Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-476

Az országgyűlés képviselőházának 476. joga van, mert ha a nagyüzemek számára ebben az országban, hogy úgy mondjam, nyitva van a hitel, akkor garantálnunk kell, hogy a kisemberek is hiteihez jussanak. Nekünk ezt minden módon elő kell mozdítanunk. Tény, hogy a kormány ennek az érzésnek a hatása alatt cselekedett, amikor a maga részéről a 30 millió pengőt kitevő kisipari hiteltőkét szervezte. Van tehát egy kisipari ihiteltőke, amely több, mint 30 millió pengőből áll, de ne méltóztassék hinni, hogy ez elegendő fedezet az öszszes kisipari igényekre, amelyek 100 millió pengőt tesznek ki. Méltóztassék, -mint kontrasztot tudomásul venni, hogy még ezt a 30 millió pengőt sem tudják igénybevenni, mert a hitelnyújtás olyan lehetetlen feltételekhez van kötve, hogy egy kisiparos ezeket a feltételeket nem teljesítheti; mert ingatlanra való betáblázás van, ha pedig kezesek vannak, akkor azoknak az ingatlanára való betáblázás, vagy pedig bankgarancia. Még a legjobb módszer az volna, hogy a kisiparos — mert egyszerűen nem nyújt egyetlenegy bank sem garanciát — bejelenti. hogy: «Erre a közmunkára pályázom» és ha annak a banknak az az érdéke, hogy a közmunka rászálljon, akkor hitelt nem nyújt. Ezzel a hitelkérdéssel teljesen lehetetlenné lehet tenni egy iparost, pedig éppen olyan helyzetben van a kisiparos, mint az a mezőgazda, akinek megsegítésére most a földtehermentesítés szabályozását tervezi a pénzügyminiszter úr. Vannak olyan momentumok a kisiparos üzemében, amikor párszáz pengővel keresztül tudja magát segíteni a krízisen, viszont ennek a párszáz pengőnek hiánya jelenti ennek a szerencsétlen^ embernek pusztulását. Nem lehetséges ezeket a kérdéseket így kezelni, nem lehetséges ezeket a kérdéseket a mai banktechnika alapján tovább kezelni, itt valami hatósági beavatkozással kell akként eljárni, hogy akik becsületesek, tisztességesek és dolgozni akarnak és csak azért nem prosperálnak, mert egyáltalában nem áll rendelkezésükre hitel, azok okvetlenül hitelhez jusnanak. Nincs célja annak, hogy gondoskodunk fedezetről, de a szétosztás tekintetében sehol sem vagyunk. Es nagyon szomorú, hogy amikor ilyen altruista elgondolás alapján az állam segítségére akar jönni valamely termelő kategóriának, foglalkozási ágnak, akkor ezt a bank közbeékelésével hajtja végre. Teljes r lehetetlenség, mert hiszen a közhitel kielégítése céljából a Nemzeti Bank által szétosztásra átadott összegeknek elenyésző kis része jut a kisembereknek, míg annak legnagyobb részét a nagytőkések és a nagyvállalkozók kapják (Ügy van! Ügy van! a bal- és a jobboldalon.) és nincs, aki megszámoltassa őket. Ha a kormány mindne erejével alátámasztaná ezeket a becsületes törekvéseket, más volna a helyzet, de mire a végrehajtásra kerül a sor, csak r a morzsákat kapják, azok, akiknek megsegítése volt a cél. (Jánossy Gábor: A vidék a legkevesebbet kap! — Patay Gyula: Hadikölcsönre jó volt a kisember!) Méltóztassék megengedni, hogy rátérjek még arra a bizonyos három pontra. Most már rövidesen be fogom fejezni beszédemet. Három olyan szakasz van, amelyik ebben a törvényjavaslatban közvetlenül foglalkozik a kisiparosokkal. Nagyon sajnálom, de kénytelen vagyok vérszegényeknek nevezni ezeket a szakaszokat. A 15. § az első, amelyik kisiparost említ, addig a szakaszig nem történik említés a kisiparosokról. A 15. § a következőképpen szól (olvassa): «A kereskedelemügyi miniszter . iparvállalatok létesítésére, kibővítésére, fenntartására, a meglévő ipar termelésének fokoülése 1931 március 5-én, csütörtökön. 107 zására,» — most jön a kisipar — «a kisipar, vagy háziipar támogatására a rendes évi költségvetési törvénnyel vagy külön törvénnyel rendelkezésére bocsátott hitel, vagy az Országos Ipari és Kereskedelmi Alap terhére és annak keretein belül pénzbeli támogatást nyújthat. A segély vagy kölcsön nagyságának megállapításánál elsősorban a termelés mértékét kell figyelembe venni.» Azután jön a kikötés: tíz esztendőre nyújtanák ezt a segélyt stb. Nem kívánok hosszasan beszélni erről a kérdésről, ezért ezt nem is olvasom fel. Méltóztatik tehát látni, hogy pénzbeli segélyt helyez kilátásba a kormány az iparosnak arra az esetre, ha valaminő olyan munkának a végzésére vállalkozik, amelyet nem tud megkapni; nem tud pedig megkapni több okból, elsősorban azért, mert egy versenytárgyalás alkalmával az iratok tömege, a tervek még nagyobb tömege, valamennyi súlyos bélyegekkel felbélyegezve, bánatpénzek, óvadékok és nem egyszer bankgaranciák kikötése szerepel. Hogyan méltótzatik ezt elgondolni, hiszen ha az egész iparosság összeáll is, akkor sem tudják ezt a kikötést teljesíteni, hiszen ez a segély olyan kikötésekhez van kötve, hogy rajtuk az én megítélésem szerint ez a segély sem segíthet. Sokkal jobbnak tartom a másik törvényszakaszt, amely az iparosságnak a közszállításokban való részvétele tekintetében tesz bizonyos jó megállapítást. Ezt a szakaszt tartom a legszerencsésebb szakasznak ebben a törvényjavaslatban, amidőn ugyanis kivételt tesz és

