Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-460

Az országgyűlés képviselőházának 460. ülése 1931 január' SO-'án, pénteken. 139 zőgazdaságnál azt látjuk, hogy bőviben vagyunk a burgonyának, a tejnek, de azért a fővárosnak két évvel ezelőtt méltóztatott beengedni a lengyel burgonyát, bejön a cseh tej is, s a mezőgazdaságnak nem áll módjában, hogy valamilyen ilyen szabályzatra hivatkozva, megakadályozza ezeknek a cikkeknek behozatalát. De itt vannak a vasúti tarifális és egyéb kedvezmények is, amelyek ' mind azt mutatják, hogy ebben az országban komolyan iparellenes hangulatról beszélni nem lehet. De nein lehet szó

j( iparellenes állásfoglalásról magánál a mezőgazdaságnál sem. Teljes szívvel és lélekkel valljuk mi is, amit a Gyosz. kartellmemorandumában olvasunk, hogy (olvassa): «Ez az ország úgy, ahogy itt Európa keletének küszöbén fekszik, lakosainak mai rétegezettsége, erős középosztálya, nagy állami igényei, nyugateurópai törekvései, különösen pedig; négyzetkilométerenként 93-as népsűrűsége és átlag 75—80 tízezrelék népszaporodása mellett máskép meg nem élhet, mintha mezőgazdasága mellett gyáripara is fejlődik». (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Azt hiszem, t. Ház, hogy a Gyosz. memorandumának ezt a részletté mind elfogadjuk. (Simon András: Kivéve azt, amely az erős középosztályról szól!) De nem szabad ennek a karelltörvénynek a hátterében, nem tudom, miféle rejtett dolgokat keresni. Itt nincs szó életképes magyar iparnak elpusztításáról. Itt egyről van szó, arról, amit Schmoller, a világhírű német nemzetgazdász úgy formulázott meg, hogy (olvassa): «A cél -,a kartelleket nem megsemmisíteni, hanem a mai, részben hamis vágányairól átvezetni egészségesebb fejlődési irányzatba úgy, hogy necsak egy termelési ág egyoldalú érdekeit, hanem a termelés és a fogyasztás összhangját is szolgálni tudja». (Jánossy Gábor: Helyes, erről van szó!) Arról van szó, hogy r előhívjuk rejtekeikből a kartelleket^ és polgárjogot adjunk nekik, — igen, polgárjogot — mert a magunk részéről is elismerjük, hogy a kartell nemzetgazdasági értelemben egy magasabb termelési forma, (Friedrich István: Ez így van!) amelyhez a háború után szükségszerűen jutott el az ipari termelés és a tudomány is. De természetesen az igazságügyminiszter úr a bizottságban elmondott beszédében nagyon helyesen emelte ki, hogy ezekkel a jogokkal szemben kötelességek is vannak. Ez annyit jelent, hogy az államhatalom részéről nyert formális elismerés fejében a kartelleknek el kell ismerniök az államhatalom beleszólási és ellenőrzési jogát az ország egész gazdasági életét oly vitálisán befolyásoló funkciójukra nézve. T. Ház! Az államhatalom beavatkozó szerepe az olyan kartellekkel szemben, amelyek nemzetgazdaságliag helyesen működnek, azt hiszem, a minimumra fog redukálódni. Sőt talán maga az állam fog bizonyos esetekben kezdeményezőleg fellépni, amikor egy-egy iparágiban a túlméretezett kapacitás vagy a dezorganizáció nagy közgazdasági bajokat okoz. