Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-458

80 Àz országgyűlés képviselőházának £53. ülése 1931 január hó 28-án, szerdán. vekben, mint nálunk, ahol Budapest és néhány nagyváros kivételével nincs csatorna, nincs vízvezeték, nincs vízzel öblíthető illemlhely, ahol tehát a vascsövet közérdekből is egészen olcsóvá és hozzáférhetővé kellene tenni, hogy a magyar nép ia falvakban és a kisvárosokban, megyei városokban is hozzájusson a csatornázás, a vízvezeték áldásaihoz, és ahhoz a kulturális fokhoz, amelyet ezek jelentenek. Ezzel szemben egészen természetes, hogy a magyar nép nem tud annyi adót kiizzadni, amennyi vei meg tudná fizetni a csökartell háromszoros árait. Marad tehát minden a régiben a maga ezeresztendős érintetlenségében, csatornázás, vízvezeték és egye/bek nélkül. Ügy-e, mennyire kimutatható itt a kartellek közérdekellenes cselekedete? De nézzük a többi vasnemeket, amelyek árai szintén egy nyilvánosság előtt me jelenő gazdasági szaklapban jelentek meg. Például a rúd vas ára 100 kilogramonként, pengővalutában a Rimánál 36 pengő, Bécsben 29 pengő, Prágában 32 pengő, Düsseldorfban 18.63 pengő. A hengerhuzal a Rimánál 36 pengő, Bécsben 28 pengő, Prágában 31 pengő. Az abroncsvas melegen hengerelve, a Rimánál 42 pengő, Bécsben 34 pengő, Prágában 38 pengő, Düsseldorfban 21 pengő," tehát éppen a fele annak, amibe a Rimánál kerül. Az abroncsvas hidegen hengereivé,

ä Rimánál 50 pengő, Bécsben 40 pengő, Prágában 42 pengő, Düsseldorfban 23 pengő. A : durva lemez 3 millimétertől feljebb a Rimánál 38 pengő, Bécsben 22 pengő, Prágában 36 pengő, Düsseldorfban 21 pengő. A horganyzott vaslemez a Rimánál 64 pengő, Bécsben 47 pengő, Prágában 65 pengő. Ez az egy tétel Prágában valamivel drágább; nem látunk bele a kartell kártyáiba, tehát nem tudjuk ennék az egy tételnek' (a; titkát, A fényes vashuzal a Rimánál 38 pengő, Düsseldorfban 29 pengő. A vashuzal horganyozva a Rimánál 48 pengő, Düsseldorfban 34 pengő és így tovább, végig az egész vonalon. Ezekben a nagy ipari országokban az iparosság és a termelés fél vagy kétharmad áron jut hozzá azokhoz a nyersanyagokhoz, amelyekre a mindenféle bajjal és teherrel és nem legutolsó sorban la

1 munkanélküliséggel küzdő magyar iparnak szüksége van. Itt van egy másik kartell, a szénkartell. Egy inásik gazdasági szaklap, (a: «Kartellszemle» mutatja ki, hogy egy tonna angol kőszén ára ab bánya 23 pengő, a német 20 pengő, a belga 23 pengő, a ifrancia 22 pengő, az Egyesült-Államoké 13 pengő 60 fillér. Nekünk ilyen szenünk nincs, ellenben egy tonna magyar barna szén ária! ab bánya 21 pengő 20 fillér, egy tonna barna német szén ára 7 pengő 40 fillér. A magyar barna szén ára tehát három- ' szorosa annak, talmit a német bányák a szé- * nért számítanak. Felvetődhetik mármost az a kérdés, hát ha a magyar bányakapitalizmus olyiaín brilliánsan fizeti munkásait, hogy ez drágítja meg á termelést? Nézzük csak meg, hogy oui itt a helyzet. Ugyanez a gazdasági szaklap írja, hogy a magyar bányaipar 1015 tisztviselőnek ad kenyeret, illetve munkát — e szaklap kenyeret mond, én munkát mondok — az összfizetés 5,200.000 pengőt tesz ki, egyre jut tehát 5120 pengő. 1553 altisztnek összfizetése 5*3 millió pengő, egyre jut 3400 pengő, 34.184 munkásnak összfizetése 49" 6 millió pengő, egyre jut 1450 pengő. Természetesen mindig úgy • kell érteni a dolgot, ha teljes műszakokat dolgoznak, de ez ritka eset, mert ma, a saéntúltermelés idejében csak 2—3 műszakot dolgoznak egy héten, a kereset tehát a felére csökken. Ezzel szemben a kärtellben lévő öt nagy szénbánya 38'2 millió pengő nyereséget mutat ki az extern mérlegben, amelyről tudjuk, hogy merőben más, mint az intern mérleg és hogy belső, ia saját használatra készült mérleg mindig sokkal kedvezőbb, mint az extern mérleg. A kimutatott nyereséget a 72 millió termelésre vonatkoztatva, egy q szenet 54 fillér nyereség terhel a magyar széntermelésben, ugyanakkor, amikor egy q szénre csak 68 fillér munkabér esik. Az angol bányamunkás keresete a magyar bányamunkás 1450 pengő keresetével szemben körülbelül 3 és X

