Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-468

Az országgyűlés képviselőházainak £68. ülése 1931 február 19-én, csütörtökön: 369 dezkedve végrehajtani? Azért nem lehet, mert a magyar állam intervenciós vásárlásokra nem tud fedezetet találni. Bocsánatot kérek, ha a Strasszerek, a Königek, a Schle singerek és a Pollákovicsok vagy a Wolffnerek tudnak a hiteléletben fedezetet találni ilyen nagy felvásárlásokra, kérdezem: miért nem tud a magyar állam vagy a főváros is fedezetet találni közcélokra. A hiteléletben igenis, radikálisan és alaposan kell megszámoltatni mindazokat, akik a hiteléletnek a dirigál ói. Minden egészséges gazdasági rendben a gazdasági élet irányítása az állam kezében kell, hogy legyen. A gazdasági életben nem lehet a bank a dirig'áló; a bank a gazdasági életnek csak szolgája lehet. A mi viszonylatunkban pedig gazdasági életünket a bankok dirigálják; ebből a dirigálásból származtak a kartellek és ebből származik az, hogy amíg a tőke a maga akármilyen nehézségeivel is megküzdve exisztál, addig a munkásnép napnap után rosszabb és rosszabb helyzetbe kerül. Tűrhetetlen dolog az, hogy a kartell azért, hogy a maga gazdaságig politikájának érvényt szerezzen, áruhiányt idézzen elő a piacon. Ahol áruhiány jelentkezik, ott az árak felszöknek. Feltétlenül meg kell tehát szüntetni azt, hogy valaki azáltal, hogy kapzsi módon én monopóliumszerűén összevásárol mindent, áruhiányt idézzen elő nemcsak nagykereskedelmi, hanem egyszerűbb viszonylatban is. Méltóztassék megnézni, mi történik például ia fővárosban a vásárcsarnok előtt a reggeli órákban: amikor kora reggel az egyszerű falusi nép hajón vagy vonattal beáramlik s áruival és batyuival felsorakozik a csarnokok környékén, az ott lévő lánckereskedelem összeszedi az árukat és reggel hét órára, amire jelentkeznek a vevők, egy kézbe került már az áru. Még azt sem mondom, hogy a vételnél leszorítják az árakat,.mert hiszen annyira hatalmukba kerül az áru, hogy már egy óra múlva diktálják az árakat a vevőközönségnek. Ez vonatkozik főleg a kora tavaszi terményekre, mikor a különböző zöldségféléket, a salátát meg a korai gyümölcsöt, az epret, a cseresznyét, a meggyet behozzák. Egy óra alatt összevásárolják és a yevőközönségnek csak másod- vagy harmadkézből juthat ezekhez. tgy születnek meg azok a szörnyűségek, hogy például a falusi embernél, mondjuk négy krajcárért kapható szilva 80 fillérért vagy 1 pengőért kapható a budapesti piacon. Így születnek meg.azok. a lehetetlenségek, hogy sem a termelőnek, sem a fogyasztónak nincs haszna abból, a körülményből, hogy például a közület kedvezményeket ad. Bocsánatot kérek, valamennyi közkedvezmény — akár veszem a tarifát, akár a vámot, akár a fogyasztási adót — a tőkés javára fordíttatik!' Csak két példát leszek bátor említeni, amelyek klasszikusan megvilágítják ezt a kérdést. Amikor a főváros két évvel ezelőtt megállapította, hogy a húsfogyasztás leszállt fele alá és ebből becsületesen és helyesen megállapította, hogy a legfontosabb élelmicikk, főleg a fizikai munkát végző emberek legfontosabb éLelmicikke fogyasztásának ilyen csökkenése rosszat jelent, hogy nincsen fogyasztás ebben a cikkben, akkor elhatározta, hogy a vadhús fogyasztási adóját el fogja törölni. Mint méltóztatnak tudni, Budapestre igen sok szarvas, vaddisznó, szóval nagymennyiségben, vagontételekben kifejezésre jutó vad érkezik. Budapest tehát eltörölte a vad fogyasztási