Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-458

&2 Àz országgyűlés képviselőházának Í58. ülése 1931 január ho 28-án, szerdán. zat, hogy álljunk meg* egy percre az események forgatagában és tekintsünk vissza 60 évvel ezelőtt a magyar Képviselőházban történtekre. (Elénk helyeslés jobbfelöl.) T. Képviselőház! Az 1870/71-ik évi francianémet háborúban az osztrák-nlagyar monarchia .semlegesi maradt, Magyarországon azonban a franciák viszontagságos sorsa nagy rokonszenvet gerjesztett, aminek 1871 január 28-án a parlamentben is hangot adott IrányiDániel, a kormányhoz intézett interpellációjában. Ebben az interpellációban, amely tehát ma 60 éve hangzott el a magyar Képviselőházban, a következőket mondotta Irányi Dániel. (Halljuk! Halljuk! — Olvassa): «A tegnapi és mai lapok azt a hírt hozták, hogy a francia nemzet védelmi kormánya a német császári kormánnyal békealkudozásokat kísérlett meg és Ihogy ,a német császári kormány a többi feltételek között azt is követelte, hogy Elzász és Lotharingia engedtessék át Németországnak. Ez a feltétel úgy a nép joggal, mint az európai általános érdekekkel ellenkezik. Ellenkezik a népjoggal, mert ez a hódításokat határozottan kárhoztatja, kárhoztatja különösen akkor, amikor a meghódított tartomány lakosai a hódítókhoz átpártolni nem takarnak, már pedig, hogy Elzász és Lotharingia lakosai testestül-lelkestül Franciországhoz szítanak, úgyhiszem kétséget nem szenved.- De ellenkezik ez a feltétel az európai államcsalád érdekével is, mert a .helyett, hogy ia békét állandóivá tenné, újabb bonyodalmaknak és egy alkalmasint még nagyobb mérvű háborúnak csiráját rejti magában». (Jánossy Gábor: Megjósolta a világháborút!) «Ennélfogva bátor vagyok azt a kérdést intézni a miniszterelnök úrhoz: szándékozik-e a kormány a többi semleges^ hatalmákkal egyetértŐleg békés diplomáciai úton a német császári kormánynál odahatni, hogy ez követelésétől elállva jogos és méltányos feltételek álapján kössön békét a francia védelmi kormánnyal? Én barátja vagyok a német egységnek, barátja a német császársággal való szövetségnek. De ezen óhajtás, azt hiszem, nem zárja ki azt, hogy midőn a követelés, melyet a német császárság* a francia köztársaság irányában tesz, jogtalan, ezen követelés ellen diplomáciai úton, barátságos módon felszólaljunk, úgy a ^monarchia, mint általában az európai béke érdekeinek megóvása végett. Ennélfogva remélem, hogy e tekintetben kötelességét annál inkább teljesíteni fogja, mert kell, hogy meg legyen győződve arról, miszerint e részben Magyarország közvéleményével találkozik.» T. Képviselőház! Irányi Dániel interpellációjára gróf Andrássy Gyula akkori miniszterelnök 1871 február 20-án adta meg válaszát. Ebben a válaszban a miniszterelnök hivatkozott az angol trónb eszedre, amelyben az angol királynő kijelentette azt, hogy kormánya ismételten sikertelenül tett közivetitő javaslatot az^ ellenséges hadviselő feleiknek., Ilyen körülmények között — mondotta Andrássy — az. hogy a monarchia részéről közvetítő kísérlet tétessék, annál inopportunusabb volna, mert hiszen a monarchia sem az egyik, sem a másik fél részéről erre felszólítást nem kapott. Irányi Dánielt a miniszterelnök válasza nem elégítette ki és újabb felszólalásában bővebben fejtette ki azt az álláspontját, amely szerint, olyan életbevágó nagy kérdésekben, aminő

