Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-461

166 Az országgyűlés képviselőházának ugságok közgazdasági rovatai külföldi táviratok alapján egy év óta beszámolnak arról, hogy a külföldi, a világpiacokon hogyan zuhannak a nyersanyagárak, hogy 30—40—50—60, sőt 80%-kai zuhant a pamut, a gyapjú, a gumi, a szén, a cin, a cink, a fa, a kén, a réz, az ezüst ára. Zuhannak a mindennapi élet szükségletei, az alapanyagok árai, a vas, a szén, a fa és a cement ára is és amikor azt tapasztalja a mezőgazda, hogy az újságban benne van. hogy a világpiacokon ugyanezek az anyagok pánikszerű mértékben szakadnak le, -— mint mondani szokás — ő a maga^ életében, a maga nehéz, keserves, gondoktól \ árnyékolt kis életében ennek a világolcsósági hullámnak egy rezdülését sem érzi... (Helyeslés a középen és a baloldalon) ezt az a 4,830.000 őstermeléssel foglalkozó magyar nem tudja és nem fogja tudni megérteni soha. Az egyik oldalon mi, akik, mondhatom, dupla hangfogóval beszélünk ma a vidéken, magyarázzuk neki, hogy a magyar gazdasági válság egyik eredője a nagy világválságnak, hogy tehát gonosz megpróbáltatásaink legnagyobb részének a világválság az Okozója. Ezzel szemben viszont látja, hallja, olvassa, hogy van egy másik világjelenség is: a világpiacokon zuhannak a nyersanyagárak. Ez rá enyhülést, olcsóbb életet hozhatna, minthogy az egész világon valóban olcsóbbak lettek az árak, mindenütt kivétel nélkül, egyedül Magyarországon nem. (Helyeslés a középen és a baloldalon.) Aki ma a vidéken jár, aki a vidéken él, na gyón jól tudja, hogy a kartellárak egyáltalában nem olcsóbbodtak, a világpiaci zuhanások ellenére sem. De magam is szívesen koncedálom: nem volt ez olyan kihívó és lázító addig, amíg a gabonaárak nem hanyatlottak a mélybe és nem zuhantak 25%-kai a békeárak alá. De amikor azt látja az a gazda, hogy a magtermelés tönkremegy, a gabona ára 25%-kai zuhan, a másik oldalon azonban az iparcikkek árai átlagban 35 és 37%-kai vannak a békebeli árak felett, akkor valóban magam sem csodálkozom rajta, hogy bizonyos nagyiparellenes áramlat sarjadzik, lombosodik ki a vidéken, amelyet, higyje el a t. Képviselőház, senki sem támogat, senki sem füt, mert ma minden lelkiismeretes, tiszta szándékú politikusnak éreznie kell, hogy a mai irgalmatlan gazdasági helyzetben szordinót kötelessége fenni a hangjára, sőt imég a lelkiismeretére is. Alig van képviselő ebben a Házban, aki a maga népszerűségéből, népének iránta való hitéből éppen ezekből az okokból egy-egy darabot le ne törne... (Helyeslés a középen. — Jánossy Gábor : Igaz, őszinte szavak !) Vallom és állítom, hogy igenis a nehézipar, a kartellekbe alakult védvámos ipar önzése és mohósága nagyban hozzájárult ehhez a kiábrándult és reménytelen közhangulathoz. Én, aki voltaképpen nem vagyok szakember, az ipari kalkulációk dolgaiban, azt hiszem, hogy még üzletileg is j obiban jártak volna a kartell urai, ha lementek volna az árakkal és nem azzal védekeztek volna, amikor a világválság első hullámai csapkodni kezdték a nyereségkontóikat, hogy üzemredukcióval válaszoltak. Németországban már megtanulták, hogy minél nagyobb volt az üzemredukció, annál drágább lett a termelés. Minél drágább a termelés, annál kisebb a fogyasztás. Ez történik Magyarországon is. A háború óta, valljuk be, egész Európában az ipar volt az Isten kiválasztott népe. Ma már nem az, de a mi nagyiparosaink, a mi gyáriparosaink