Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-457

46 Az országgyűlés képviselőházának a kartellek a gazdasági élet szükséges, elkerülhetetlen, nem mellőzhető, onnét ki nem radírozható alakulatai. Ahogyan kifejezik magukat bizonyos részről: a gazdasági élet fejlődési vonalának etapjai. Ezt a kartelltendenciát a kapitalisztikus termelés rendszerében hatékony gazdasági erők a természetes fejlődés folyományaképpen hozták létre. S ha ezt a tételt elfogadjuk, hogy tudniillik a kartellek a kapitalizmusban, a gazdasági életben ható erők kényszerű és elkerülhetetlen következményei, úgy mindenkinek, aki a tőkés termelési rendszer alapján áll, el kell fogadnia azt is, hogy a kartelltendencia, a termelésnek kartellek és hasonló célú alakulatok által szervezése ellen való állásfoglalás, a kartellek alakulásának megakadályozására vagy kiirtására való törekvés teljesen meddő és célszerűtlen erőfeszítés lenne. így fogták fel a kartellkérdést mindazok az ankétek, amelyek egész Európaszerte tartattak. Így fogta fel ezt a világgazdasági konferencia is, így fogta fel a International Law Association is, hiszen a maga élabora tumában vagy kommünikéjéiben ezt határozottan kifejezésre is juttatta. Még a Salzburger Juristentag is, ahol pedig a kartellisták ellen és mellett nagyon élénk felszólalások hangzottak el — és nagyon érdemes a munkálata ennek a Juristentagnak — arra az álláspontra helyezkedett, hogy ma már nem vitatható, hogy a kartellekben való termelés egy haladottabb termelési • forma. Maga a miniszterelnök, úr is itt a Házban egyszer kifejezésre juttatta azt, hogy a kartellek megszülettek, a kartellek itt vannak, a kartellekkel számolni kell. A kartelleket nem lehet tehát egyszerűen félretenni. Lehetetlen ma (már az a felfogás, amelyet annakidején Magyarországon urbi et orbi hirdettek, sőt a Házon kívül még ma is van ennek nyoma, hogy már eleve a jó erkölcsökbe ütközőnek legyen tekinthető minden kartellszerződés, amely esetleg csupán a termelés organizációjára, annak megszervezésére irányiul. A m. kir. Kúria ezzel az állásponttal már szakított, amikor már 1911-ben kimondotta, hogy pusztán csak a kartellszerződés megkötése maga nem tekinthető a jó erkölcsökbe ütközőknek. A kartelltilalmak klasszikus földjén, Angliában és az Eszakamerikai Egyesült-Államokban is ez a felfogás már kimulófélben van. Hiszen Angliában is disztingválnak ma már jó és rossz kartellek között. Az én szerény felfogásom szerint ez a disztinkció nem jó, mert minden kartell lehet jó és lehet rossz, illetőleg magának a kartell-tendenciának a természetében van az^ hogy kifejlődhetnek annak a közgazdasági életre vonatkozó jó tulajdonságai is és rossz tulajdonságai is. Mindegyik kartellben, magában a kartellgondolatban benne van a jónak és a rossznak csirája. Most már a legislationak törekvése az kell, hogy legyen, hogy ennek a kartell-tendenciának és kartellirozódásnak a közgazdasági életre való jóhatásait váltsa ki. Ugyanaz a kartell ugyanis egy bizonyos adott esetben és adott körülmények között kor, idő, hely, termelési ágak szerint gyakorolhat üdvös hatást a gazdasági termelésre; változott körülmények között, sőt az igazgatóság tagjainak változása következtében is megfordulhat a kartellek tendenciája és válthat ki rossz következményeket. (Jánossy Gábor: Az embereken fordul meg!) T. Ház! A javaslat tehát nem is állhat más alapon, mint a kartellszabadság elvi alapján. Ha nem indokolná is az elmélet, s