r azt

r mondja, hogy:^ az iparosoknak a köz szállításokban való részvételét azáltal biztosítom, hogy kijelölök egy bizonyos mennyiséget, amelyet versenytárgyaláson kívül a kisiparosok közt fogok felosztani. Itt a hiba csak abban van, hogy nem méltóztatnak ebben a kérdésben graduálni. Ki kellene ugyanis t mondani azt, hogy mennyi az^ tulajdonképpen. Mert amikor a versenytárgyalást kiírják, mondjuk 100 000 pengőre, akkor az iparosság tudja azt, hogy Ő ebből 50%-ot, vagy 30%-ot megkap, ugyanakkor tehát be tud erre rendezkedni, meg tudja iparostársaival tervezni, össze tud állani, tud erre konstruálni egy kis együttest, egy kis szövetséget, egy alkalmi szindikátust, szóval, ha tudja, hogy őt mi illeti meg ebből, akkor tud erre készülni. A törvényben csak azt hibáztatom, hogy ez precízen nem foglaltatik benne, hanem csak ugy általában van kimondva, mert ha abból a százezer pengőből tíz vagy nyolcezer pengő jur.na annak a kisiparosnak, akkor az ebben az esetben valószínűleg nem tenne olyan lépéseket, mint amilyen lépéseket megtesz akkor, ha tudja, hogy abból őt 50.000 pengő részesedés illeti meg. A törvényjavaslat 17. §-a következőket mondja (olvassa): «A kereskedelemügyi miniszter a kisiparnak és ipari szövetkezeteknek hitelnyújtással, közvetlen anyagi vagy gépsegéllyel való Ó9 általában a kisipar fejlesztésére, termelésének előmozdítására irányuló állami támogatását az Iparosok Országos Központi Szövetkezete közreműködésével nyújtja.» Ez tulajdonképpen csak egy mód, amelynek útján az a kispiraos segélyhez juthat. En ezt elfogadom, mert annak megítélése, hogy egy iparos viszonyai milyenek, a legjobban a különböző vidéki ipartestületek által történhetik. Méltóztatik megengedni, hogy áttérjek a 20. §-ra. A törvényjavaslat 20. §-a azt mondja (olvassa): «A közszállítások keretébe tartozó berendezéseknek vagy munkálatoknak rendsze-