Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-464

256 Az országgyűlés képviselőházának kQh. ülése 1931 február 10-én, kedden. lyen mi vagyunk, amely országban nem tudnak gondoskodni az önhibájukon kívül munka nélkül levőkről, amely országban külön törvényt kell alkotni arról, hogy az elégtelen állami bevételekhez újabb bevételi források nyíljanak és külön kereseti adóval adóztatják meg a legszegényebb társadalmi rétegeket, ilyen országban, ahol ilyen határozatokat hozhatnak, ilyen törvényeket alkothatnak, igenis teljes joggal vethetem fel azt a kívánságot, hogy tessék felülről, a r legmagasabb fizetéseknél megkezdeni a fizetések leszállítását, tessék végigmenni mindazon a területen, ahol megtakarításokat lehet eszközölni és akkor ide lehet jönni a képviselők illetményeinek leszállításáig, a választott tisztviselők tiszteletdíjainak megszüntetéséig, mert akkor nemcsak egy kiszakított rész az, amelyre a megtakarítást vonatkoztatjuk, hanem bátran lehet mondani, hogy az állami élet egész területén végigvonuló szükségszerű takarékosságról van szó, amelyet éppen az ország szempontjából végre kell hajtanunk. Ezen indokaim alapján kérem önöket, méltóztassanak különvéleményemet elfogadni és a gazdasági bizottság javaslatát elvetni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Rassay Károly! Rassay Károly: T. Képviselőház! A magam részéről sok mindennel egyetértek, amit előttem szólott t. Kabók Lajos képviselőtársam előadott; utolsó konklúziójával azonban nem tudok teljes egészében egyetérteni és ez választ el en- ' gem az ő határozati javaslatától, illetőleg különvéleményétől. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) tf. képviselőtársam^ ugyanis a képviselők illetményeinek és a Ház választott tisztviselői fizetésének kérdését összekapcsolja az állami tisztviselők illetményeinek kérdésével. Amely pillanatban ezt méltóztatott tenni, abban a pillanatban ez a kérdés véleményem szerint, már mellékvágányra terelődött. Mert igaza van t képviselőtársamnak, hogy meg kell indulnunk a takarékosság terén és furcsa jelenséget mutat a Képviselőház akkor, amikor azt látom, hogy annak ellenére, hogy a Ház minden oldalán^ elhelyezkedett képviselőtársaim odakint a sajtóban és népgyűléseken pártkülönbség nélkül a takarékosság, az állami kiadások csökkentésének elvét hirdetik, ugyanakkor az első alkalommal, amikor kizárólag a Ház szuverén jogától függne, hogy a takarékosság és a kiadások csökkentése ^ terén, valamit tegyen, az abszolút visszautasítás álláspontjára helyezkedik. Valóban igaza van t. képviselőtársamnak, hogy meg kell indulnunk a takarékosság útján és ez a megindulás ebben a pillanatban csak tőlünk függ. Amikor azonban összekapcsolom a tisztviselői fizetések kérdésével a képviselők illetményeinek a kérdését, abban a pillanatban — akarva, nem akarva — elodáztam a kérdést és elmulasztottam a megindulás legkedvezőbb pillanatát. Hiszen a tisztviselői fizetések kérdése az állami költségvetésbe van beleillesztve és a legnehezebb kérdéseknek egyike, amelyhez hozzányúlni inoi dentaliter nem lehet, ellenben a képviselők illetményeinek a megállapítása kizárólag tőlünk függ és a gazdasági bizottság jelentésében előterjesztett költségvetés keretében kizárólag a mi elhatározásunknak van alávetve. Nem csinálok titkot abból, hogy érdemben viszont egyetértek a t. képviselő úrral, ha taktikailag nem is helyeslem, hogy ezeket a különböző kérdéseket összekapcsolta. Lehetetlen dolog az, hogy amikor mi mindenütt a takarékosság elvét, a kiadások csökkentésének szükségességét hirdetjük, amikor mi önfeláldozást követelünk^ az állami és a társadalmi életben mindenkitől, amint legutóbb az igazságügyminiszter úr mondotta, hogy fogcsikorgatva kell kitartanunk ebben a nehéz »helyzetben, ugyanakkor a képviselői illetmények leszállításánál a merev visszautasítás álláspontjára helyezkedünk. Es miért? Ha azt láttam volna, hogy talán statisztikailag kimutatta a i gazdasági bizottság, hogy ezek a képviselői illetmények a békebeli illetményeknek mélyen alatta állanak, ha azt láttam volna, hogy kimutatta, hogy más parlamentek tagjai illetményeinek mélyen alatta állanak, akkor még talán konszideráltam volna a kérdést, vájjon alkalmas pillanatot választottunk-e ennek a kérdésnek eldöntésére. Ezzel szemben azonban mindaz az argumentum, amelyet a gazdasági bizottság jelentése felhoz, komoly megítélésre nem tarthat számot, mert az, amit a gazdasági bizottság mond, hogy prejudiciumot teremtünk a jövőben összeülő országgyűlésnek, igazán nem komoly argumentum. Hiszen a jövő országgyűlés ismét az akkori viszonyoknak megfelelően, a sokat emlegetett szuverenitás alapján el fogja dönteni ezt a kérdést, amely — valljuk meg őszintén — csak erkölcsi szempontból fontos kérdés, különben pedig nem országrengető vagy országos fontosságú kérdés. Azok a megállapítások, amelyeket itt egyébként felhoztak, hogy nehéz gazdasági viszonyok vannak, vagy hogy a képviselők törvényhozási, társadalmi és egyéb súlyos kötelezettségekkel vannak terhelve, szintén nem szolgálhatnak okul arra, hogy mi a képviselői illetmények leszállítását ne határozzuk el. Hogy nehéz gazdasági viszonyok vannak, azzal mindnyájan tisztában vagyunk. Ilyen nehéz gazdasági viszonyok mellett azonban fokozottan szükség van arra, hogy ne^ mutassunk ilyen kirívó ellentétet az állami élet keretén belül, hogy amikor mi egyfelől prédikálunk, sőt — ebben eltérek a t. képviselő úrtól — gyakorlatilag is keresztülviszünk bizonyos rendszabályokat a takarékosság terén más kisfizetésű egyénekkel szemben, ugyanakkor a nehéz gazdasági viszonyok között a Képviselőház jobb viszonyok között lévő tagjai mereven visszautasítják saját illetményeik 'szabályozását. Ez a Képviselőház, dacára a nehéz gazdasági viszonyoknak, megszavazta a kereseti adó felemelését, amely az állami tisztviselők minden kategóriáját érinti a legalsóbb fokig lemenőleg; ez a Ház tudomásul veszi, sőt a t. többség helyesléssel fogadja a kormánynak azt a bejelentését, hogy a tisztviselői előléptetéseket egyszerűen redukálja, hat évre a legszűkebb keretek közé szorítja és az állásokat csökkenti. Ne méltóztassék elfelejteni, hogy minden ilyen előléptetésredukció és a tisztviselői státus összébbvonásá egy csomó ember érdekei és szolgálat alapján megszerzett jogos előnyeit veszélyezteti. En ilyenkor nem látom, hogy a Képviselőház többsége felemelkednék arra a magaslatra, hogy a nehéz gazdasági viszonyok között nem lehet ezeket a kérdésket érinteni és nem lehet emberek illetményeit akár közvetlen, akár közvetett formában igénybe venni. Micsoda kirívó ellentét ezzel szemben az, hogy amikor a képviselők saját illetményeiről van szó, akkor — amint a gazdasági bizottság jelentéséből látszik — egyszerűen me-