Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-461

190 Äz országgyűlés képviselőházának ennek a módja — és lehúzták a rollóját annak a harmincéves kis boltnak, amelyben megfordult minden belvárosi ember ; gyermekkorom óta emlékszem erre a boltra és számos tagja van at. Háznak a tulodalon és ezen az oldalon is, aki szintén bejárt ebbe a boltba, ahol vásárolt és ahol tisztességesen kiszolgálták őt. Itt vannak az egész belvárosi társadalomnak aláírásai, foglalkozási és felekezeti különbség nélkül ; azt mondják, hogy 30 év óta látták ezt a kis szomorú verebet ülni abban a trafikban, mindig becsülettel dolgozott, tisztességgel szolgálta ki őket ; kérik az igen t. pénzügyminiszter urat, legyen szíves visszavonni ezt a szörnyű határozatot, amely számára igazán az öngyilkossággal határos, mert sem égen, sem földön nincs semmi más jövedelme. Az én tiszteletteljes kérésem csatlakozik ehhez. Nem is óhajtom tovább a Ház türelmét igénybe venni, hiszen itt voltaképpen magánügy kapcsolódik egy közérdekű ügybe. Magánügy ez a kérdés, de közügy mindaz, ami mögötte és körülötte van s amikre nem is óhajtok ez alkalommal kiterjeszkedni, mert őszintén bevallom, olyan választ várok az igen t. pénzügyminiszter úrtól, amelyet én is magamévá tehetek az egész Házzal együtt. Felszólalásomat azzal a kéréssel fejezem be, méltóztassék ezt az ügyet revízió alá venni és emberséggel, irgalommal és belátással ezt az ügyet minisztériumában elintézni. Elnök : A pénzügyminiszter úr kíván szólni. Wekerle Sándor pénzügyminiszter : T. Ház! Nagyon sajnálom, hogy az igen t. képviselő űr ennek a kérdésnek felderítésénél, illetőleg tárgyalásánál azt az utat választotta, hogy idehozta a Ház elé, (Ügy van! jobbfelőL) mert azt hiszem, ez a kérdés nem országos jelentőségű kérdés, amellyel ennek a Háznak foglalkoznia kellene. Természetesen távol áll tőlem, hogy kétségbe vonjam a képviselő úrnak azt a jogát, hogy minden ügyet, amelyet tetszik, idehozzon; én csak azt hiszem, hogy megnyugtató választ tudtam volna adni a képviselő úrnak interpelláció nélkül is. Ha azonban már idehozta ezt a kérdést, méltóztassék megengedni, hogy figyelmeztessem arra, hogy talán nem egészen pontosan méltóztatik a historikumot ismerni, amennyiben erre a trafikügyre vonatkozólag az első intézkedés nem Kerekesné behelyezésével történt, hanem azt megelőzőleg már az 1927- évben, amikor egy rokkant tisztet helyeztek be abba a trafikba; mert hivatali elődöm azt az álláspontot foglalta el, hogy azt a kenyeret, amely akkora, hogy abból esetleg két ember is meg tud élni, kettétöri és az egyik felét — tekintve, hogy egy kincstári jog adományozásáról van szó — olyannak adja, aki arra talán még jobban rászorult. Nagyon jól tudom, hogy amennyire humánus ez az intézkedés és amennyire sok igazság van benne, annyira nagy nehézségekbe ütközik a gyakorlati életben való keresztülvitelnél, mert egyrészt bizonyos mértékig kétségtelenül szerzett jogokat lát sértve az, akinek egy meglevő jogosítványt meg kell osztania valakivel egy későbbi időpontban, másrészt ritkán sikerül — talán éppen ezen antagonizmus miatt — megfelelő egyetértést teremteni az így megosztott trafik jogosultjai között. Én láttam ezeket a nehézségeket és azóta, amióta miniszter vagyok, azt az álláspontot foglalom el, hogy újabb ilyen behelyezéseket lehetőleg nem eszköz lök, illetőleg csak akkor eszközlök, ha az illető tulajdonosok maguk kérik, hogy behelyeztessék rendesen vagy valamely rokonuk, vagy valami egyébként hozzátartozójuk, aki egy megrokkant vagy egészségében megromlott állapotban levő jogosítványos