Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.
Ülésnapok - 1927-457
Az országgyűlés képviselőházának 457. ülése 1931-január 27-én, kedden. 35 vagyonát el meri herdálni, az igenis nem méltó arra, hogy a tisztességes emberek sorában üljön (Ügy van! Ügy van! jobb felől — Gyömörey Sándor: Az alaptalanul vádló sem méltó! — Hodossy Gedeon: Alaptalan rágialom!) Rámutathatnék arra is, hogy ez a feltételezés tulajdonképpen nonsens, naivitás. Naivitás azt mondani, hogy hét és félmillió pengős szubsztrátumú vállalkozásnál, amely vállalkozásnál 309 kertes családi ház épült és amely 64.000 négyszögölnek a vételára is, a hét és félmillióiból valaki 3 milliót lopott. En azt képzelem, Peyer Károly képviselőtársain úgy értette, (hogy a váEalkozó cég leadott valakinek, nekem 3 millió pengőt, mint vesztegetési pénzt. (Peyer Károly: Majd megmondom, legyen egészen nyugodt! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Csak várjon türelemmel.) Most nem kívánok belemenni a részletekbe, de itt visszakozásnak,^ magyarázásmak helye nincs, ift csak bizonyításnak van helye. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon-) En felszólítom Peyer Károly képviselőtársamat, méltóztassék adatait imost azonnal 'előterjeszteni, mert ezt a közéleti rágalmat, ezt a fekélyt nem hagyhatjtuk és legfőképpen nem hagyhatom én magamon száradni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Egészen közömbös az, — és én nem az összegbe kapaszkodom bele — hogy 3 millió pengő, vagy 30.000 pengő, vagy 3 pengő. En azt mondom: bárki legyen az, aki visszaél, bárki legyen az, aki három pengőt eltulajdonított a munkásság vagyonából, a munkásság pénzéből, annak pusztulnia kell a tisztességes emberek sorából, ha pedig az törvényhozó, abban az esetben az a törvényhozó pusztuljon innen, a nemzet templomából. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) De t. uraim és t. Ház, alig várom, hogy pozdorjává zúzzam Peyer Károly képviselőtársam által már hosszú idők óta ismert adatokat, mert hiszen ő, mint a Társadalombiztosító Intézet autonómiai elnökségének tagja, hivatalos adatokból és hivatalos aktákból tudja mindazt, ami történt, amit csináltunk, tehát ő tudta ezeket a vádakat, neki módjában lett volna sokkal korábban ideállani és ezt a vádat itt hangoztatni, ha bizonyítani tudott volna. Elvárom elleniben Peyer Károly képviselőtársamtól, hogy ha bizonyítani nem tad, (Hodossy Gedeon: Pusztuljon ő is!) ha ő koholt pletykák alapjára támaszkodott és felült rosszhiszemű besúgóknak, akkor meg fogja találni a módj ! át annak, hogy elégtételt adjon egyrészt megboldogult nagynevű 'miniszterem emlékének, másrészt nekem; ha pedig nem tudja ezt megadni, akkor épúgy áll reánézve az, amit magamra mondottam, hogy: pusztuljon innen, aki vádol és bizonyítani nem tud, vagy pusztuljon a panamista. Ez a kérdés. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Napirend előtti felszólalás sem vita, isem határozathozatal tárgyát nem képezi. (Peyer Károly szólásra jelentkezik.) Milyen címen kíván ia képviselő úr szólani? Peyer Károly: Személyes megtámadtatás címén. Elnök: A képviselő urat személyes megtámadtatás címén a házszabályok 143. $-a alapján megilleti a szó. Peyer Károly: T. Ház! Arra való tekintettel, hogy beszédemet ne kelljen megszakítanom, tisztelettel kérem a t. Házat, méltóztassék beszédidőmet tizenöt perccel meghosszabbítani. Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadta. Peyer Károly: T. Képviselőház! Az a kérdés, amelyet a Képviselőház legutóbbi ülésén közbeszólás formájában szóyátettem, a közéletben nem először került szóba. Ha pedig a képviselő úr kérdi, miért nem hoztam ide ezt az ügyet korábban, legyen szabad arra hivatkoznom, hogy az, amit én a Képviselőházban közbeszólás formájában elmondottam, majdnem szó szerint megjelent a Népszava szeptember 23-iki és szeptember 26-iki számában, (Zaj a Ház minden oldalán.) amelyekben iaz van írva «Albertfalva kertváros», «Mit kapott az öregségi biztosító alao 7 millió pengőért?» «Ki keresett ezen az építkezésen 2 és fél, illetve 3 milliót. Nem először került tehát részünkről ez a kérdés a nyilvánosság elé. Az egyik cikknek végére a következő megjegyzés van odatéve: «A közélet megtisztításánál nem elegendő csak azokat felelősségre vonni, akik bebizonyíthatóan a törvény ellen vétettek. Ezt a vizsgálatot ki kell terjeszteni arra a területre is, ahol a formák betartásával, de mégis súlyosan megkárosították a közérdeket és a közintézményeket. Ennek a felfogásunknak kifejezést adunk majd a Képviselőházban is.» (Mozgás és zaj.) En tagja vagyok a Társadalombiztosító Intézet elnökségének és ebben a minőségben kiküldettem abba a bizottságba, amely ezeket az építkezéseket felülvizsgálta, két munkaadó- és két munkásdelegátus részvételével. E vizsgálat alapján olyan adatok jutottak tudomásomra, amelyek alapján már akkor megjelenhettek ezek a cikkek, amelyeket abban az időben egy nyilatkozattal intéztek el. Abból, amit a Képviselőházban mondottam, semmit nem kívánok elvenni, eszemágában sincs visszakozást csinálni, fel sem teheti senki rólam azt, hogy nem fogok helytállni azért. amit mondottam. Egyet kérek, ihogy a Ház türelemmel hallgasson meg. (Halljuk! Halljuk!) Az albertfalvai építkezés előzménye az, hogy egy budapesti bank 1927-ben megvette a Neuschíoss-Lichtig-féle telkeket, az úgynevezett repülőteret, négyszögölenként 6—8 pengő egységárért. Hónapokon keresztül, körülbelül másfél évig hirdették ezt a parcellázást, hirdették, hogy eladók ezek a telkek. Senki e telkek közül nem vásárolt, amit bizonyít az a körülmény is, hogy amikor a Társadalombiztosító Intézet megvette ezt a területet, ebből a több mint 60.000 négyszögölnyi telekből csak három parcella volt eladva, összesen 450 négyszögöl nagyságban. 1929 júniusában, amikor a bank már látta, hogy ezeknek a telkeknek parcellázásával nem jó üzletet csinált és előreláthatóan súlyos vesztesége lesz, ismétlem, 1929 júniusában — a dátumot a beadványról megállapítani nem lehet, mert nincs rajta —• ajánlatot tett a népjóléti minisztériumnak a telkek megvételére és egyúttal ajánlatot tett arra is, hogy a bank a miaga vállalkozásában megépíti ezeket az épületeket. Az ajánlatot kiadták szakértőknek, akik június 26-án adtak véleményt és a szerződést július 1-én már meg is kötötték. A földmívelésügyi miniszter július 17-én járult hozzá, a pénzügyminiszter már előzőleg, úgyhogy az építkezést július 19-én megkezdték és 1929 november 1-ével be is fejezték. Ennek az egész tranzakciónak kétirányú lekötöttsége volt. Az egyik az, hogy a bank eladott a Társadalombiztosítónak telkeket, a másik az, hogy ugyanakkor vállalta az ott, építendő munkásházakat. De minthogy a Társadalombiztosító Intézetnek akkor nem állt még a kellő tőke rendelkezésére, a bank hajlandóságot mutatott arra, hogy kötvényeket