A ezer pengő; az angol bányamunkás tehát kétszerannyit keres, mint a magyar bányamunkás. Ott tehát magasabb a munkabér és magasabb az életszínvonal is. Talán próbáljiuk még valahogyan menteni a magyar bányakapitalizmust s keressünk más adatokat; talán a magyar munkás lomha, lusta, hozzá nem értő, nem tud annyit termelni, mint a német, vagy az angol bányász. Erre nézve is megvannak az adatok, amelyek azt mondják, hogy egy német bányamunkás egy évben 234 tonnát termel, egy angol 217-et, egv francia 152-őt, egy belga 141-et, egy magyar 2.12-őt. Látjuk tehát, hogy a szénnél sem a munkabérek, sem a munkateljesítmények nem indokolják ezt a magas árat, és az ár mégis magas. Hogy hova lesz ez a különbség, amely itt mutatkozik, azt érdemes volna egyszer kikutatni és megállapítani, mert csak így lehetne ezen a téren hatékony rendszabályokat életre hívni. En már megállapítottam az Ipartanácsban tartott beszédemben, hogy én sejtem, tudom ugyan, nem sejtem, csak nem tudom kimutatni, mert a vállalatok, a bankok az ő internmérlegüket nem bocsátják a külső nyilvánosság szeme elé, de tudja mindenki, és lehet is tudni s abból a kevés adatból is meg lehet állapítani, amely mégis kiszivárog a nyilvánosság elé, hogy ennek a nagy sareolásnak — nem lehet másnak nevezni a kétszeres, háromszoros árakat, mint sareolásnak — néhány tucat kartell- és bankvezér látja a hasznát. Sem a munkásoknak, sem az államnak, sem a köznek abból haszna nincs, hanem néhány tucat vezér vágja zsebre mindazt a hasznot, amit az egész magyar ipari termelés egy esztendőben magából kiizzad. Általában^ meg kell állapítanunk azt, hogy itt minden előny, ami kínálkozik, minden hasznot, amit adnak vagy vesznek maguknak az érdekeltek, ez a néhány tucat kiváltságos úr vág zsebre. A tehnikai fejlődésnek, a vámvédelemnek, a racionalizálásnak, amely a szemünk előtt folyik, a kartelitömörülésnek, amely az árpolitikában jut kifejezésre és hoz hasznot, néhány tucat úr látja hasznát; köziben az ország szegényedik, közben terjed a, nyomorúság és olyan fokot ér el, amely talán csak a háború előtti indiai nyomorúsággal mérhető össze. Ez természetes is, mert a kormány minden intézkedését légüres térben mozogva gondolja el és igyekszik megvalósítani. Nincsenek megfelelő biztosítékok. Például a munkaidő kérdése ma sincs szabályozva, a létminimum kérdése ma sincs szabályozva és midőn a kormány ma hadat üzen a klasszikus polgári közgazdaságnak, midőn kiselejtezi' a maga közgazdasági elgondolásából például Rícardonak az áralakulásra vonatkozó szabályát és törvényét, amely szerint minden árúnak az