Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-473

2 Az országgyűlés képviselőházának 4 dogulni, s amely kezdetben alacsony vámok mellett, inkább a szabadkereskedelmet hirdetve remélte, hogy az osztrák ipar és kereskedelem az ország földrajzi fekvésénél fogva ennek előnyeit élvezhetni fogja, rövid idő alatt kénytelen volt belátni, hogy nemhogy ennek előnyeit élvezné, hanem annál hátrányosabb lett a gaz-, das ági helyzete. A munkanélküliség ugyanis rövid idő alatt olyan mérveket öltött Ausztriában, hogy kénytelen volt szakítani ezzel az elvvel és sorozatos vámnovellái y al fokozatosan védővámos politikát bevezetni, hogy meglevő iparát fenn tudja tartani. A legyőzött államoknál ezenfelül ' még a nagy tőkeszegénység és azok a jóvátételi terhek is, .amelyeket a békediktátumokban a legyőzöttekkel szemben előírtak, ugyancsak arra késztették az államokat, hogy lehetőleg igyekezzenek fogyasztásukat lecsökkentve, saját termelésükkel fedezni belső szükségleteiket és lehetőleg igyekezzenek helyreállítani kereskedelmi méilegük egyensúlyát, illetve egyensúlyban tartani kereskedelmi mérlegüket, ami nagymértékben azért volt szükséges, hogy leromlott valutájukat stabilizálni tudják. Igen t. Képviselőház! Ha ezeket a gazdasági viszonyokat szem előtt tartjuk és ha mármost Magyarország szempontjából vizsgáljuk ezt a kérdést és a gazdasági szükségszerűség parancsszavát, akkor meg kell állapítanunk, hogy Magyarország sem követhet más gazdasági politikát, mint az összes többi európai államok és Magyarország is kénytelen azon a gazdasági úton és elgondoláson haladni, amelyen a környező államok haladnak. De Magyarországnak ezenkívül speciális indokai is vannak arra, hogy ezen az úton haladjon, mert az a Magyarország, amely a háború előtt túlnyomóan, főképpen agrárország volt, s amelynek a mezőgazdasági termelés révén olyan javai állottak rendelkezésre, s a mezőgazdaság a nemzeti jövedelem olyan nagy hányadát, tényezőjét képezte, hogy ezzel Magyarország képes volt egyensúlyban tartani az egész gazdasági életét, ma kénytelen mezőgazdasága mellett egyre inkább figyelembe venni az ipari termelést is. Kényszerülve vagyunk ugyanis minden nemzeti tőkét, minden rendelkezésre álló erőforrást tőlünk telhetőleg kihasználni, mert nagymérvű külföldi eladósodásunk és nagy tőkeszegénységünk erre minket parancsolói ag késztet. A gazdasági krízis az egész világon a mezőgazdaság krízisével kezdődött, aminek érthető oka egyrészt az, hogy az egész világ fogyasztóképessége nagy mértékben alászállott azáltal, hogy a világ fogyasztásából Oroszország, Tudia, Kína és a többi tengerentúli államok teljes, vagy részleges kikapcsolódása folytán az európai termelés közel 900 millió ember fogyasztását vesztette el, másrészt az, hogy e mellett jelentkezett a külterjesen és olcsón termelő amerikai és egyéb tengerentúli államok konkurrenciája is és a közgazdászok már évekkel ezelőtt megjósolták, hogy a mezőgazdasági krízis tetőpontjára akkor fog hágni, amikor a világpiacon újból megjelenik az orosz búza, ami — sajnos — az elmúlt esztendőkben már be is következett. Amikor tehát mi, mint elsősorban agrárállam, azt látjuk, hogy ebben a mezőgazdasági krízisben agrártermelésünket nem vagyunk képesek felfokozni, mert nem vagyunk képesek egyik napról a másikra iegész mezőgazdaságunkat úgy átorganizálni, amint az kívánatos és szükséges volna, mert ehhez hosszabb időre van szükségünk, akkor le kell szögeznünk azt 7 \ ülése 