Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-476

ÍQ4 Az országgyűlés képviselőházának 476. ülése 1931 március 5-én, esütörtökön. versenyben azért, mert a kisiparosnál nem az a tantétel, hogy valamit össze fogok tákolni, össze fogok csapni és szolgáltatok egy rossz bazárkészítményt, hanem a kisiparosnál az a tantétel, hogy jó, szolid és tartós munkát akar produkálni, márpedig az ilyen munka dolgában nem konkurrálhat a gyáripar által előállított, összetákolt készítménnyel. így aztán nem jut szóhoz a kisipar és lemarad. Ezek megvédésére gondol a törvényjavaslat 20. §-a, amit a magam részéről természetesen Örömmel üdvöz lök. Vannak olyan körülmények is, amelyek a kisipart megfosztják a boldogulástól azért, mert nem tud megfelelő mennyiségű nyersterményhez jutni. Rendkívüli nagy baj a kisiparosra, hogy annak minden szegért el kell mennie a krá jzlerá jóshoz, ha nem tud magának nagyobb .áruraktárt tartani, mondjuk, egy-két métermásza bőrt —ez se sok — vagy megfelelő mennyiségű faanyagot. A faanyag raktáron tartása különösen fontos, mert a fának nyers állapotban való feldolgozása csak Üajt hozhat az iparosra. De hogy állunk a fával.

1

? A fából 110 millió pengő mennyiségű behozatalunk van Oroszországból. Méltóztassanak ezzel összevetni, hogy ugyanekkor gabonából egész kivitelünk mindössze 82 millió pengőt tesz ki. Az Oroszországból behozott fáért tehát többet adunk ki, mint amennyi egész gabonakivitelünk. Ha ez a helyzet, és a 110 millió pengő behozatalt ki akarjuk kerülni, akkor a legsürgősebben hozzá kell látnunk a fásításhoz, mert minél későbben kezdünk hozzá, annál később lesz a mi faanyagunk használható. A legsürgősebben meg kell tehát kezdeni a fásítást. Évek óta tart a tanakodás, holott kimutatható, hogy 500.000 katasztrális hold áll rendelkezésre a legjobb fásítás céljára. Én egyáltalában neheztelek a miatt, hogy legszebb törvényalkotásainkat nem követik gyors végrehajtások. Majdnem azt lehetne mondani, — nem tőlem ered, magam is hallottam — hogy Magyarország a törvényalkotások terén vezet, ellenben a törvények végrehajtása tekintetében egyáltalában nem vezet. A kartelljavaslat tárgyalásánál is mindenkiben az a félelem élt, hogy hiszen jó a törvény, azzal meg lehet zabolázni a kartellistákat, azonban a végrehajtása iránt nincsen bizalom. Azt hiszem, hogy itt a végrehajtás tekintetében is lesz látható eredmény. Az ipari termelés segítségére jött az autonóm vámtarifa. Az autonóm vámtarifa ellen joggal van sok kifogás, mert segített ugyan az iparon, sok tekintetben azonban megdrágította a fogyasztást. Ott is revízió alá kell venni a tételeket, ott is olyanmódon kell berendezkedni, hogy necsak a termelő legyen számításba véve, és ne csak az áru forgatója, hanem a fogyasztó is. Sok esetben bizonyos természetű iparágak berendezkedésénél a tétel az, hogy prosperáljon az az ipar, ezt a tételt elfogadom, de méltóztassék elfogadni azt a tételt is, hogy a fogyasztónak iß

