Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-460

HG Az országgyűlés képviselőházának 46 szemben egyik igen t. képviselőtársam részéről az a vád hangzott el, hogy nincs elég érdeklődés. Bocsánatot kérek t. képviselőtársamtól, — nem tudom, hogy itt van-e vagy nincs — de azt kell mondanom, ha valamelyik (törvényjavaslattal szemben érdeklődés mutatkozott és ha valamelyik törvényjavaslattal szemben ennek a Képviselőháznak életében magas vita fejlődött ki, akkor joggal és tárgyilagosságggal állapíthatom meg azt, hogy ennél a vitánál nívósabb, mélyebben járó és magasabb színvonalú vitát és ilyen érdeklődést alig láttunk, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék kissé hangosabhan beszélni. Káin oki Bedő Sándor: Bocsánatot kérek, én csak olyan hangon tudok beszélni, amilyennel a jó Isten megajándékozott. Elnök: Akkor kérném a képviselő urát, szíveskedjék a gyorsírókhoz közelebb jönni, mert a gyorsírók kértek engem, hogv erre figyelmeztessem a képviselő urat. (Káinoki Bedő Sándor előbbre jön.) Káinoki Bedő Sándor: Nem indokolt tehát ez a vád sem a Képviselőházzal, sem annak akármelyik frakciójával, sem az egyes képviselőkkel szemben sem, hogy ez az igazán fontos törvényjavaslat kellő érdeklődésben és kellő megvitatásban mem részesült volna. Nem utalok azokra a vitákra, amelyek a javaslatnak a Ház elé kerülését megelőzték, nem utalok az Ipartanács előtt lefolyt igazán magasnívójú és széiesmedrű vitára sem, nem utalok arra a vitára sem, amely lefolyt a Ház bizottságaiban, csak egyre utalok: a mai vitára, amelynek itt fültanúi voltunk, amikor két álláspont fejtette ki nézetét és a maga álláspontját olyan szemszögből és olyan nívón, amely szemszögből és amilyen nívón, ismétlem, régen hallottunk a Képviselőházban vitát. (Ügy van! Ügy van! jobbról és a középen.) Az a nívós vita és »az a vitaanyag, mely a javaslat beterjesztését megelőzte, felment minket, későbben felszólalókat, hogy mi a kartellek és hasonló gazdasági organizációk kelétkezésének, fejlődésének és jelenlegi fejlődési irányainak közgazdasági vonatkozásaival foglalkozzunk. En, amikor meglehetősen rövid idő áll rendelkezésemre, nem akarnám az igen t. Képviselőház türelmét indokolatlanul is igénybevenni, (Halljuk! Halljuk]) redukálom a magam fejtegetéseit, és elvonatkoztatva minden közgazdasági dogmatizálástól, tisztán arra térek ki, vájjon hélyes-e az a szélsőséges álláspont, amely jobbra és balra a javaslattal szemben megnyilvánul, 'amely egyik oldalról nem tartja elegendőnek a javaslatot, másik oldalról pedig igen soknak tartja, ami éppen annak bizonyítéka, hogy a javaslat a középúton mégis valahogy jól jár, mondom, ezektől a vonatkozásoktól r eltekintve, tisztán abból a szempontból vizsgálom, mint törvényhozó és mint jogász a törvényjavaslatot, hogy általában elismerendők-e ezek a gazdasági organizációk. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy eleddig ezek a gazdasági organizációk, trösztök, kartellek, stb. az elnemismertség, tehát a semmiség jogállapotában voltak. 