még nem akarják elhinni, hogy megváltozott a világ sora. (Úgy 461. ülése 1931 február h-én, szerdán. van! Ügy van! a baloldalon.) Nagyon alacsonyra Ikell nekik leszállniok az árakkal és főleg ki kell verniök a fejükből, hogy a technikának minden vívmánya, az emberi agynak, a lángésznek minden csillogása és lobogása csak arra szolgáljon, hogy a tantiémjeik gyarapodjanak. El kell tűnnie annak a lehetetlen állapotnak, hogy — mint például a villamosáramtermelésnél — a fogyasztó a tízszeresét fizesse a termelési költségeknek. A legutóbb egy igen bátor ember, az Egyesült Államok berlini követe olvasta ezt a megdöbbentő visszaélést a világ áramtermelőinek fejére, hogy a fogyasztókkal a tízszeresét fizettetik meg azoknak a költségeknek, amelyekbe nekik ez az áramtermelés kerül. (Zaj a baloldalon.) Ennek a túlértékelésnek, ennek a fantasztikus nyereséghajhászásnak meg kell szűnnie, mert útját állja a fejlődésnek, a nagy tömegek boldogulásának. Meggyőződésem az, hogy Európában a legutóbbi másfél évben birkózó két hullám titáni harcában, az olcsóság és a drágaság harcában az olcsósági hullám fog felülkerekedni. Ez az elkerülhetetlen éresés a nagy indusztrializált országokban* esetleg megrázkódtatásokra vezethet. A felől azonban nyugodtak lehetünk, hogy mi f

ezt talán sztrájkokkal, talán politikai küzdelmeikkel, de zökkenés nélkül fogjuk megúszni, éppen azért, mert Magyarország elsősorban agrárcikkek kivitelére van utalva és emiatt nincs okunk túlságos aggódásra. (Helyeslés a baloldalon.) A t nagyipar egyet meg nem tanult, —- amit Magyarországon 1848 óta kormányok, rendszerek sem tanultak meg — a lemondást. (Derültség a baloldalon.) Itt sem a nagyipar, sem más gazdasági ág nem tudott kellő időben lemondani a maga — akár törvényben biztosított — jogairól, érdekeiről, nagy nyereségéről és hasznáról, pedig a megelőzés az igazi politika, ez az igazi gazdasági politika is. . A harmadik, ami — hogy tovább fűzzem fejtegetéseimet — ezt a tőke- és nagy ipar ellenes hangulatot felidézi, kétségtelenül a magyar vámrendszer, (Ügy van! a balközépen.) amely egyes érdekcsoportok javára adóztatja meg a magyar, mégpedig elsősorban a vidéki magyar fogyasztást. Ma már a legtávolabb eső faluban is, ahová még vasút sem jár, nagyon pontosan tudják, mennyivel drágítják meg a vámok ennek^ vagy annak a gyárnak vagy vállalatnak az érdekében, amely pedig a termelésnek egy kis hányadát fedezi csak, a magyar gazda mindennapi életét. Reasszumálom tehát fejtegetéseimnek ezt az első részét és megállapítom, hogy a magyar tömegek, főleg a vidéki tömegek tudatába élesen belevésődött az a meggyőződés, hogy rossz sorsának, elszegényedésének, reménytelennek látszó helyzetének oka elsősorban az uzsorakamat, másodsorban a kartellek, tehát az iparcikkek túlmágas árai, harmadszor pedig az elviselhetetlen védővámok. Azt felelhetnék erre — aminthogy felelik is — a nagyipar képzett és tudós reprezentánsai: miért beszélünk mi ezekről a tényezőkről úgy, mintha ezek csak Magyarországon lennének így, az egész világot ugyanezek a válságtünetek uralják és ugyanezek a nagytőke és nagyiparellenes áramlatok tapasztalhatók — amint magam is rámutattam — például Németországban is. Bizonyos mértékig igazat kell, hogy adjunk nekik. Németországban is utaztam a minap és az egész útvonalon végig a gyárkémények kürtői alig füstöltek. Alinak a gyárak • Németországban is, a német paraszt is súlyos