Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.
Ülésnapok - 1927-462
216 Az országgyűlés képviselőházának Ut En tehát a gazdákat feltétlenül tömöríteni akarom, esetleg magának annak a lehetőségnek alapján is, amelyet ez a törvényjavaslat nyújt. De ierre azt mondhatja valaki nekem: annyira bízom én ennek a törvénynek erejében, hogy a törvény mellé még a gazdák megszervezését is akarom a törvény alapján? Anynyira bízom ennek a törvénynek erejében, hogv ennek a törvénynek alapján és nem pinceszerződések alapján akarom a gazdákat megszervezni^ nyíltan, őszintén, becsületesen, mert a gazdák megszervezésére szükség van. A harmadik észrevétel, amely a gazdák szervezkedésével szemben jöhet, az, hogy az élelmiszerek drágulni fognak. Erre is megvan a válaszom. Nem drágulhatnak, mert ma — mint már voltam bátor említeni — ugyanannyi a kenyérnek, r a kiflinek az ára, mint volt 30 pengős búzaár mellett, tehát drágítani nem szabad, nem lehet, mert a kartelitörvény alapján a malomkartellnek, a pékkartellnek a visszaéléseit egyszerűen meg lehet akadályozni. A gazdatömörülést a kormánynak feltétlenül elő kell segítenie, és pedig e törvény által megadott eszközök alapján is. (Krúdy Ferenc: Természetes dolog!) T. Képviselőház! Ezelőtt már egy esztendővel, 1930. március 25-én éppen Bihar vármegye főispánja, báró Vay László a szolnoki gazdagyűlésen meghúzta a vészharangot és sürgette, hogy a búzaárakat stabilizálni kell. Nem történt semmi, pedig káir volt meg nem fogadni a tanácsot, mert ma nem volna annyi árverés az országban s a pénzügyiminiszter úr is vidámabb arccal nézné a jelentéseket, amelyek az országban befolyó — helyesebben be nem folyó — adókról jönnek. Ugyanazt a gondolatot, amelyet a szolnoki gazdagyűlés megemlített, a legutóbbi harmadik búzanapon, január 22-én egyik legkiválóbb gazdánk, RuffyVargha Kálmán is felvetette, aki most már a búzaárak kifejezett minknálását követelte s én meg vagyok győződve róla, hogy ennek a búzaájnminimálásnak előbb-utóbb be kell következnie, ez be fog következni s ennek alapján a gazdák tömörülését feltétlenül meg fogjuk csinálni és meg kell csinálni. Azt mondják erre, hogy pénzbe kerül. Feleletem: sokkal kevesebbe kerül, mint a boletta, sokkal kevesebbe kerül, mint az elvesző adóhátralék s^ mint a forgalmi adó csökkenése. S ha pénzbe is kerül, megmentünk egy nagy értéket. Méltóztatnak tudni, hogy Magyarországon a föld ára a felére zuhant, (Ügy van! a jobboldalon.) hogy a nemzeti vagyonnak óriási nagy része elveszett, leírható f a veszteség, pedig ez az ország nem részvénytársaság, amely a veszteségeket egyszerűen leírja és ezzel el van intézve a dolog. Ebben az országban egy új földreform indult meg; múltkor hallottam egy ijesztő példát: valakinek megváltották háborússzerzésű birtokát, 600 holdat s a gyufapénzből megkapta érte a vételárat és ugyanazért a pénzért most 2000 holdat vásárolt. (Jánossy Gábor: Szörnyűség!) Ilyen új földbirtokreform indult meg ebben az országban annak következtében, hogy a búzaárakat hagytuk szabadjára esni, hogy a gazdasági szabadság elvét érvényesítettük a gazdával szemben, de megengedtük más téren a kartellirozást, megengedtük mindenütt az árak stabilizálását. Vagy tessék mindenütt biztosítani az árak letörését, vagy tessék az drszág gazdaközönségét is megmenteni attól, hogy tönkremenjen, hogy az ország legértékesebb eleme, az ország nemzeti vagyo. ülése 1931 február 5-én, csütörtökön. nának alapja, a magyar föld teljesen elpusztuljon, teljesen elértéktelenedjen. En látom azt, hogyha ebből a javaslatból törvény lesz, akkor fellélekzik az ország. Meg vagyok róla győződve, hogy a kormány a kezébe adott hatalommal élni fog. Meg vagyok arról győződve, hogy a kormány nemcsak ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, hanem ettől függetlenül is a gazdaközönség ijesztő helyzetén sürgősen javítani fog. A sző vetkezetek ebbe a kérdésbe szintén bekapcsolódnak. (Ügy van! jobb felől.) A szövetkezeteknek a gabona értékesítésénél, a gabonakivitelnél, ha ezt monopolizálni akarjuk, — mint amiről szintén szó van — a gabonagyüjtésnél, a gabonanemesítésnél szintén erős szerepe lehet és ennek a gazdaszervezetnek, mondjuk így: gazdakartellnek erős támasza lehet. Ha egy kartellellenes kartellt akarunk megépíteni, a kartellkinövéseket letörni, úgy erre szükség van, ebben az országban és remélem, hogy ennek a törvényjavaslatnak alapján ezt sikerül elérni. En ebben a törvényjavaslatban a társadalmi békének megalapozását is látom. Örökös az elkeseredés, örökös a harc és jogos az elkeseredés, jogos a harc a kartellek ellen. Megnyugvást fog kelteni ez a törvény a nagyközönség körében, hogy ahol visszaélés van, a visszaélések megtorlására, a visszaélések kiküszöbölésére kellő hatalommal rendelkezik a kormány, sőt ha sikerül elfogadtatnom azt a gondolatot, hogy a törvényhatóságok is indítsanak közérdekű keresetet, akkor még nagyobb lesz a megnyugvás, a kartelleket pedig visszaadjuk jobb hivatásuknak. Ma, amikor az egész világ forrong, ma amikor a vörös veszedelemtől kell félnünk, minden intézkedés, amely a békét szolgálja, amely a megnyugvást szolgálj a, a nemzet jövőjét menti meg. En egy ilyen békeakciót, egy ilyen kibékítő irányzatot látok ebben a törvényjavaslatban is, ez a békének nem harci riadója, mert hiszen nyugodt, tárgyilagos rendelkezések vannak benne s nyugodtan, tárgyilagosan vitatjuk meg a kérdést, nem harci riadója tehát, hanem csak harsány ébresztője a békének és mint a békének ilyen ébresztőjét, előkészítőjét, a törvényjavaslatot örömmel üdvözlöm s általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Schandl Károly! Schandl Károly: T. Ház! Tekintettel az idő előrehaladott voltára, kérem, méltóztassék hozzájárulni, hogy beszédemet holnap mondhassam el. (Helyeslés.) Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Ház az elhalasztáshoz hozzájárult. Az idő előrehaladván, a vitát megszakítom és előterjesztést teszek legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Javaslom, hogy legközelebbi ülésünket holnap délelőtt 10 órakor tartsuk és annak naoirendjére tűzessék ki a mai napirenden szereplő törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. Méltóztatnak napirendi javaslatomhoz hozzájárulni? (Igen!) Ha igen, úgy azt elfogadottnak jelentem ki. Most pedig a tegnapi ülésünkön történt bejelentésnek megfelelően a kereskedelemügyi miniszter úr választ fog adni Várnai Dániel képviselő úrnak folyó évi hó 30-án előterjesztett sürgős interpellációjára. Bud János kereskedelemügyi miniszter: T. Ház/ (Halljuk! Halljuk!) A Képviselőház