1 kell prosperálni, hiszen a fogyasztót lehetetlen helyzetbe nemcsak azért nem lehet hozni, mert kultúrnívója alászáll, hanem azért sem, amit általában meg lehet állapítani, hogy a fogyasztóképesség megszűnik, inert a fogyasztó tartózkodni fog a vételtől ruházati és egyéb cikkek tekintetében, ha az áru drágaságát állapítja meg. Ezeket a kérdéseket összefüggésben kell kezelni, .úgyhogy sohasem felejtsék el azt, hogy fogyasztó is van, nemcsak termelő. Sajnos, Magyarországon ez a két tényező, a fogyasztó és a termelő a közibük ékelt illetéktelen forgató következtében hátrányos helyzetben van. Egészen bizonyos, akármelyik árucikknél- méltóztatnak megállapítani, sainte szólamként ^fej^ lődött ki a közüzemellenes hangulat. Bocsánatot kérek, amit az állam vagy a város alkotott, arra szükség volt annakidején, de feleslegessé vált a háború után. Mindjárt 'a háború után meg kellett volna ezeket szüntetni, mért így ez az állapot módot nyújt arra, hogy a közüzemi gondolatot általában elítélendő^ gondolatnak minősítsék. Ha mi 'a háború után, amikor az illető üzemek feleslegessé váltak, ezeket az üzemeket megszüntettük volna, akkor ez a hangulat ki nem alakul. De itt is figyelembe kell venni azt és gondolkozni kell azon, kiknek a javára akarom megszüntetni a közüzemeket, a kicsinyek javára, vagy pedig a nagyok javára? (Rassay Károly: Az adófizetők javára, mert fizetni kell az adót) Azzal tisztában vagyunk, hogy vannak olyan közüzemek, amelyek olyan berendezésűek és annyira nélkülözhetetlen közszükségletet vannak hivatva kielégíteni, hogy azok megszüntetése, — illetőleg mondjuk így — magánkezekbe adása nem kívánatos, sem nem okos dolog; ilyen a gáz, a villany, a víz, a városi közlekedés. Ebben a tekintetben vita nincsen. De bocsánatot kérek, amikor a kisiparosság a maga részéről joggal emel kifogásokat, hogy nem tud megélni és keresi az okokat és talán nem is tudja megfelelően mérlegelni a körülményeket, akkor kénytelen vagyok elébetárni, hogy például a szabóüzem megszüntetése, amit a főváros megtehetett volna hosszú évekkel ezelőtt, vagy a műszerüzem f megszüntetése, vagy a cipőüzem megszüntetése miként ment végbe: egyszerűen egy nagyvállalat nyerte el, és a munkások kikerültek az utcára, az egész berendezés egy nagy vállalat kezébe került. Hogy méltóztatik gondolni például a kenyérgyár megszüntetését? Ha ezt az üzemet meg lehetne szüntetni úgy, hogy kisemberek kezébe kerülne, abban a pillanatban hajlandó volnék erre, de hiszen itt több nagy épületről, nagy gépberendezésekről van szó és az üzemet nem lehet felosztani. Ha a város kiadná kezéből, holnap egy bank venné a kezébe, de kisemberek ezt nem tudnák megtenni, a kispékek nem tudnak úgy szövetkezni, hogy az üzemet átvegyék. Ha ezt meg lehetne csinálni, abban a pillanatban hajlandó volnék erre, mondom, ha a kispékek szövetkezeti alapon vennék át ezt a termelési formát. De nem lehet megcsinálni, mert nem kapnak hitelt Méltóztassék ezt így venni: hiába kérnek, nem kapnak hitelt. Hát kívánatos ez? Nem kívánatos, mert az a kisember, akinek javára szeretnék valamit tenni, ebből semmi hasznot nem lát, evvel a dologgal megint csak növelem azt, ami ellen berendezkedni akarok. Mert be akarok rendezkedni az ellen a kapzsiság ellen, hogy (mindent magához váltson a bank. Nem a ibank hivatása, nem a bank feladata ez, nem is kapott a bank ilyen értelemben licenciát, hogy tudniillik magához váltsa az egész ipart. Nem egy banknak 20—25, sőt egynek 43 iparvállalat van a kezében. Ez mind a független exisztenciák megsemmisítésre vezet. Nekem annak a. kisiparosnak boldogulása fontos, aki régen is a legfüggetlenebb ember volt az országban. Budapesten csodaszámba ment, hogy itt egy függetlenségi képviselőt lehessen megválasztani és a ferencvárosi kisiparosok mégis választottak egy függetlenségi képviselőt. Ebben^ a kategóriában benne^ van az a függetlenségi érhajlandóság, hogy szabadon, autonóm jogköriben akar eljárni. En ezt a réteget nem