Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-461

Ai országgyűlés képviselőházának h gondokkal viaskodik. De mit látunk Németországban? Látunk egy olyan erőforrást, egy olyan Reserve-Armée-ját az emberi együttérzésnek, a nemzeti erőnek, a talpraállás reményének, amely iaz átutazó idegenben isi azt a hitet kelti, hogy ezt a remek és hatalmas népet még ez a gazdasági válság sem tudja kibillenteni lelki és gazdasági egyensúlyából. De ha Svájcba utazunk, amely, a szerény és emberséges kapitalizmus paradicsomának tetszett, ott is hasonló válságjelenséget találunk. Legutóbb Appenzellben láttam, amint sorba záródnak be az évszázados tradíciójú, ezreket foglalkoztató himzőműhelyek; a Jura bájos falvaiban is, tétlenül tölti napjait sok munkáscsalád, mely nemzedékek óta gyártotta az emberiség felének zsebében ketyegő órákat. Munkanélküliséget és válságot látunk Angliában is és látunk Franciaországban, amely eddig az egyedüli ország volt, ahová még magyar munkást tudtunk — hogy rossz szót használjak — exportálni. Sorban eregetik már viszsza Őket, mert a francia nagyipar kötelezve van arra, hogy minden gyárból, ahol egy francia munkás kenyérért, munkáért kopogtat, az idegen munkást, még ha rendkívül meg is van elégedve vele, abban a minutumban elküldje s elsősorban ia munkáért kopogtató, francia munkásnak adjon kenyeret. Mindezt tehát személyes tapasztalataim és tanulmányaim alapján tudom, mégis azt kell mondanom, hogy igenis, nagy a különbség ia magyar válság és az európai egyetemes válság között. (Halljuk! Halljuk!) Nagy a különbség a válság terjedelme és karaktere tekintetében. En a magyar válságot mélyebbnek és szélesebbnek látom, gyökerei ennek a társadalomnak alapjaihoz nyúlnak le és «okkal szélesebb körben ágaznak el. A háború és az utána következő kor mindenütt óriási pusztításokat végzett erkölcsi és anyagi javakban. A háború, a békeszerződések és az utánuk következőkonvulziók a magyar likvid-vagyonnak legalább felét helyrehozhatatlanul semmisítették meg. Nekünk nincs az az erőtartalékunk, nincs annyi segélyforrásunk, tőkeerőnk, amely megvan a nyugati boldogabb és gazdagabb országoknak. A másik elütő vonása a magyar gazdasági válságnak, amely megkülönbözteti a többi európai államok gazdasági válságától, .az, hogy ténylegesen sokkal több embert, családot, gazdasági egységet támadott • meg megélhetési alapjaiban nálunk, mint másutt. Németországban ezrével, százezrével vannak még ép, egészséges vállalatok, egységek, gyárak, pénzintézetek, városok, községek, a dúsgazdag embereknek ezrei meg ezrei. Csak most derült ki Németország gazdasági ereje, amikor a Hitler előretörésétől beijedt, eddig elzárkózott német nagytőke menekülni kezdett Hollandia és Svájc bankjainak trezorjai felé. Akkor derült ki, micsoda mérhetetlen pénztömeget őriznek Németországban olyan helyeken és olyan gazdasági és termelési körökben, amelyekről azt hitték, hogy már minden tartaléktőkéjük kimerült. Nálunk a nagybankokon kívül az r ujjainkon számolhatjuk meg azokat a nagyvállalatokat, amelyek gond nélkül nézhetnek a holnap elé. r Másutt a mezőgazdasági tömegek segítségére siet a tőke és a nagyipar. így KeletPoroszországban is a nagytőke segítségére sietett az ottani parasztságnak és az ottani f-öldbirtokososztálynak, amely pontosan ugyanabban a sorsban sínylődött két évvel ezelőtt, mint ma a mienk. •S ami a legfontosabb, — és ebben látom a KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXXIII. /. ülése 1931 február 4-én, szerdán. . 