Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-459

Az országgyűlés képviselőházának 4-59. magunkkal, nemzetünkkel szemben. A kérdés súlyos, — de meg kell oldani. Nem szabad el­felejteni azt sem, hogy az ország a trianoni békediktátumban mit veszített, hogy 11 év óta puszta életéért is élet-halál harcot folytat ; nem szabad elfelejtenünk, hogy különösen Magyar­országnak struktúrája is hihetetlen sokat szenve­dett, hogy azok, akik a békéket diktálták, meg­feledkeztek azokról a következményekről, amelyek logikailag el kellett hogy következzenek, — mint ahogy el is következtek — amikor az ezeréves egységet darabokra bontották, törték szét és tet­ték tönkre, és nekünk kell az újjáépítést végre­hajtanunk. De nemcsak, hogy ezt tették, hanem gondoskodtak arról is, hogy ezek az összetört egységek politikailag és gazdaságilag se ma­radhassanak, hacsak bizonyos fokig is együtt­értésben. Nem ! Amikor Magyarországot szét­törték, nemcsak hogy széttörték, hanem ők ma­guk gondoskodtak arról, hogy határainkat körös­körül északon és délen, keleten és nyugaton állig felfegyverzett oly államok vegyék körül, amelyek ellenséges érzülettel viseltetnek a magyar nem­zettel szemben. (Ügy van! Ügy van!) amelyeknek egyetlen céljuk az, hogy ez az ország gazdasági­lag ne boldogulhasson, hogy az országban a nyomor verjen állandó tanyát, mert tudják na­gyon jól, hogy mennél gyengébb a csonkaország, annál tovább maszlagolhatják a leigázott nemze­tiségeket, amelyek még ma is, leigázottságuk tizenkettedik esztendejében is mind Budapestre, a régi központba vágynak és remélhetőleg vágyni fognak addig, amíg újból össze nem kapcsolód­nak az elszakított területek. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Szükséges volt tehát ezt a törvényjavaslatot idehozni, mert lehetetlen, hogy ölhetett kézzel nézzük és tűrjük nemzetünknek pusztulását, hogy ne siessünk segítségére még abban az esetben is, még annak árán is, ha talán némely profitéhes tőkét elriasztunk az országból, avagy tönkre­teszünk egy-két kartillált vállalatot. De van még más indok is, igen t. Ház, amely miatt ezt a javaslatot ide kellett végre hozni. Az utóbbi időben — ezt mindnyájan tud­juk — mind élesebben szembenáll egymással a kapitalista világ a kollektivizmussal, a szovjettel. A világ négyötöde kapitalista, egyötödén pedig a szovjet tartja a kezét. Ez az egyötöd világ igyekezik a négyötöd világnak, a kapitalista világ­nak ajtaján, ha lehet azt döngetve, ha ezt nem lehet, a küszöb alatt, a repedéseken keresztül be­férkőzni. A szovjttnek ez a törekvése sajnos — amint ismételten tapasztaljuk — bizonyos ered­ményeket mutat fel. Azok a pörök, amelyek nálunk évenként kétszer-háromszor megismét­lődnek, de amelyek időnként a világ más álla­maiban is megismétlődnek, világosan mutatják a szovjetpropaganda útját, amelynek egyetlen törekvése, hogy rombadöntve a kapitalista vilá­got, a kapitalista világ romjain megépítse a maga terrorját, a maga szovjet-világát. Ha most azt vizsgáljuk, hogy mely ország­ban, mely talajban tud leginkább megérni ez a rendszer, akkor azt látjuk, hogy ahol jólét és munka van, ott nem kell félteni egyes társa­dalmi osztályokat sem, attól, hogy a szovjet szirénhangjai rájuk hassanak. De ott, ahol nyo­mor ver állandó tanyát, ahol nagy a munkanél­küliség, ott vigyázni kell, mert könnyen talál nyitott fülekre a szovjet titkos ügynökeinek a szava. Ott vigyázni kell : parázs ég a hamu alatt, amely parázs nem tudjuk hol, mely pillanatban lobban lángra. Magyarország, sajnos, ma bizonyos fokig a nyomor országa. Magyarországon a mezőgazdá­ülése 1931 január 29-én, csütörtökön. 