Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-468

366 Az országgyűlés képviselőházának W. ülése 1931 február 19-én, csütörtökön. utcába, tudniillik vagyok kiszolgáltatva az árusítónak hanem az összefüggés következtében tmég más kartellekkel is szembekerülök úgy, hogy a magam tervét nem tudom végrehajtani, AZ én igen t. barátom, Jt'etrováez liyuia ezt a kérdést nagyon szépen specializálta az építőiparra és éppen az építőiparban jelentkezik az, amit én szóváteszek, hogy egy ilyen objektum létesítésénél a kartellek egész sorával kerülök szembe és ha valamelyiket ki akarom kerülni, akkor retorziót alkalmaz velem szemben a másik. (Ügy van! Ügy van! a közéven.) Ilyenmódon teljesen ki vagyunk szolgáltatva ezeknek az üzelmeknek, amelyek — érdekes

1 — nem mai keletűek. A liberális gazdasági rendszer 60 évre visszamenőleg ilyenmódon rendezkedett be, de a berendezkedés kezdetén a szabadipar és a szabadkereskedelem, szóval a szabadverseny és a szabadforgalom álláspontján állott, azért, niert abban az időben ez igen alkalmasnak kínálkozott a meggazdagodásra. Mert hiszen a cél nem az, hogy az országban mindenki számára lehetővé tegyük a megélhetést, hanem az, hogy önzőn a saját magunk pozícióját biztosítsuk, illetőleg kiépítsük aképpen, hogy minden körülményből a magunk javát színeljük ki. Nem kell ma már a szabadverseny és a szabadipar, mert az a szabadverseny és szabadipar némelyeknek meghozta a meggazdagodást, a köznek azonban lényeges károkat okozott. A szabadipar idézte elő, hogy a kiváló magyar kézművesipart, a kisipart úgyszólván teljesen tönkretettük, mert a szabadiparban való versenyben jelentkeztek szakértelem nélkül való kontárok (Ügy van! Ügy van! jobb felől) és a piacon ők uralták a helyzetet. A szabadiparban nem az volt a lényeg, hogy jót alkossunk, hanem hogy sokat és olcsót alkossunk, és az a törekvés, amely a magyar kézművesipart egészen a művészeti színvonalig felemelte, hogy tudnillik remeket alkosson, teljesen megszűnt, a régi céhrendszerrel együtt a történelmi homályban eltűnt, ellenben helyébe lépett a gyáripar. A gyáriparnak pedig nem érdeke az, hogy kiválót, nagyszerűt, örökre maradandót alkosson, a gyáriparnak az az érdeke, hogy tömegcikkekkel nagy forgalmat biztosítson magának. Versenytárgyalások alkalmával nem egyszer meg keü állapítani, hogy nem azok nyerik el a pályázatot, nem azok nyerik el a munkát, akik közismerten nagyon jó munkások, és akik igen jó ajánlatot tesznek, hanem azok, akik kontárok és áron alul ajánlanak, ilyen értelemben mód van a kisiparost a maga keresetétől teljesen elütni. A kisiparos ma vagy a gyáriparnak hódol be teljesen* vagy nem tudja megkeresni a mindennapi kenyerét. Ez a gyáripari nagy- és tömegtermelés a kisiparosok életét teljesen megrontotta, úgy,, hogy a kisiparos ma kénytelen ..heállani bérmunkásnak, amivel a maga független exisztenciáját adja fel. A közérdek és az állam érdeke pedig az volna, hogy az ország lakosságának lehetőleg minél nagyobb száma független exisztcncia legyen és nekünk csak sajnálnunk kell, hogy ha akár a kisiparos, akár a kisgazda — az előbbi azért, mert a gyáripari versenyben boldogulni r nem tud, az utóbbi pedig azért, mert munkájának eredményét egyáltalában nem látja f — a maga egyéni függetlenségében eltűnik és függvényp lesz vagy a kapitalizmusnak, vagy a gyártulajdonosnak. , Igen t. Képviselőház! A szabadkereskedelem sem hozta