ha Jf57. ülése 1931 január 27^én, kedden. nem igazolná is a gyakorlat, hogy a kartelleket nem lehet eltávolítani a gazdasági életből, hogy az ezekben rejlő közgazdasági hatóerőket nem lehet nélkülözni, akkor is a kényszerűség vinne bennüket arra, hogy kénytelenek legyünk elismerni a kartell-szabadság elvét, vagyis hogy a karellszerződések kötése eleve nem minősíthető tilosnak, nem üldözhető és minősíthető a jó erkölcsökbe ütközőnek. Ezzel kapcsolatban felmerül az a kérdés, hogy miként viselkedjék az államhatalom a kartellekkel szemben. Ha elismeri a kartellszabadság elvét, ha a kartelleknek úgyszólván polgárjogot ad, akkor ennek konzekvenciái is kell, hogy legyenek. Ezeknek a konzekvenciáknak a levonása azután nagyon ellentétes irányban halad. Az egyik irány az, amely azt vitatja, hogy elég az államnak a passzív megfigyelés területére szorítkozni és csak akkor beavatkozni ebbe a kérdésbe, ha bizonyos, a közgazdasági életre kedvezőtlen hatások tapasztalhatók. A másik irányzat pedig az, amely még mindig tartja magát, hogy a kartell-tendenciával magával kell szembehelyezkedni, a kartellizálódást kell lehetőleg megakadályozni és lehetetlenné tenni. Arra a kérdésre azonban, hogy miként viselkedjék az állam a kartell-tendenciával szemben, a kartellekkel szemben, elméleti megállapításokkal válaszolni nem igen lehet, mert abban az esetiben, ha a kartell-tendeneia kiindulásának alapgondolata a gyakorlati életben a maga tisztaságában érvényesülne, vagyis ha kizárólag a termelés organizációja, megszervezése, racionalizálása volna a cél, ebben az esetben igazuk lehetne azoknak, akik azt mondják, ne nyúljunk hozzá, hanem várjuk be ennek a tendenciának kifejlődését és kialakulását és várjuk be, mit tud alkotni, mit tud művelni, hogyan tudja átalakítani a világ gazdasági rendjét és vájjon igaz-e, hogy kiváltódnak belőle mindazok a jó hatások, amelyeket különösen a nagyipari termelés ennek a kartelltermelésnek tulajdonít, vagy abba belemagyaráz.^ Hiszen emberi intézmények születnek, kifejlődnek, elérik fejlődésük tetőpontját, azután elhervadnak és meghalnak. Valamikor a kartelltendencia is így fog járni, 'kérdés azonban, hogy bevárhatja-e az államhatalom azt, arníg^ ez teljesen magárahagyatva, jogi szabályozás, felügyelet és ellenőrzés nélkül bekövetkezik vagy pedig nem. En azt hiszem, — én úgy gondolom, hogy ez a bizottság gondolatmenetét is fedi — hogy nem elég az elméleti megállapításoknál megállani, hanem ezek mellé még sok mindenféle tényezőt oda kell tennünk, amelyekkel a gyakorlati politikusnak számolnia kell és pedig talán számolnia kell elsősorban ezekkel és kevésbbé az elméletekkel. (Ügy van! jobbfelől.) Először is oda kell tennünk az elméleti igazságok mellé magát az embert, az emberi természetet, a 'homo ecönomicust és ímeg kell állapítanunk, hogy amióta különösen a közgazdasági kérdések és gazdasági érdekek tolultak előtérbe, és amióta az európai életformák olyan kiélteknek látszanak és amerikai mentalitásra helyezkedik át az egész európai közvélemény vagy köztudat is, azóta kialakult egy típus, egy olyan típus, amelynek a legközvetlenebb életcélja és életének legnagyobb érdeme a pénzcsinálás, ahogy az amerikai kifejezi: to make money, s az ilyen kérlelhetetlen «money-maker» előtt nincsen közgazdasági érdek, az előtt nem is igen lebeg közcél, és egész mentalitása és lelkiélete úgy van berendezve, hogy csak egyetlen egy érdemet lát maga előtt: a vagyonszerzést.