Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.
Ülésnapok - 1927-457
50 Az országgyűlés képviselőházának kat és apró gyermekeket evett (Zaj és felkiáltások a ssélsőbaloldalon : Most is eszik !) és abban az időben az angol parlament által kiküldött bízottságok állapították meg ezt a tényt, ez tehát letagadhatatlan, ez nem demagógia, egyszerűen történelmi tényekre utalok. Abban az időben azt mondták, hogy még ez is helyénvaló mindaddig, amíg Anglia a szociális alkotások terére nem lépett. A mai kornak vezető eszméje és irányító vonala más. Nem tudom, hogy milyen irányban fog ez kilyukadni valamikor, most azonban kétségtelen, hogy a gyengébbek javára, a szervezetlenek javára a szervezett erővel szemben a mai kor szelleme állami védelmet követel. (Bárdos Ferenc : Csak éppen Magyarországon nem érvényesül ez az elv !) Nemcsak ezzel, hanem minden javaslattal kapcsolatban fel szokták vetni az időszerűség kérdését. Azt mondják; hiszen jól van, ez szükséges, belátjuk, az elmélet is e melett szól, a humanizmus is emelett szól és minden argumentum e melett szól, de ne most csináljuk, hanem amikor már én megjátszottam a magam játékait, amikor már nekem nincs szükségem a mostani állapotokra (Derültség jobbfelől), akkor tessék hozzányúlni a kérdéshez. Ezt összekötik azzal a tétellel, hogy hiszen a fogalmak sincsenek még nemzetközileg kialakulva, hiszen a nemzetközi kartellnek, vagy általában a kartellnek még egy elfogadható deíiníciója sincs, még a világgazdasági konferencia, a Nemzetek Szövetsége, az Interparlamentáris Unió is csak azt mondta, hogy tanulmányozzuk a kérdést, de siessünk, mert addig valaki esetleg a vízbefúl. Ez a sietség azonban olyan nagyon gyors, hogy azt hiszem, már a karíelltendencia is néhai lesz addigra, amire meg fog születni az a nemzetközi szabályozás, amelynek bevárása céljából ezt a kérdést elodázni kívánnák némelyek ; sőt én azt hiszem, hogy nem látok túlságosan sötéten, amikor mint jogász azt mondom, hogy ez a nemzetközi szabályozás sohasem fog megtörtenni. Hiszen a nemzetközi magánjog egyes tételei évszázadok óta vajúdnak, évszázadokra visszamenő törekvések vannak, amelyek mind megoldhatatlanokká váltak hatalmi kérdések, nemzeti aspirációk stb. miatt. Mi tehát nem várhatjuk be azt, amíg a nemzetközi jogi gyárakban születik valami ; nekünk a ma szükségleteit és a legközelebbi jövendő lehetőségeit és követelményeit figyelembe véve, a magunk speciális helyzetéhez mérten kell ezt a kérdést a lehetőség határain belül megoldanunk, annál is inkább, mert Magyarország helyzete egészen speciális. Éppen azért, miután gazdasági viszonyaink, helyzetünk teljesen más, — más még a minket környező államokéval, az utódállamokéval szemben is — nem lehetett a kartellszabályozás tekintetében az egyik már létező kódex rendelkezéseit sem egyszerűen lemásolni, habár annak megfontolandó eredményeit természetesen figyelembe kellett venni, hanem a magunk útján kell elindulnunk. Nekünk van ebben a kérdésben, mint mindenben, egy szerencsétlen pluszunk. Amikor már a világ minden állama kimerített minden szempontot, amit de lege ferenda valamely kérdésnél érvényesíteni akar vagy meg akar szívlelni, akkor nekünk még mindig egy pluszjelet kell tennünk és utána kell írnunk, hogy: Trianon. Ebben a szerencsétlen helyzetben, amelyet Trianon teremtett, mi gazdaságilag szabadok vagyunk, azonban ez a szabadság annyira korlátozott és annyira lenyűgözött, hogy különösen közgazdasági vonatkozásban ez a szabadság, nem tudom, nem ér-e kevesebbet, mint az, amit elveszítettünk. Ezek nagy vonalakban azok