meg azt, amit tőle vártunk, mert a szabadkerôskedelem nem tartotta meg a szolidság által szabott kereteket és irányokat. A szabadkereskedelembe belefért az uzsorakereskedelem, majdnem azt lehet mondani, hogy a rablógazdálkodás, mert ezen a téren ugyanaz az árucikk az egyik helyen feláron kapható, a másik helyen kétszeres áron fizetendő meg. Ez egy normális és helyesen kifejlődött kereskedelmi életben teljesen lehetetlen. Az iparnak és a kereskedelemnek a gyáripari termeléssel szemben való ez az inferioris helyzete hozta létre a munkanélküliek mai nagy számát. Az én t. barátom az építőipari tervező szakmában kimutatott 2500 olyan egyént, akik benn az irodákban szellemi munkával foglalkoztak és kenyértelenné váltak a kartellek káros, bűnös működése következtében. Annál inkább fennáll ez, ha kutatom a közönséges fizikai munkások sorában mutatkozó munkanélküliséget. Különböző statisztikákat látunk és sajnálattal kell megállapítanunk, hogy egy precíz adatokkal rendelkező hivatalos statisztika ezen a téren nem áll rendelkezésre. Egy kissé visszás, hogy az állam, amelynek rendelkezésére áll az Országos Statisztikai Hivatal, vagy pedig a főváros, amely szintén igen drágán és nagy költséggel fenntart egy statisztikai hivatalt, kimutatásaikban különböző adatokkal szolgálnak, amelyek azonban nem fedik a valóságot. A szakszervezetek által kimutatott húsz és egynéhány ezer ipari munkanélküli nem fedi a tényleges valóságot, mert a szakszervezetek csak azokat regisztrálják, akik szakszervezeti tagok. Hol van az a nagy többség, amely nincs nyilvántartva. Űgyhogy én azt hiszem, hogy azoknak van igazuk, akik Magyarországon a munkanélküli ipari munkások számát 60.000-re teszik. Én a magam részéről ennek a számnak adok hitelt. Ha pedig a mezőgazdaságra megyünk át és a mezőgazdasági munkások köpött kutatjuk a munkanélküliek számát, akkor kétségbeejtő adatokra fogunk jutni. Ezek közül az adatok közül egyiket maga a földmívelésügyi miniszter úr is beismerte, ő maga a földmunkások számát, akik munka nélkül vannak. 30.00Ö-re, a mezőgazdasági munkások számát ezen túl, 100.000-re teszi, úgyhogy ebből a kijelentéséből világosan deriválhatom, hogy a mezőgazdasági és a földmunkások munkanélküliéinek száma meghaladja a 150.000-et és ilyen módon a munkanélküliek ijesztő számban vannak. Amikor pedig a munkanélkülieknek ezzel az ijesztő számával számolok, akkor figyelembe kell venni, hogy meddig fogunk a gépemberrel kénytelen-kelletlen versenyt futni, mert, amint méltóztatnak látni, a gyáripar törekvése, főleg a maga kartellírózott formájában az, hogy üzemébe mentül kevesebb embert és minél több .gépet állítson be; ilyen módon áll elő a gépember, az a gépember, amely még egypár évtizeddel ezelőtt csak a műhelyekbe vette be magát és feleslegessé tette a szakipari munkások nagy számát. Később ez a gépember kiment a mezőre és feleslegessé tette, a mezőgazdasági munkások lényeges számát és nem átalotta az alacsonyabb rendű szellemi munkával elfoglalt szellemi munkásokat is helyükről kiszorítani, amikor bevonult az irodákba, ott vonaloz, öszszead, kivon, rubrikáz. En mint mérnökember barátja vagyok a konstrukcióknak és barátja vagyok a gépeknek, azonban amikor a gépek ezt a káros tevékenységet fejtik ki. azért, hogy egyesek vagyonbeli helyzetét megjavítsák, akkor én a gépekkel szembefordulok. Lehetetlennek tartom, hogy mindig csak azon törjük a