; az államoknak integritásai, vagy pedig az európai egyensúly, olyan államalakulat, amely nagyhatalom állását foglalja el, a feleknek felszólítása nélkül is fel van hatalmazva, sőt Irányi Dániel szerint kötelezve van a közvetítésnek a megkísérlésére. Irányi Dániel felszólalását a következő szavakkal végezte {Olvassa): «Ha sikertelen is felszólalásom, azzal vigasztalódom, hogy olyan ügyben szólaltam fel, amely az egész Magyarország, az egész művelt Európa rokonszenvét bírja. Nem volt sikere az 1831-iki országgyűlésnek sem Lengyelország feldarabolása ellen tett felszólalásával, hanem azért büszkén hivatkozik a jelen nemzedék azoikra a férfiakra, akik azon szerencsétlen szomszéd nemzet feltámadása mellett állást foglaltak. És büszkén fog az utókor hivatkozni arra is, hogy a magyar törvényhozásban voltak férfiak és azt hiszem, számosan, akik a szerencsétlen francia nemzet mellett felszólaltak.» T. Képviselőház! Hogy Irányi Dániel interpellációjában és azután következő felszólalásában tényleg az ország akkori közhangulatát tolmácsolta, annak igazolására legyen elég hivatkozom arra, hogy az ország minden részéből — törvényhatóságok, városok, községek, testületek és egyesek részéről — sűrűn érkeztek kérvények az országgyűléshez, amelynek mindannyi a azt sürgette, hogy az országgyűlés utasítsa & kormányt, hogy igyekezzék Franciaország részére igazságos békét kieszközölni. 1871. március 31-én Hajdú Ignác képviselő a kérvény i bizottság előadója nem kevesebb, mint 18.000 polgár aláírásával ellátott 161 kérvényt terjesztett be a Képviselőháznak, amelynek mindegyike oda tendált, hogy a kormány a többi semleges kormányokkal együttesen igyekezzék Franciaország feldarabolását megakadályozni. Egyébként az országos közhangulatra vall az a széleskörű gyűjtés is, amely az egész országban végbement a francia sebesültek és hadifoglyok érdekében. Minthogy pedig ez a gyűjtési akció március végén fejeződött be, a mikor a francia hadifoglyok már hazamehetiek, ennélfogva a begyűlt jelentékeny összegek túlnyomó nagy részét a francia hadiárvák felsegélyezésére fordították, (Jánossy Gábor: Jó ezeket feleleveníteni.) De a hazai sajtó is ebben az időben állandóan rokonszenvvel és dicsérettel emlékezett meg a francia nemzet hősies magatartásáról. Legyen elég ebben a tekintetben felolvasnom néhány szót a Pesti Napló 1871 január 31-iki számának Párizs eleste alkalmából irott vezércikkéből (olvassa): «A világ rokonszenve, csodálata, sőt a győző ellenség meghajló elismerése is kíséri Párizs végzetteljes elestét, A világ elismeri, hogy a francia főváros a mindenre elszánt védelemnek, a hazafias áldozatkészségnek netovábbját fejtette ki és hódolva, hajol meg azon hősiesség előtt, amely ritkítja párját a világtörténelemben.» Tisztelt Ház! Hogy ma, Irányi Dániel interpellációjának 60 éves évfordulóján a múltnak ezeket az eseményeit emlékezetbe hozom, (Helyeslés jobbfelől.) ezt avégből teszem, hogy néhány szóval párhuzamot vonjak az akkori és a mostani helyzet, a frankfurti és a trianoni békekötés között. (Helyeslés.) A - világháború vége felé Woodrow Wilson, az Északamerikiai Egyesült Államoknak akkori elnöke, az igazságos béke feltételeit 14 pontban körvonalozta és ezeknek keretében a népek önrendelkezési jogát jelölte meg az igazságos béke alapjául. Az egész világ magasztalta az elnök bölcsességét, ami azonban a legkevésbbé sem akadályozta meg az elvakult győzteseket abban, hogy Wilson összes feltételeinek félre-