121 ság és kisipar teljes mértékben tönkrement, a gyáripar szenved, mind ennek dacára a magyar mezőgazdasággal foglalkozó rétegek, a magyar munkásság hazaíiságáróí meg vagyok győződve. De vájjon meddig tart még ennek a nyomorgó munkásságnak — legyen az ipari vagy mezőgazdasági munkás ! — ellenállóképessége, meddig bírja még a korgó gyomrot ellensúlyozni a valláserkölcs és a hazafiság érzése? Ha nem akarunk nagyobb bajokat, ha óvni kívánjuk a nemzetet nagyobb bajoktól, akkor igenis szükség van preventív intézkedésekre, amelyek meggátolják azt, hogy az ország, a nem­zet a kizsákmányoló kartellek áldozata legyen. Azt is mondják, hogy a törvényjavaslatot telje­sen szükségtelen volt idehozni, mert hiszen a magyar törvénytárban van néhány törvény, az áruzsora törvény, van egy árvizsgáló bizottság, amely teljesen el tudta volna végezni mindazokat a szükséges tennivalókat, amelyeket a jövőben e törvény alapján fognak majd elvégezni. Ez lehetetlen. Hivatkozom Franz Kleinnak, a nagy közgazdásznak egy idevágó kijelentésére, amely ezt mondja (olvassa): «Nem tudok elképzelni olyan állami közeget vagy intézményt, amely az árakat igazságosan, minden gazdasági körülmény figyelembevételével meg tudná állapítani. Ennek okát abban látom, hogy a termelés nem egyenlő feltételek mellett folyik. Különösen lehetetlen emiatt az árakat ott helyesen megállapítani, ahol az ipar gyenge.» Ha valahol fennáll ennek a kijelentésnek a helyessége, fennáll nálunk. A mi iparunk gyenge ós talán ebben a gyengeségben látom egyedüli mentségét annak, hogy igyekszik koncentrációk­kal védekezni. De éppen azért, mert gyenge az iparunk, mert olyan egyenetlen lehetőségek kö­zött termel, amelyet a zavaros hitelviszonyok, a vámok, a tarifapolitika is súlyosan befolyásol, nem volna lehetséges, hogy állami közeg vagy állami intézmény az árakat helyesen állapítsa meg. A magyar iparnak ezt a gyengeségét is­merve, a magyar törvényhozás és a kormány az iparnak ismételten védelmére kelt, körül­bástyázta azt nevelő és védővámokkal és ezt használták ki gyakran az ipar drágítására. De vájjon helyes-e, logikus-e, hogy a magyar ipar úgyszólván kivétel nélkül minden egyes esetben kihasználja a védővámok legmagasabb vonalát? Csak egyetlen új esetre kívánom a t. Ház figyel­mét felhívni. Magyarországnak egyetlen fegy­vergyára az Általános Magyar Fegyver- és Gép­gyár. Ez a gyár néhány év óta vadászfegyvere­ket is gyárt. Ezeknek a fegyvereknek legújabb típusát 526 pengővel hozza forgalomba. Teljes egészében kihasználja a fegyveren kén ti 126 pen­gős vámot, mert nincs konkurense. Pedig ugyan­ilyen konstrukciójú fegyvereket, amelyeknek anyaga talán jobb és évtizedek óta ki van pró­bálva, Belgiumban 250 pengőért lehet megkapni. Kérdezem tehát az igen t. Házat: helyesen cse­lekszik-e ez az iparág akkor, amikor a védő­vámot, vagy mondjuk így nevelővámot, — mert a védővámban bizonyos fokig nevelővám is van — 100%-ig kihasználja ? De hasonlóképen ki­használja Magyarországon a védővámot úgyszól­ván minden ismert kartell. Azért mondom ismert kartellek, mert vannak oly kartellek, amelyeknek árdrágító hatását kevésbbé érezzük, mert luxus­cikkek, vagy nem a mindennapi élethez feltét­lenül szükséges cikkeket gyártanak, hoznak for­galomba. Ezekkel azonban nem foglalkozom, de igenis foglalkoznom kell azoknak a kartelleknek dolgával, amelyeknek árpolitikájától függ bizo­nyos fokig az országnak virágzása, jóléte. Vegyük elsősorban a szénkarteilt, amely négy társaságot foglal magában, amelyek a fogyasztó-

Next

/
Thumbnails
Contents