adóját. EbbŐl kifolyólag a város elveszített 640.000 perigŐt, de nem akadt teremtett" léleké akinek: csak egy fillérrel is olcsóbban adták volna- a vadat. Ennél sokkal klasszikusabb példa a másik. En mint szociális érzésű ember ellene vagyok minden olyan közvetett adónak, amelyet, a szegény egyformán visel a gazdaggal, a fogyasztási és forgalmi adó pedig éppen olyan nagy a bankárnak, mint a ^ szerencsétleii kis napszámos embernek. A tejért, kenyérért, ezekért a mindennapi cikkekért éppen annyit fizet egy szegény napszámos ember, mint amennyit fizet a bankár. A közvetett adó, a fogyasztási adó, a forgalmi adó tehát igazságtalan és mégis gondolkozóba esem akkor, amikor ilyen dolgokat vagyunk kénytelenek megállapítani, hogy amikor a pénzügyi kormány iá közvélemény nyomása alatt, de a törvényhozás tagjainak, ösztökélésére is 3%-ról 2%-ra szállította le a forgalmi adót, vagyis 1%-kal kevesebbre, az ilyen módon az állam pénztárából kiesett 40'7 millió pengőnek a hatását sem a termelő, sem a fogyasztó nem érezte. Az államkasszából tehát kimaradt a 40 millió pengő, ellenben a fogyasztók javára nem vált. En szívesen eltörlöm a fogyasztási adót és a forgalmi adót, de garanciát akarok arra nézve, hogy ez azoknak a javára szolgál, akik miatt eltörlöm. Mert az csak reklám volt, hogy ez olcsóbbá teszi a fogyasztást, csak közhely volt az, hogy a forgalmi adó teszi drágábbá az árucikkeket! Az árucikkeket nem ez teszi drágábbá, hanem az, hogy akik bizonyos árucikkek tekintetében monopóliumot teremtenek, azok áruhiányt^ is teremtenek ebben az országban, és világosan figyelemmel vannak arra, hogy itt árubőség soha elő ne álljon. Ez az. oka annak, hogy ez a dúsan termő Magyarország kénytelen kenyérkérdésről tárgyalni, hogy ebben az országban, amelyben minden bőséggel terem, ahonnan a kivitelnek tulajdonképpen minden irányban meg kellene indulnia, arról kell tárgyalni, hogy az embereknek nincsen kenyerük Tél elején általános volt a félelem, hogy mi történik, pedig négymillió métermázsa gabona állt a különböző raktárakban, amelyet értékesíteni nem .tudunk- . Bocsánatot kérek, a mélyen t. kormány végre foglalkozzék azzal, hogy igenis csináljon kenyérmönopóliumót. Amikor ezt imondom, kijelentem, hogy ez nemcsak a, legégetőbb kérdés, hanem ezzel a mezőgazdasági munkások kérdését is megoldottuk. A bolettával ugyanis ezt nem oldottuk meg! En is azok közé tartoztam» akik"nem. tartották megoldásnak a bolettat, — majdnem azt lehet mondani, hogy a képviselők többsége seim tartotta annak -— de valamenynyien megszavaztuk a bolettat, ma azonban mindenki látja, hogy ez nem megoldás, mert a mezőgazdasági munkások között nem, teremtett megnyugvást, sem a kisgazdák körében nem hozott jobb megélhetéstBanális volna, sorozatos összehasonlításokat folytatni, de egyetlen példát mégis érdemes felemlíteni. Akkor, amikor kint 13 pengő' a búza, itt Budapestén a nagypékek vitatkoznak arról/ nem kellene-e felemelni a kenyér árát. A búza ára időközben lement 13 pengőre, (Egy hang jobbfelől: Tízre!) mégis minduntalan megismétlődnek a: nagy : pékviták, hogy fel kellene emelni a zsemle árát 6 fillérre, mert kevés az 5 fillér. (Sándor Pál: A pékek tönkremennek! — Simon András: Szegények! Ezt nem hiszik el ők sem!)- Amikor ez az arány, ez képtelenség. (Sándor Pál:

7 Tönkremennek a pékek!) Akkor tessék megmondani nekem, hogyan tetszik ezt kalkulálni, mi ebben a matematika? Teljesen lehetetlen és