segítségére lehet és ott a behelyezést megteszem. (Esztergályos Jáíf.61. ülése 1931 február k-én, szerdán. nos : Talán könnyebben lehetne egy darab miniszteri kenyeret adni ! — Zaj.) Ez alól nem tettem kivételt, csak egy-két esetben. Egy ilyen esetben arról volt szó, hogy ezer pengő jövedelme volt annak a trafikosnak és én ott kértein, — és a főispán útján kértem — hogy egy százszázalékos, minden ellátás nélküli rokkantat alkalmazzon ebben az üzletében, hogy átvételeknél — úgyis mindegy, hogy kit alkalmaz — ezt minimális fizetéssel alkalmazza. Minthogy ez ezt megtagadta, a rokkantat behelyeztem egyharmad részig igényjogosultnak. (Helyeslés. — Lázár Miklós : Én nem erről interpelláltam !) Ettől eltekintve nem volt eset, hogy behelyeztem volna valahova új társ jogosultat. Eektifikálnom kell azonban beszédemnek idézését, mert azt mondottam, hogy nem csinálok új behelyezéseket, ele ahol már meg van osztva és az egyik rész újra megürül, azt újra adományozom, hacsak annyira meg nem romlott annak a trafiknak a jövedelmezősége, hogy az a behelyezés már abszolúte nem volna indokolt. Ezt mondottam, ezt be is tartom és be is fogom a jövőben is tartani, a mondottak fenntartásával. (Helyeslés.) Ami már most ezt az ügyet illeti, ismétlem, egy korábbi intézkedésekről volt szó ; én ott találtam egy 1927. évi behelyezést. Az illető társtulajdonos egy szép napon lemondott e társ jogosítványáról ; azt mondotta, hogy ezt tovább nem igényli. (Lázár Miklós : Mert nem volt jövedelem !) Nem keresem az okokat, hogy miért, vájjon a szóbanforgó Vértessynével nem tudott-e megegyezni vagy más okból ment-e el, csak azt tudom, hogy lemondott erről a jogosítványról. Erre folyamodott a sok között Kerekes Gézáné, aki — mellékesen megjegyezve — három gyermek anyja, akinek férje mindenféle üzelmek miatt jogerősen ítéltetett el, akit szintén elítéltek, de azután rehabilitáltak s akinek már korábban volt egy trafikjog^osítványa, amelyet azért vesztett el, mert elítélték. Itt" úgy festett tehát a dolog, hogy ő elvesztette a trafik jogosítvány át azért, mert ilyen ítélet érte, de azután rehabilitálták. Bocsánatot kérek, lehet, hogy ellentétek vannak közöttünk, és én másképpen ítélem meg társadalmilag és másképpen ítélem meg ilyen jogosítványok szempontjából valakinek a kifogástalan voltát ; odáig azonban nem megyek vissza a középkorba, hogy az összes csalágtagokat üldözzem azért, mert egy családtag — legyen az bár a férj — elkövetett valamit, ha magát az illetőt a kir. bíróság felmentette ezen vád alól. Sőt ha egyszer elítéltetett és azután revizió révén felmentetett, ez könnyen azt az érzést kelti az emberben, hogy itt olyan áldozatról van szó, akin inkább segíteni kellene, mintsem hagyni vele szemben a sors sújtó kezét továbbra is működni. De bocsánatot kérek, az igazságnak felel meg az is, hogy a hatóságoknak nem volt tudomásuk arról, hogy milyen természetű bűncselekmények voltak azok, amelyekért az illető annak idején elítéltetett, csak azt tudták, hogy őt bírósági ítélettel felmentették az újrafelvételi perben. Ami mármost a dolog meritumát illeti, megkapta a megürült társ jogosítványt, tehát nem új behelyezést kapott. Abban az időben a kezemben levő hivatalos adatok szerint 74.900 pengő volt annak a trafiknak a jövedelhie, ami kereken 400—500 pengő havi jövedelemnek felel meg. (Zaj.) Ez egyszerű szorzási szám. Nem azt moodom, hogy valami borzasztó nagy jövedelem ez, de mivel hivatali elődöm 60.000 pengő bruttóforgalomban határozta meg azt a határt, amelyen alul nem lehet behelyezni, ennek a trafiknak forgalma felette lévén