167 magyar gazdasági válság gyökerét — másutt nincs a röghöz láncolva a falusi proletariátusnak egy olyan hadserege, amelynek elfojtott segélykiáltásait lelkiismeretes közéleti ember még álmaiban is kell, hogy hallja. Ki tudja megmondani, hány magyar zsellér fog a semmiből átvergődni ezen a télen? Hol van másutt a magyar agrárproletariátusnak ilyen hatalmas és mégis vigasztalan hadserege?^ A modern terápia, ha egy betegség diagnózisának megállapításában nehézségekbe ütközik, nyomban rejtett genyforrás után kutat, a fogak tövében, a mirigyek szöveteiben, amely lappangva, de szakadatlanul szivárgó virusával megmérgezi a szervezetet. így jönnek rá a bajok igazi diagnózisára. A magyar válság rejtett genyforrása, az én szerény véleményem szerint, ez az^ ismeretlen számú, statisztikailag máig — elég bűnösen — fel sem dolgozott agrárproletariátus, amely nyomorús ágával, szívbemarkoló helyzetével, kétségbeejtő ellátatlanságával felborítja a termelés és a fogyasztás egyensúlyát. Meggyőződésem, hogy csak olyan politika érvényesülhet ebben az országban, amely ezt a milliós és milliós színmagyar tömeget mai nyomorúságos helyzetéből kiemeli és megmenti a pusztulástól. (Helyeslés a baloldalon és a középen) Nézzük, t. képviselőtársaim, ihogyan nő ennek az agrárproletáriátusnak a száma, amelynek előőrsei igenis itt vannak már Budapest kapuinál; méltóztassék érdeklődni a mostani népszámlálás biztosainál, akik végigjárták a fővárosnak perifériáit és becsúsztak az óbudai régi téglavetőkbe, amelyek üresen és elhagyottan állnak és az Angyalföld nyomorlakásaiba és megállapították, hogy legalább 30.000 ilyen tétlenségre kárhoztatott, éhező agrárproletár él Budapesten, aki még bejelentve sincs és akinek ittlétét most konstatálták a népszámlálás alkalmával. Az ország mai területi helyzete és a mezőgazdaság mai helyzete miatt sem a magtermelés, sem a szőlőgazdaság, sem a cukorrépatermelés, sem az agrártermelésnek egyéb ágai éppen az árak leszakadása és a termelés irrealitása miatt már nem bírják felvenni a nőttön növő mezőgazdasági munkásság hatalmas tömegeit; a legjobb akaratuk mellett, még önfeláldozás és ráfizetés mellett sem tudják, fájdalom, ellátni száraz^ kenyérrel sem. (Ügy van! a baloldalon.) A kivándorlás megszűnt. Kivándorlásra gondolni sem lehet. Akiket Franciaországba nagynehezen ki tudtunk küldeni, azok sorban szivárognak vissza a falujukba, vagy a városukba s (Ugyanez a helyzet Észak-Amerikában, ugyanez a helyzet Dél-Amerikában. Amikor tehíat azt mondom, hogy a problémának lényege a földmunkásság százezreinek megmentése, akkor egyúttal azt is mondom, ihogy a nagyipar problémájának is_ itt van a lényege. Mérleget állítok fel és kérdem a t. nagyiparnak a Házban lévő reprezentánsait vagy érdektársait: dobjuk az egyik serpenyőbe, mennyibe került a nagyipar fejlesztése az országnak, a megélhetési költségünknek drágításában, a vámokban, a vevőinkhez fűződő kereskedelmi viszonyaink kiélesedésében, és fogyasztási' képességünk csökkentésében? Ez a mérleg egyik serpenyője, erre várom a választ. A mérleg másik oldalára szintén tőlük várom a választ. Mondják meg, mennyi munkást foglalkoztattak azokkal a hallatlan kedvezményekkel szemben, amelyeket a kormányzat^ az ,ő részükre a védővámos rendszernek kíméletlen 25