Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.
Ülésnapok - 1927-465
Az országgyűlés képviselőházának 4-65. ségű bi'izát kvalitásban, kvantitásban jobbat tudnánk termelni, akkor nem volna az a gazdasági depresszió, amely most fennáll. Azért tehát módját: kellene ejteni, hogy ez a kartell, mint ilyen megszűnjék vagy pedig a közérdeknek megfelelően hasson közre. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Legyen szabad a baromfitenyésztésről egyet-mást elmondanom. Sokan sérelmezik a Marschall Ferenc t. barátom indítványa folytán 17. Vként felvetett intézkedést, mert ezt nagyon egyoldalúnak tartják. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Ez főképpen a kereskedőkre nézve nagyon bántó. Kigúnyolják, kikacagják... (Zaj a jobboldalon. — Sándor Pál: Nektek szabad beszélni 1 ? — Egy hang jobbfelöl: Nektek is szabad!) De ta• Ián nekem is szabad. Elnök: Csak a szónoknak szabad beszélni. (Esztergályos János: Akkor miért zavarják ott?) A képviselő úr is zavarja. Tessék, csendben maradni. Krisztián Imre: Kinevetik a földmívelésügyi miniszter úrnak azt a nemes intencióját, hogy a baromfitenyésztés fejlesztését, fokozását, nemesítését tartja szükségesnek; hogy márkázni akarja a tojásokat, azt akarja, hogy Magyarországon is legyen legalább 50 gramm súlyú tojás, amely a mai igényeknek megfelel. s arra törekszik, hogy a külföld igényeinek megfelelő baromfiféléket tenyésszünk. Pedig az országnak a búza és a liszt után aránylag a baromfiból és a tojásból voltak a legnagyobb bevételei, mert a tavalyelőtti költségvetési javaslatban már 75 millióval szerepeltek bevételi tételként baromfikivitelünk és annak egyéb tartozékai. Hogy e téren mennyi és milyen visszaélés van, azt a következőkben fogom megvilágítani. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondják, nem időszerű, nem szükséges és visszaélést f is követhetnek el azzal, ha az összebeszélést így a piacokon majdan büntetik, zaklatják. Hogy szükséges, azt igazolom, mert az én vidékemen Kál község olyan forgalmi gócpont, ahol 25— 30 községből összehordják a fölös baromfit és tojásokat és az ott kiszállt kofák, üzérek, amíg látják, hogy a felhozatal nem kellő számmal történt meg, az általános árszintnek megfelelő áron vásárolják a baromfit és a tojást. De amikor látják, hogy a szükség sokat a piacra kényszerít, (F. Szabó Géza: Nagy a kínálat!) akkor, bocsánatot kérek, nem összesúgnak, hanem az egyik kofa feláll és azt mondja, hogy: ezek után pedig a tojás ára nem 8 fillér, hanem 6 fillér, vagy egy pár csirke ezek után nem kerül 2 pengőbe, hanem 1*50 pengőbe stb. Pedig, 'bocsánatot kérek, biztosan nem Angliából kapta időközben az értesítést, hogy a tojás ára 2 fillérrel, vagy a baromfi ára 1 pengővel, 50 fillérrel csökkent, hanem az a józan esze vezeti, amely azt mondja neki, hogy jobb, ha az ő tulajdonában ér majd többet az a tojás 2 fillérrel, vagy az az egy pár csirke 50 fillérrel, vagy az a liba nem tudom, mennyivel. Szükséges teháit ez az intézkedés, mélyen- t. képviselőtársaim, különösen ebben a nagyon súlyos időben, amikor most már igazolódik a régi gúnyolódó szállóige, amikor azt mondták a parasztra, hogy takarékosságból csirkét nem eszik, csak akkor, ha beteg, vagy ha a csirke beteg. Most száz százalékban igazolódik, de betegség nélkül! Ha a csirke nem beteg és ha a gazda nem beteg, meg kell tagadni