1931 február 27-én, pénteken. is, hogy a mezőgazdaság visszaesése következtében elmaradt nemzeti jövedelmet a nemzet pénzügyi egyensúlyának szempontjából csakis az ipari termelés fokozásával tudjuk ellensúlyozni, mert csak az ipar megfelelő beállításával vagyunk képesek az ország (kulturális és nemzetfenntartó erejét ezekben a válságos időkben megtenni. Igen t. Képviselőház! Az említett általános gazdaságpolitikai elven kívül ezek a speciális szempontok, amelyek Magyarországon sokkal súlyosabban esnek a serpenyőbe, mint egyéb j hatalmasabb és gazdagabb államoknál, paranI csolólag írják elő nekünk, hogy minden rendelI kezesünkre álló eszközzel segítsük elő az iparo| sodást. Itt van kereskedelmi és fizetési mérlegünk passzivitása. Nem akarom itt a statisztikai adatok hosszú felsorolásával untatni a t. Házat, hiszen, igen jól méltóztatnak ismerni külkereskedelmi forgalmunk mikénti alakulását; most csak arra utalok rá, hogy az a nagy passzivitás, amely az elmúlt esztendőben évről évre növekedett, és 1£>28. évben már 370 millióra emelkedett, csakis azóta volt eltüntethető, mióta céltudatos ipari politikával és az exportpiacok újbóli visszaszerzésével, vagyis céltudatos exportfejlesztéssel sikerült egyrészt mezőgazdaságunk részére óriási áldozatokkal és nagy munkával lehetővé tenni azt, hogy azokat a piacokat, amelyek egyre nehezebben érhetők el, sahová egyaránt nehezen tudnak a magyar j mezőgazdasági cikkek eljutni, visszaszerezzük ! és megtartsuk s e mellett az iparfejlesztés réj vén a belfö'di fogyasztást fokozzuk s a felesle| ges importot csökkentsük. (Buday Dezső: Ez a lényeges!) Mert bizony nagyon aggasztó jelenség az, hogy még 1929-ben a kereken egymilliárdot kitevő behozatalunkból annak 70%-a, 700 millió esett kész iparcikkekre és ipari, félgyártmányokra és ebből az összegből a kész iparcikkekre még 1927-ben 535 millió, 1928-ban 525 millió, 1929-ben pedig 416 millió, tehát egész behozatalunknak mintegy fele esik. Kétségtelen, — nem akarom ezeket a statisztikai számokat itt hosszasan fejtegetni — hogy a mi iparunknak az utóbbi években elért fejlődése külkereskedelmi mérlegünket legalább egy és egynegyedmilliárddal javította meg, részint azáltal, hogy a behozatal iparcikkekben évről-évre csökkenő tendenciát mm tat, részint azáltal, hogy a belföldi fogyasztást iparunk egyre jobban tudja ellátni. Igen t. Ház! Fizetési mérlegünk parancsolólag írja elő nekünk, hogy az ipar tenmelését is lehetőleg felfokozzuk, mert hiszen Fellner Frigyes számításai szerint a külfölddel szemben tőke- és kamattartozásunk évente 201 millió pengőt tesz ki, tehát egész nemzeti jövedelmünknek, amit ugyancsak Fellner Frigyes számított ki és amelyet ő 4383 millióban állapít meg, közel 5%-át kell évente a külföldnek adóznunk. A mezőgazdaság egyedül nem képes ezt a nemzeti jövedelmet előteremteni, hanem csakis az iparral együttesen. Mert éppen azokra a világjelenségekre való tekintettel, a külterjesen és ennélfogva olcsón tenmelő tengerentúli, — valamint sajnos —• az orosz konkurrenciára való tekintettel is, meg kell állapítanunk, hogy ma már komoly mezőgazdák és komoly közgazdászok vitatkoznak a fölött, vájjon a külterjes vagy a belterjes mezőgazdasági gazdálkodás fizetődik-e ki? Ha pedig elfogadjuk azok álláspontját, hogy azok a birtokok adósodtak el anynyira, r amelyek intenzív gépi berendezéssel, nagy és drága, költséges intenzív instrukcióval belterjesen kezdtek gazdálkodni, nem tudván a