Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-461

löö Az országgyűlés képviselőházának A tömeg meglehetősen izgatottan várta, hogy megbízottai milyen eredménnyel jönnek le. A tömegben főleg sok asszony volt,' akik érthetően talán még ízgatottabbak és türelmetlenebbek voltak, mint a férfiak, hiszen szonyok kétszeresen érzik azt a rettenetes nyomort, amely ma az országban van. A munkások képviselői kérték, hogy a rendőrkapitány adjon engedélyt, hogy eljárásuk eredményéről pár szóval tájékoztathassák a munkásokat. A rendőrkapitányság vezetője ehhez hozzá is jánult, ezt az engedélyt megadta, mire a küldöttség egy tagja a városháza udvarán felállott, hogy pár szóval tájékoztassa az eljárás eredményéről az egybegyűlt munkásokat. De alig mondott el pár szót, a kapun egy rendőrfogalmazó vezetésével máris több rendőr rontott be, akik már kivont karddal jöttek be az udvarba és minden felszólítás nélkül elkezdték az ott egybegyűlt embereket kardlapozná. A városháza udvara űem nagyon tág, — érthető, hogy pánikot idézett elő ez a kardlapozás — úgyhogy az emberek csak nagynehezen tudtak kimenekülni a másik kap'um. Ez az eljárás érthető izgalmát keltett nemcsak az ottlévő emberekben,^hanem azok kötött is, akik ennek hírére azután' összejöttek a városháza körül. A munkásokat főleg az lepte meg... (Zaj a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk! a szélsőbalöldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő (urak! Peyer Károly: ... hogy a felszólalás a rendőrség vezetőjének engedélyével történt, mégis ugyanabban az időben a rendőrség egy alantasabb közege karhatalommal oszlatta szét ugyanezeket a munkásokat. Későbben — hiszen érthető — ez az eljárás izgalmat keltett a városban és tömeg csoportosult különböző helyeken; erre egészen szokatlan és talán esak a csongrádi más esetekhez hasonlítható eljárást alkalmaztak, — hiszen Csongrádon sok minden történt már — kihozták a városháza udvaráról a tűzif ecskendőt és ezzel a tűzifecskendővel elkezdték az ott egybegyűlt munkásokat szétoszlatni. (Kéthly Anna: Ez a legújabb szociálpolitikai intézmény! — Malasits Géza: Februárban hideg is van, éhes is a munkás; nagyon jó orvosság!) Közben nem egyszer — természetesen ez hozzátartozik a munkanélküliség kérdésének a megoldásához — (Peidl Gyula: Magyar megoldásához!) a rendőrség kardlappal rohant neki a tömegnek. Itt azután nagyon érdekes eset történt, amit külön ki kell emelnem és el kell mondanom. Az asszonyok egy része a rendőrkardok elől a templomba akart menekülni, erre hirtelen bezárták a templom ajtaját, hogy ne tudjanak a templomban védelmet találni a rendőrkardlapozás ellen. Később a munkások elvonultak a munkásotthonba, ahol ilyen és ehhez hasonló esetek ismétlődtek. Ez az eset röviden összefoglalva így játszódott le. Ehhez hasonló a másik eset is, amely talán nem végződött ilyen módon, de iainely ugyancsak kikívánkozik a nyilvánosságra annak megvilágítására, hogy a közigazgatási hatóságok mennyire érzék nélkül intézik a munkások ügyeit. A mindszenti főszolgabíró úrnál megjelent a munkanélküli munkások küldöttsége és különböző kérelmeket terjesztett elő. A főszolgabíró úr, jóformán. meg sem hallgatva a munkások előadását, a. legdurvább hangon támadt rájuk, (Rothenstein Mór: Azért főszolgabíró !) mindenféle csőcseléknek és munkakerülő csavargóknak nevezte őket, kilátásba helyezte 4,61. ülése 1931 február 4-én, szerdán. azt, hogy ő majd el fog velük bánni, és a végén azzal fejezte be ezt a nagy kijelentést, hogy aki nem dolgozik, dögöljön meg éhen a sok munkanélküli bitang. (Jánossy Gábor: Ez lehetetlen! Igaz ez? Bizonyos ez? — Malasits Géza: Igaz! Ez típus! Ebben benne van az egész vidéki magyar közigazgatás!) .Elnök: Malasits képviselő urat ezért ta kijelentéséért rendreutasítom. (Meskó Zoltán: Ki • mondta ezt?) . Peyer Károly: Szőke Sándor mindszenti főszolgabíró úr kijelentései ezek. (Csák Károly: Megint főszolgabíró! Megint azokkal van baj!—Malasits Géza: Mert azok a legelmaradottabbak! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Peyer Károly: Nagyon szerencsés volna az ország és ennek az f országnak népe, ha nem ezzel a főszolgabíró típussal volna dolga, hanem olyan főszolgabírákkal, — akik közül ismerek egyeseket —• akik érzékkel bírnak a nép nyomora iránt és akik tényleg odaállanak a nyomorgó nép mellé. (Jánossy Gábor: Mind olyan!) Miéft hoztam én ide ezt a kérdést? Nem azért hoztam ide, hogy a tömegnek már a 'nélkül is az elkeseredésig menő feszültségét még fokozzam, hanem lázért, hogy a kormány figyelmét felhívjam arra a rettenetes állapotra, amelyben az ország népe él. Nem tudom, a kormánynak milyen információk állnak rendelkezésére, feltételezem, ihogy hatóságai (megfelelő és hű képét adják tannak a hangulatnak, amelyben ma az ország népe van. Ha pedig a kormány ezt a hű képet kapja, akkor az nem lehet más, mint amilyen képet én kapok, amikor kint járok az emberek között. Én lent jártam vasárnap is Hódmezővásárhelyen, ahol együtt voltak körülbelül 80 község képviselői. Láttam ott az elkeseredést, és azt a szenvedélyes hangulatot, amely nem a felszólalásokban a nyilvánosság előtt, hanem az emberekkel való beszélgetés közben nyilatkozik meg, amikor kifakadtak, hogy nincs már mit várni, nincs már mit remélni, nincs mihez fogni, nincs egy szakajtó krumpli, nincs liszt, nincs semmi sem a háznál, és ha az utolsó darab kenyeret is felélik, nem tudják, hogy mi fog történni. Amikor ilyen az ország hangulata, és amikor eddig ia kormány jóformán semmit sem tett, vagy, amit tett, az olyan kevés ennek a nagy és súlyos problémának a megoldására, szabad-e azokat az embereket, akik önhibájukon kívül nem tudnak keresethez jutni, olyan módon kezelni, mint ahogyan ez Csongrádon és Mindszenten megtörtént. Ha a munkásság azt fogja látni, hogy a hatóságok vele szemben ilyen ellenséges magatartást tanúsítanak, akkor ne méltóztassék csodálkozni azon, hogy kihal az a kevés remény is, amely még az emberékben él, hogy itt valami segítés történik, s a végén mindenki maga fog magán segíteni. Ha egy közigazgatási hatóság- feje, egy járás vezetője, a hozzá bizalommal és tiszteletteljes hangon — az ellenkezőjét fel sem lehet tételezni — forduló munkások küldöttségét akkor, amikor ott áll a háta megett a teljes karhatalom, amikor igazán nincs szüksége arra, hogy még külön is mutassa, hogy milyen erélyes tud lenni, azzal intézi el a munkanélküli munkásokat, akik kérni jöttek hozzá, hogy aki nem dolgozik, az dögöljön meg éhen, (Meskó Zoltán: Ezt nem ' mondhatta! — Br. Podmaniczky Endre: Ezt