a csirkefogyasztást, hogy legközelebbi költségeire legyen pénzt honnan venni, ülése 1931 február 11-én, szerdán, 273 Azért igazolva látom a földmívelésügyi minisztériumnak e téren kifejtett munkásságát és igazolva látom a vonatkozó szakasznak ilyen értelmű• fenntartását, hogy büntettessék az összebeszélés és az ilyen egyszerű deprimálás, ami az ilyen piacokon, vásáa*okon folyik. (F. Szabó Géza: Egypár közvetítőt fel kell kötni! — Jánossy Gábor: Elég a deres is! — Györki Imre: Na, na! Hol képzelj az úr magát? — Esztergályos János: Talán províziót kap Kozarektőll — Felkiáltások a jobboldalon: De szellemes! — F. Szabó Géza: Szédítően szellemes!) Egyéb téren is folyik ez az összebeszélés. Elnök: Csendet kérek, képviselő urak, minden oldalon. Méltóztassanak tartózkodni a közbeszólásoktól. Krisztián Imre: Mélyen t. Ház! Letagadhatatlan, hogy a bqrkrízis bizonyos mértékben való deprimálasara, nyomasztására hat a borkereskedelem kartellalakulata is. A közelmúlt időben Tokajban voltam. Ismerem a mi vidékünket, Verpelétet, Feldebrőt. Húsz évvel ezelőtt vetődött fel a borkonjunktúra, a jobb lehetőség a szőlő- és a borkivitel tekintetében. Ez a húsz év ennek a néhány községnek kultúrájában, építkezésében nagyon fokozott mértékben meglátszik. Amikor azonban Tokajba mentem, azt hittem, hogy mert ott évszázados borkultúra van, mert ott a világ legjobb gyógybora terem, tehát mindenkinek van ott egy kis paviIlonja, mindenki jólétben, boldogságban él. Csalódtam. Olyan őskori, évszázados kis kulipintyók vannak ott, mélyen t. Képviselőház, hogy megdöbbentem rajta. Es ez minek a következménye? Azt mondják a termelők, hogy a kereskedő véletlenül sem megy kistermelőhöz. A vidéket két nagykereskedő uralja, akik ha vesznek, van forgalom, ha nem vesznek, áll minden. Ha azt mnodják, hogy a bor ára csak 20 fillér, akkor az csak 20 fillér, mert nincs konkurrencia, amely a bor árát emelné velük szemben. Ők pedig nagyon természetesen^ sokkal drágábban adják el az olcsón összevásárolt bort. Ugyanezt igazolja egy másik tapasztalatom is. NemrégeiJ Gyöngyösön is voltam s egy ilyen borkereskedőnél volt dolgom. Éppen telefonált, de nem gondolhatta, hogy megfigyelem. Telefonált az ügynökének és azt arról értesítette, hogy mennyit kell és lehet a termelőnek adni a borért: «Ennyiért mondotta a borát nekem, de ennyiért is megkapható, mert rá van a pénzre szorulva, és számítsátok hozzá még az én percentemet^ is. Bocsánatot kérek, akaratlanul is szem- és fültanuja voltam egy ilyen kartellszerű utasításnak, megállapodásnak, összebeszélésnek. Nem akarom itt hosszadalmasan ecsetelni a cukorrépatermesztés terén fennálló eddigi állapotot sem. (Jánossy Géza: Csak ecseteld!) E téren ugyanis a korábbi felszólalások a tárgyat már kimerítették, (Egy hang jobbfelől: Nem lehet erről eleget beszélni!) bár, igaz, nem lehet erről eleget beszélni. De legyen szabad rámutatnom arra, hogy mennyivel inkább kihasználják a kistermelőket, hiszen a nagytermelők még valamivel jobban meg tudják védeni, körül tudják bástyázni érdekeiket. Hogy milyen vak eszköze még ezen túlmenőleg a kistermelő a kartellérdekeltségnek, arra nézve bőséges adatok vannak. Es ezt nem kifogásolják, mint olyant. Általában tudott dolog, hogy az 1929. gazdasági évben még 2 pengő 85 fillérrel fizették meg a répa árát, J900-ban már csak 2 pengő B0 fillérjével és