1911-ben hozott csak a Kúria olyan elvi határozatot, amelyben kimondja, hogy nem minden ilyen gazdasági organizáció semmis és ütközik a jóerkölcsökbe, hanem bizonyos vonatkozásban elismeri ezek létjogosultságát. Egészen 1911-ig minden ilyen gazdasági organizációról az volt a joggyakorlat felfogása, hogy az a jóerköl0. ülése 1931 január 30-ún, pénteken. csökbe ütközik, mert a gazdasági viszonyokba a kereslet és kínálat fövényeibe olyan új tényezőt iktat bele, amely beleütközve a jóerkölcsökbe, megakadályozza ezeknek a gazdasági erőknek szabad kialakulását. Ismétlem, nekem azt kell először a jogász szemével megvizsgálnom, hogy mi a mai jogállapot s van-e indok arra, hogy ezek az életviszonyok, amelyek ismeretesek, polgárjogot nyerjenek és ezek az organizációk, a trösztök és hasonló intézmények beiktattassanak a magyar Corpus Jurisba. Igen t. Kén viselőház! Nem kívánok a felett vitázni, hogy vannak-e jó kartellek, vagy rossz kartellek, hogy helyes-e a gazdasági életnek az a tendenciája, amely ma jelentkezik, hogy a termelés megszervezése érdekében, kartellizál, trösztíroz, stb. Ezeket a vitákat elvégezték helyettem mások. Amikor azt a kérdést vizsgálom, hogy elismerendők-e, tehát kiveendők-e ezek a gazdasági organizációk, ezek az alakulatok az elnemismertség jogtalan állapotából, akkor nekem csak egy ténnyel kell számolnom, azzal a ténnyel, hogy ezeket a gazdasági élet tényleg produkálta. Ezek, akár helyes tendenciával, akár helytelen tendenciával, itt vannak előttünk, előttünk fekszenek, a maguk hatását a gazdasági életben kifejtik, akár rossz, akár jó irányban, tehát jogtalan, jogilag nem rendezett állapotban nem maradhatnak. Előttem ugyanis, mint jogász-törvényhozó előtt, csak egy feladat állhat: vizsgálni az élet alakulását, az életviszonyok fejlődését és mihelyt olyan életviszonyt tapasztalok, amely erősebben belenyúl magába az életbe, és jogi vonatkozásokkal bír, azokat nem szabad rendezetlenül hagynom, (hanem a rendezetlen életviszonyból rendezett jogviszonyt kell teremtenem. En tehát nem értem, mint jogász a nagyipar, a gyáripar részéről azt a félj aj dúlás t, hogy kérem, ezekhez az alakulatokhoz ne tessék hozzányúlni, amidőn ugyanakkor, élesen mutatnak rá arra, hogy ezeké a gazdasági organizációké a jövendő, mert a nagy világháború után az egész gazdasági termelés rendje akként fog átalakulni, hogy nemcsak az iparban, hanem az őstermelésben is a gazdasági organizációra vár a feladat. Ha tehát a nagyipar ezt állítja, ha ezt az életviszonyt úgy állítja be, mint egész gazdasági életünkre döntően befolyásoló életviszonyt, akkor, ismétlem, nem értem az argumentációját, ha tiltakozik a szabályozás ellen. Mert nem merem feltételezni, hogy a szabályozatlansághoz való ragaszkodásnál az vezetné őket, — és nem is lehet feltételezni ezt, amikor az iparnak olyan előkelő, olyan nobilis felszólalója jelentkezett, mint Biró Pál t. barátom^ — hogy a rendezetlenség Ihátamögött esetleg a visszaélések jobban tudnak felburjánozni. Végtelenül sajnálom, ha viszont azt a felfogást, amelyet Biró Pál igen t. barátom itt elfoglal, hogy tudniillik itt tőkeellenes és iparellenes tendencia és hangulat volna az országban, a külföldön csakugyan elhinnék. Azt hiszem, nincsen Magyarországon olyan botor és ostoba ember, aki ne ismerné és ne tudná azt, hogy ezen a Csonka-Magyarországon az iparnak milyen á jelentősége. Hiszen éppen Biró Pál t. barátom felolvasott adataiból látjuk, hogy mindazt az emberfelesleget, amelyet e lényegében mezőgazdasági ország mezőgazdasága felvenni nem képes, csak az^ ipar volt képes felvenni, mert hiszen a természetes szaporodásnak csaknem 60%-át tudta elhelyezni. Nincsen Magyarországon — ismétlem — ember, aki ne tudná,