Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-467

Az országgyűlés képviselőházának 4-67. ülése 1931 február 13-án, péntekén. 333 egész világon mindenütt, ahol fogyasztók, ki­zsákmányolt fogyasztók vannak, (Ügy van! a baloldalon.) ráismernek arra a szőrös kézre, amely a kartellt jellemzi 1 (Ügy van! Ügy van!) En igazán nagyon szeretném, ha az Is­ten nekem olyan szuggesztív erőt adna, hogy pár rongyos hírlapi cikkemmel és pár Ház­beli felszólalásommal mindent keresztülvinni tudnék, amit csak akarok, mert csak becsüle­teset és tisztességeset akarok. (Ügy van! Ügy van!) Sajnos azonban, nincs meg bennem az a szuggesztív erő, hogy ezeket még olyan kérdé­sekben is keresztül tudjam vinni, amelyekben a tizenkettedik óra is nagyon elérkezett arra, hogy a kormány egyszer már azoknak érde­kében is tegyen valamit, akik ezeknek az álla­potoknak áldozatai. Ha Biró Pál t. képviselőtársam kíváncsi arra, hogy mik okozzák ezeket a hangulatokat, méltóztass ég megengedni, hogy pár konkrét példával én is szolgálhassak. (Halljuk! Hall­juk!) JÓLITATL a-téren is az előttem szóló t. kép­viselő urak már learatták úgyszólván az egész mezőt, s meglehet, hogy egyik vagy másik kér­désben, amely elkerülte a figyelmemet, talán ismétlésekbe is bocsátkozom, azonban hivat­kozva mindarra, talmit ők előadtak, legyen sza­bad még egypár olyan dologra rámutatnom, amelyet nem lehet elég sokszor megismételni. T. Képviselőház! Mindenekelőtt megálla­pítani kívánom, hogy Biró Pál t. képviselőtár­sam vállalata, amely pedig áruját mindig ab vevő adja el, az Államvasutaktól olyan díjked­vezményt élvez, amelyet ahhoz értő kereske­delmi szakemberek évi másfélmillióra becsül­nek. (Malasits Géza: Meg is haladja a másfél­milliót!) Legyen szabad megállapítanom, hogy amikor egypár évvel ezelőtt a Fuchs és Lich­ter-féle zománc- és egyéb gyárnak sikerült egy feartellenkívüli lengyel gyárral ímegállapod­nia, néhány száz vágón lemezt és szeget ho­zott be, —• azokat a dolgokat, amelyekre éppen Biró Pál t. képviselőtársam vállalata tulajdon­képpen monopóliumot élvez — s mihelyt be­hozta az árut, idebent horganyoztatta és le­szállít az árával cirka 20 pengővel. Ez is rop­pantul bántotta azonban a Rimát és harcra tüzelte.^A harc vége az lett, hogy a Fuchs gyá­rat leállították, a tulajdonosa hír szerint 300.000 pengőt kapott. A Rima átvette a teljes szeg- és lemezimennyiséget és természetesen azonnal felemelte az árakat. Menjünk tovább, t. Képviselőház. Körülbe­lül két évvel ezelőtt a Weiss Manfréd-féle gyár fejlődése során elkezdte a vasat gyár­tani és olcsóbban adni. Voltak kereskedők, akiknél elment mázsánként 4 pengő engedmé­nyig, és így bedolgozta magát bizonyos vevő­körbe. A Rima nem hagyta magát és addig tárgyalt Weiss Manfrédékkel, amíg megálla­podtak abban, hogy a Weiss Manfréd-gyár is a Rima kartellszervezete útján adja el ezentúl a vasat és egyéb durva árut. Erre a Weiss Manfréd-gyár rögtön visszavonta az engedmé­nyeket, és a helyzet ma az, hogy úgy a Rima, mint a Weiss Manfréd-gyár termékeit az úgy­nevezett szindikátusi tagok hozzák forgalomba a régi áron. (Zaj.) T. Képviselőház! Vannak itt még szemel­vények szép számmal. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Halljuk! Halljuk!) Méltóztatnak nagyon jól tudni, hogy egyszer Biró Pál t. képviselőtár­sam, — akit, hozzáteszem, személyében bántani a legcsekélyebb mértékben sem szándékozom és arról, hogy olyan sokszor vagyok kénytelen őt megnevezni, nem tehetek, mert a magyarországi vaskartellnek ő a tulajdonképpeni látható feje KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXXIII. és vezére — a Képviselőházban csodálkozását fejezte ki azon, hogy honnan keletkezhetett ez a kartellellenes hangulat. En vagyok kénytelen őt felvilágosítani, hogy ez a hangulat honnan keletkezett. Biró Pál t. képviselőtársam nem egyszer elmondotta, hogy az ő gyári árai egyáltalában semmivel sem vagy csak valami minimális té­tellel -magasabbak, mint a külföldi kartellek és egyéb kartellek árai. Azt azonban mindig el­hallgatta «a t. képviselő úr, hogy ő mint gyár nem áll szóba senkivel, neki vannak kereske­delmi alakulatai, amelyek közül az egyik a vas­gerendát árusító részvénytársaság, a 'másik a csavarokat árusító részvénytársaság, — és van még nem tudom, hány mindenféle részvénytár­saság — amelyekben szindikalizálva benne ül néhány urotekcionizált nagykereskedő, akik­nek ő szállítja gyári áron az árut, a szindiká­tusi és egyéb hasznot azonban akkor találja meg, »amikor a kereskedelmi vállalatok méreg drágán sózzák a közönség nyakába az árut, ak­kor pedig moshatja a kezeit, hogy az ő gyári árai éppen olyanok, mint a többieké. (Zaj.) Nem akarok most a kapakérdésekre ki­térni, amelyet — gondolom — • már fel is hoz­tam, egy azonban kétségtelen és pedig az, hogy a Magyarországon mindenüvé bevezetett olcsó és jó mecén-zéfi kapát a Rima kartellszervezete az országiból kiszorította. Hogy hogyan szorí­totta ki, azt megírta egy közgazdasági lap. Nem akarok erre részletesen kiterjeszkedni, azt hi­szem, valamennyien olvasni méltóztattak. Annyi bizonyos, hogy a mecenzéfi gyár ide mindaddig szállított, amíg magasabbak voltak a kaszára és kapára szóló vámok. Akkor szün­tette be a szállítást, amikor leszállították eze­ket a vámokat. Ennek oka pedig az, hogy meg­egyezett a Rimával, ök ugyan tagadják ezt, de a lapok megírták és még az összeget is közöl­ték, amelybe ez a megegyezés került, amely megegyezéssel kiszolgáltatták az országnak leg­szegényebb nép osztályát, amelynek kenyér­kereső szerszámát drágították meg. (Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon. — Jánossy Gábor: Ez csak így lehet? — Malasits Géza: Ennél a kor­mányzati rendszernél így van! —^ Kun Béla­Tíz év óta vannak uralmon, miért tűrik 1 ? — Elnök csenget.) Azt mondja ez az én információm, hogy kell valamelyes megállapodásnak r lenni (Halljuk! Hulljuk!) a Rima s a Feltén és a Johann Pénz s-yár között^is, amelyeknek egyike sem szállít Magyarországra, noha a vám ellenére is hasz­nálhatnák a magyar kereskedők az áruikat és még a vám ellenére is versenyképesek volná­nak, ba szállítanának. Miután azonban a Rima valamiképpen leállította őket attól, hogy szál­lítsanak, lehetetlenség tőlük árut beszerezni. Azt mondja az információm, hogy a belföldi gyárakat is lepénzelték arra, hogy sodronyt ne gyártsanak. Most rátérek az ócskavas kérdésére. Azelőtt az ócskavas többszáz vidéki kis. apró kereske­dőnek adott megélhetési lehetőséget,' s itt-ott még parasztemberek is foglalkoztak vele. Meg­volt a rendes ára, megvolt a rendes eladási le­hetősége. Egy olyan országban, mint a mienk, ahol vasérc egyáltalában nincsen, óriási jelen­tőségű a.z ócskavas kérdése, hiszen ebben az egyben függetlenek vagyunk a külföldtől, mert ez itt van. Öriási jelentőségű volt az ócskavas kérdése a gépgyárakra nézve is, hiszen a gyár­tás közben lefaragott mindenféle vashulladékot elég tisztességes áron tudták értékesíteni. De jön a vaskartell, csinál egy ócskavas-vásárló központot, egy kartellszervezetet, s attól kezdve 50

Next

/
Thumbnails
Contents