot tegyen, hogy mérlegeljen! Ö rendelkezik azokkal az eszközökkel, azokkal az adatokkal, amelyeknek ismeretében módjában van megbírámi. hogy a kézművesipari kamara létesítése megoldás-e, vagy nem megoldás 1 ? Ha nem megoldás, akkor a. kormányzatnak a maga részéről el kell intéznie ezt a kérdést és nem szabad nyitva hagynia. Az iparosok nagyon panaszkodnak, hogy valahányszor a közmunkák tekintetében igénybe vétetnek, mindannyiszor ki vannak téve a legnagyobb szekatúráknak, sikanirozásnak, talán éppen azért, mert rajtuk maradt valamely munka és a legnagyobb baj ott tetéződik, hogy a munkák 1 átvételénél o ] y nehézségek vannak, amelyek nem egy esetben az ő romlásukat idézték elő. (Jánossy Gábor: Bürokrácia!) Ennek is megvan a magyarázata, mert a munkaátvételnél egy lelkiismeretes szakértőnek tényleg kell a munka jóságát megbírálni, de jó munkát nem lehet számítani áron alul való vállalkozással, mert ha áron alul vállalkoznak, kénytelenek behozni a rossz munkával és a rossz bérfizetéssel. Ezek az okok, hogy úgy mondjam, összejátszanak, úgyhogy majdnem azt merném mondani, hogy Magyarországon egy verseny tárgya 1 ás vagy pálvázat eldöntésénél^ nem azok maradnak győztesek, akik jó és szolid munkára t tettek ajánlatot, hanem azok maradnak a gvőzte«ék. akik hazárszállítmányok alapján tettek ajánlatot. így aztán a kisiparos akármit csinál, közvetlen érintkezésbe nem kerül a munkaadókkal; abból pedig nagyon sok veszedelem származik, ha a munkás a munkaadó jávai közvetlen érintkezésbe nem kerü%el Meg kell^ állapítanom, hogy nálunk jninden munkanemnél, de különösen az építőiparnál fennáll az a helyzet, hogy a munkás a munkaadóval nem kerülhet sohasem közvetlen érintkezésbe. Ezekből származnak azok a bajok, amelyek a kisiparosságot egészen a tönk szélére juttatják. Méltóztassanak megengedni, hogy most egészen röviden a hitelkérdéssel foglalkozzam. A kormány régen tapasztalta, hogy^ a kisiparosság legjobb megsegítését csak azáltal tudja nyuitani, ha a hiteléletben nyui ti a azt. ami egy kisebb üzem szempontjából feltétlenül szükséges. Szerintem a mai viszonyok között erre