a szempontok, amelyeket az egyik és a másik irány felsorakozJf57. ülése 1931 január'27[ én, kedden. tat,' és amelyek itt-ott nagy részben a bizottságban vagy a sajtóban hangot kaptak. Csak színfoltok ezek, nem egységes képe a kartellnek, de, amint voltam bátor erre utalni, egységes képet adni a kartellről, egy félesztendei egyetemi kollégiumban is lehetetlen volna. A javaslat a radikális álláspontok között a középutat választotta, mert — mint jeleztem — van olyan álláspont, hogy «noli me tangere» és van olyan álláspont — habár nem itt, hanem künn, — hogy megölni a kartelleket, letörni a kartelleket, lehetetlenné tenni a kartelleket! Az egyik nem célszerű, a másik nem lehetséges. Ha tehát elfogadjuk azt a tételt, hogy igenis az államhatalomnak bele kell nyúlnia a gazdasági életbe, akkor önként vetődik fel a kérdés, hogy a kartellek rendszabályozása útján, a kartellekre vonatkozó jogszabályok alkotása útján meddig nyúljon be az államhatalom. Kétségtelen, hogy a gazdasági életet legtöbbször csak gazdasági eszközökkel és módszerekkel lehet befolyásolni és irányítani. Ezeknek a gazdasági eszközöknek miként való felhasználása azonban igenis a kormányokra és törvényhozásokra nézve bizonyos záros területen belül lehetséges. A törvény célkitűzése nem lehet más, mint a karteJlizálódás folyamatának a gazdasági élet által kijelölt természetes mederben való tartása a kilengések, visszhajtások, túlfejlődések, kinövések, hipertrofiák megelőzése és eltávolítása, s harmadszor : a gazdasági helyzet által nem indokolt nagyobb haszonra való törekvésből származó működés •— nevezzük azt akár visszaélésnek is — megelőzése, eltávolítása és megtorlása. Mint méltóztatnak látni, három irányban disztingválok. Ha a kartell-tendenciát elismerem, azonban tudom azt, hogy annak visszaélései, túlömlései vannak, akkor első feladata lehet az államhatalomnak, a kormánynak és a törvényhozásnak, hogy azt a kartellfolyamatot, amely majd le fog folyni, benn tartsa abban a mederben, amelyet a gazdasági élet neki természetes útjaként kijelölt. Ne engedjen posványokat és árvizeket termelni. A második szempontom: vannak olyan visszhajtások, túlfejlődések, hipertrofiák, kilengések, —- vagy bárminek nevezzük — amelyek magában a kartelltendenciában csíráznak, amelyek kifejlődnek belőle a dolog természetrajzánál fogva, akár önzetlen, akár önző céllal alakultak azok a kartellek, akár figyelembe vettek közgazdasági szempontokat, akár nem, részben emberi gyarlóságból, részben a gazdasági élet törvényszerűségéből. Meg kell tehát először próbálni ezeket megelőzni és amennyiben jelentkeznek, le kell nyesegetni. Nem mondom, hogy ezek öntudatos vagy határozott visszaélésre irányuló emberi tevékenység következményei. A harmadik : azok a visszaélések, amelyek már igenis határozottan nagyobb haszonra való törekvésből származnak, tehát tudatos tevékenységből és tudatosan erre irányulnak. Egyedül csak itt használom a «megtorlás» szót, mert itt igenis, megtorlásnak is van helye; hiszen az egyetemes közgazdasági érdek védekezhetik mindig, ha ezek félretételével a nagyobb haszonra való törekvés érvényesül. Ez a cél egyszersmind megszabja a határt is, ameddig az államhatalomnak a gazdasági életen keresztül a kartellekbe be szabad és be kell nyúlnia. Ez a határ ott végződik, ameddig a közérdek védelmének kötelessége terjed s ameddig a közérdek védelmében a közjó, a jóerkölcs és a közrend biztosítása céljából az államhatalom aktív fellépésére szükség van. Azt méltóztatnak mondani — egész joggal, — hogy ez is elméleti értékű megállapítás. Igaz, de