Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.
Ülésnapok - 1927-457
58 Az országgyűlés képviselőházának és ma 200.000 pengőért nem lehet eladni, (Farkas István : Ügy van ! Úgy van ! Elherdálták a munkások pénzét !) amikor azt látjuk, hogy a szakértői vélemények, amelyek ugyancsak bizonyos ügyekre vonatkoznak, hét hónappal később Írattak alá az intézet részéről, amelyek kényszerítették az intézetet nagy összegek kifizetésére, akkor az a nagyon önérzetes hang, amellyel méltóztatik visszautasítani ezeket a vádakat, abszolúte nem indokolt. (Ellenmondások a jobboldalon.) Méltóztassék csak szerényebbnek lenni, (Zajos felkiáltások a jobboldalon : Miért ? — Farkas István : Elherdálták a munkások pénzét, azért ! — Zaj.) mert a dolgok majd csak ezután fognak ide kerülni (Zaj jobbfelöl. Elnök csengetj és a politikai felelősséget vállalni kell azoknak, akik ezt elkövették. Nem változtat a dolgon, mindegy, hogy az öregségi biztosítási alap nyolc milliójából három millió elherdáltatott-e, vagy ellopták-e, mert ez éppúgy hiányzik ott, mintha valaki a kasszából veszi ki, tehát végeredményében, hatásában teljesen azonos. Az öreg munkások járadék-alap ja veszett el és már kétmilliót le kellett írni és előreláthatólag még egy milliót le kell írni a következő években. Én tehát visszautasítom a leghatározottabban még azt a feltevést is, hogy nem bizonyítottam semmit. (Zaj.) Én mindent bizonyítottam és a hivatalos vizsgálat be fogja bizonyítani a továbbiakat. (Ügy van ! a szélsőbaloldalon. — Zaj). Elnök: Következik az indítvány- és az interpellációskönyvek felolvasása. Mivel az indítvány könyvben újabb bejegyzés nincsen, az indítványkönyv felolvasását mellőzzük. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpellációs-könyvet felolvasni. Fitz Arthur jegyző (olvassa): «Kéthly Anna — a népjóléti és munkaügyi miniszterhez — a hadirokkantak, özvegyek és árvák járadékainak kifizetése. körüli visszaélések tárgyában — szóval; Strausz István — a miniszterelnökhöz — a földibirtokreformnak végleges rendezését felborító és ezzel együtt a földbirtokreform sikerét alapjában megrendítő helyzetnek sürgős orvoslása tárgyában —. szóval; Strausz' István — a pénzügyminiszterhez — a vagyonválts ág- alap kezelese és a juttatott földek árának megállapítása ellen emelt panaszok mikénti intézése tárgyában — szóval: Sándor Pál — a kereskedelemügyi miniszterhez —• egyes protekciós kereskedő-szövetkezetek részére biztosított kiváltságok tárgyában — szóval; Kabók Lajos — a népjóléti és munkaügyi miniszterhez — a kilakoltatások tárgyában — szóval.» Elnök: Ezzel kapcsolatban bejelentem a t. Háznak, hogy a felsorolt képviselő^ urak interpellációikat a holnapi interpellációs napon szóval kívánják^ megindokolni. A bejelentést a Ház tudomásul veszi. Most pedig legutóbbi ülésünkön tett bejelentésemnek megfelelően áttérünk az írásbeli miniszteri válaszok meghallgatására. Következik a népjóléti és munkaügyi miniszter úr válasza Bárdos Ferenc képviselő úrnak a pénzügy-, valamint a népjóléti és munkaügyi miniszterhez az építkezések megindítása és a tatarozások tárgyában 1930. évi július hó 2-án előterjesztett interpellációjára. Kérem ia jegyző urat, szíveskedjék az írásbeli választ felolvasni. Fitz Arthur jegyző (olvassa): «T. Ház! Bárdos Ferenc országgyűlési képviselőtársam 1930. évi július hó 2-án előterjesztett megboldogult hivatali elődömhöz intézett interpellációjára