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Itt van például a malomipar, amellyel szemben mai túlméretezettsége mellett egy bizonyos racionalizálásnak keresztülvitele elkerülhetetlen. Hiszen a tavaszi értekezleten, amikor a bolettát tárgyaltuk, maga a miniszterelnök úr kifejezte annak szükségességét, hogy a malomiparral szemben, ha^ fenn akarjuk azt tartani, — és szerény véleményem szerint mezőgazdasági érdek is, hogy egészséges malomiparunk legyen — bizonyos racionalizálási szabályok keresztülvitessenek. Ha már maguk a malomiparosok nem jönnek reá, a kereskedelemügyi miniszter úrnak kell azt kiforsziroznia. T. Ház! Természetesen a falu csak alig, vagy csak nagyon nehezen látja a kartelleknek ezeket a nemzetgazdasági finomságait, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) mert a falu mai elesettségében csak egyet lát: azt, hogy amíg ő keserves munkával előállított terményeit Önköltségi áron kénytelen elpocsékolni — nem szeretem iaz «értékesítés» szót használni, ímert ez nem értékesítés, hanem elpocsékolás, — (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) tehát mondom, amíg a falunak önköltségi áron vagy azon alul kell elpocsékolnia terményeit, addig a másik oldalon mindent, amire a termelés fenntartásához szükség van, sokszorosan drágábban kell beszereznie, mint békében. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) A nemzetgazdászok ezt a diszparitást agrárollónak nevezik. Ez az agrárolló nagyon komplikált mehanizmus, s valahogy úgy érzem, hogy a mezőgazdaság, mai helyzetét nem is tükrözi hűen vissza. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Az agrárollóban úgy szerepel a dolog, hogy például az ipari cikkek nagykereskedelmi árban vannak felvéve, de a falu legtöbb esetben nem tudja ilyen áron beszerezni ezeket, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) viszont a mezőgazdasági cikkek, mint a komponensek, az agrárolló létrejöttében a budapesti tőzsdei áron vannak fel véve, amely a falun megint csak nem érvényesül. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Hiszen méltóztatnak azt a nagy diszparitást látni künn a gyakorlati életben, amely a budapesi paritás és a vidéki paritás között mutatkozik. Ez clZ ci grárolló tehát így, ahogy van, helyes, nemzetgazdasági következtetésekre nem egészen alkalmas. (Elénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) En inkább elfogadom az én magyar parasztomnak azt a nagyon egyszerű nemzetgazdasági logikáját, amikor nagyon okosan azt mondja: én nem azt akarom, hogy a búza ára 20—25—30 pengő legyen, jó nekem a 12 pengős búzaár is, azonban legyen úgy mint békében, Ihogy egy métermázsa búzáért kaphassak egypár csizmát, két ' métermázsa búzáért egy öltöny vasárnapi ruhát és 50 kilogramm búzáért egy métertmázsa műtrágyát. Azt hiszem, hogy ennek az egvszerű falus:embernek igazsága valósággal frappiroz és sokkal egyszerűbben fejezi ki azt a nagyon komplikált problémát, amelyet mi agrárollónak nevezünk. A magyar földmívesembernek ez .a keserves helyzete, ez a szinte vigasztalan viaskodása az egyes iparcikkek árnívójával tolta előtérbe falun a kar telikérdést és nem az az iparellenes izgatás, nem az az agitáció, amelyre úgy itt ma Biró Pál igen t. képviselőtársam, mint az ipari érdekeltségek által kiadott különböző brosürák rámutatnak. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Azt a falut ma nem kell izgatni, izgul az magától, izgatják a tények. A helyzet izgatja. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Azt hiszem, hogy mi valamennyien, akik tudatában vagyunk a felelősségnek, nem fogunk kimenni a faluba, hogy a népet izgassuk. Nekünk, akiknek a társadalmi békét fenn kell tartanunk, bizonyos vonatkozásban arra kell rámutatnunk, hogy nem a mából és a tegnapból és az egyes eseményekből kell megítélni a helyzetet és az ország egész gazdasági helyzetét, hanem átfogóan kell néznünk az ország jövőjét. Ha a magyar mezőgazdaságot mai példátlan elesettségéből ki akarjuk ^ emelni, —

r az agrárválság nemzetközi rendezésének lehetősé-