a következőkben vagyok bátor válaszolni: 457. ülése 1931 Január 27-én, kedden. A bérházak kötelező tatarozására és belső berendezésének kiegészítésére és megújítására vonatkozó országos rendelet ezidőszerint nem volt tervbevehető. Ugyanis a háztulajdonosok jogszabályilag mindaddig, amíg a békebeli teljes lakbért meg nem kapják, a házbirtok nehéz helyzetére tekintettel, nem kötelezhetők arra, hogy minden külső segítség nélkül házaikat tataroztassák, illetve, hogy azok belső berendezését kiegészítsék; másfelől nem engedhető meg, (hogy a tatarozás i és más, ezzel kapcsolatos egyéb költségeket a bérlőre, mint gazdaságilag gyöngébb félre lakbéremelés formájában áthárítsák. Mindaddig tehát, amíg a gazdasági helyzet általános javulása következtében a lakbérek 100%-ra való felemelése megengedhető nem lesz, a háztulajdont terhelő, az interpellációban kérdezett, vagy hasonló természetű miniszteri rendelet kiadását nem tartom időszerűnek. Kérem a t. Házat, szíveskedjék válaszomat tudomásul venni. Budapest, 1931. évi január hó 16-án. Ernszt s. k.» Elnök: Miután az interpelláló képviselő úr nincs itt, kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a népjóléti és munkaügyi miniszter úr írásbeli válaszát tudomásul venni, igen, vagy nem 1 ? (Igent Nem!) A Ház a választ tudomásul vette. (Felkiáltások a szélsöbalodalon: Dehogy! Többen vagyunk! — Derültség a szélsőbaloldalon. — Zaj és ellenmondások a jobboldalon.) Elnök: Következik a népjóléti és munkaügyi miniszter úr írásbeli válaszának felolvasása Rothenstein Mór képviselő úrnak a nyolcórai munkaidő bevezetése tárgyában 1930. évi július hó 2-án előterjesztett interpellációjára. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a választ felolvasni. Fitz Arthur jegyző (olvassa): «Tisztelt Ház! Rothenstein Mór országgyűlési 'képviselőtársam 1930. évi július hó 2-án előterjesztett, megboldogult hivatali elődömhöz intézett interpellációjára a következőkben vagyok bátor válaszolni: Miként boldogult hivatalbeli elődöm, magam is vallom a Rerum no varum tételét, mely szerint nem emberséges dolog, embereket megfeszített munkával úgy megőrölni, hogy eltompuljon a lelkük és leromolj ék a testük. «Ügy kell tehát a napi munkát szabályozni, hogy az ne terjedjen több órán át, mint ameddig az ember erejéből telik.» De azt is vallom, «hogy a munkaadói és munkás közötti minden szerződésben kifejezetten vagy hallgatólagosan benne van az a feltétel, hogy kellő pihenés jár ki a léleknek és a testnek. Más értelemben szerződni helytelen és jogtalan volna.» Ebből a tételből az következik, hogy tulajdonképpen erkölcsi értelemben minden szerződésnek a munkaidő vonatkozásában családot és személyiséget védő tartalma van. Minthogy azonban a való életben azt tapasztaljuk, hogy ennek az élethez való jogból származó embervédelmi etikai követelménynek csupán a munkáltatók egy hányada tesz eleget, magam is elvi megfontolások alapján szükségesnek tartom a munkaidő kérdésének normatív rendezését. Ebből az elvi állásfoglalásból következik, hogy a nyolcórai munkaidő tekintetében létrejött washingtoni egyezmény alapján állok. Ezen elvi magatartásom azonban nem abból a meggyőződésből fakad, hogy a nyolcórás munkanap törvényes bevezetése a munkanélküliség csökkentésének egyik eszköze, hanem azokból a megfontolásokból, melyek általános egészségvédelmi, állampolitikai, családvédelmi és mindenekelőtt abból a
