Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-459

Az országgyűlés képviselőházának Jf.59. i már maga az a tény, hogy a ikartellizált ipar szembenáll a mezőgazdasággal, amely védtelen, indokolttá teszi a törvényhozási intézkedést Vegyük csak a cukorrépatermelést. Hát a cukorrépatermelésnél vájjon a kartell a termelés érdekeit mozdítja elő? Hát bebizonyították ezt? Micsoda előnyökben részesül és micsoda kedvezményekhez jut a cukoripar. Azt mondják, exporttermelés. (Sándor Pál: Az állam nyeri belőle a legtöbbet.) Ezt is elfogadom. De menjünk tovább. Itt van a mezőgazdasági termelés, amely ott kunyerál évről-évre a beváltási ár kérdésében. A cukorkartell nem a termelés érdekében áll, az egyoldalú profit érdekében áll. Én tehát látva az ilyen eseteket a főváros életében, látva ezeket a mezőgazdasági jelenségeket, igenis, szükségesnek tartom, ímeg vagyok róla győződve, — azért mondottam — hogy ezt az intézkedést még más intézkedések fogják követni. Mert a közhangulat nagyon fontos tényező, de a közhangulatot nem egy mesterséges forrás, hanem az élet szenvedései táplálják, és ezért az élet szenvedései fogják rákényszeríteni a jövő kormányokat, hogy ebben a kérdésiben még radikálisabb eszközökhöz nyúljanak. Ha szemlélem a törvényjavaslatot, hogy az miképpen illeszkedik bele azokba a fejtegetésekbe, amelyeket nekem itt vázolni szerencsém volt, a kartell elleni védekezés szempontjából két részre osztanám a kérdést: közigazgatásira és bíróira. A közigazgatást sokkal hatályosabibnaik, az élethez közelebbállónak tartom. Miért? Mert gyorsabb intézkedéseket tud előmozdítani, míg a bírói eljárásnál félek, hogy az intézkedések nem fognak azzal a gyorsasággal menni, amilyen gyorsaságot az élet megkövetel. Mert hiszen, ha egy per négy-öt hónapig húzódik, a gazdasági viszonyok ezalatt annyira változnak, hogy nem fogják fején találni a szöget. {Egy hang jobbfelől: Evekig is elhúzódhatik!') Nem mondom olyan pesszimisztikusan, én csak három-négy hónapot mondok, mert hiszen a Kúria az első és végső fok ebben a kérdésben; nem vagyok tehát pesszimista, hogy évekről beszéljek. Mindenesetre ez is ralatív dolog, mert ha sok keresetről lenne szó, esetleg ez is bekövetkeznék. En tehát a közigazgatási részt tartom jelen tőseb'bnek. Nem fogadom el azt a tételt, hogy a közigazgatási kérdés tekintetében eddigelé nem állottak elegendő eszközök a kormány rendelkezésére. Igenis, hibáztathatom azt a tételt, hogy a mezőgazdaság érdekeit nem mertük olyan arányban védeni, mint az iparét. Ennek a tételnek a folyománya volt az, hogy az előző kormányok is — nemcsak a mai kormány, mert hiszen a mai kormány nem áll annyira a gazdasági liberalizmus jegyében, mint az előbbi kormányok, hiszen különben nem terjesztette volna be ezt a javaslatot — állandóan ennek a mesterséges iparpártolásnak a jegyében a mezőgazdaság érdekeit nem engedték érvényesíteni, és ennek folyománya volt az, hogy a közigazgatási intézkedések rendszerint elégtelenek voltak. Mert hiába hoztak itt fel panaszokat a Házban, hiába beszéltek, a kereskedelemügyi miniszterek megállapították, hogy úgy a vámkérdésben, mint egyéb kérdésekben nem volt elég felhatalmazásuk erre. Hát én meg vagyok róla győződve, hogy lehetett volna erélyesebb rendszabályokat is foganatosítani, amelyek nagyon érzékenyen érintették volna azt a kartellt, ajmely nem a nemzeti termelés érdekét, hanem csak a profitot tartja szem előtt. Csak egyet hozok fel: a tarifapolitikát. Tudom azt is, hogy ennek a nagy nemzetközi viszonylatok •lése 1931 január 29-én, csütörtökön. 115 szempontjából jelentősége van, és ez nem olyan ügy, amelyet máról-holnapra, csak úgy egyszerűen meg lehet oldani. En, aki a leghiggadtabb, legtárgyilagosabb kritika jegyében boncolom a helyzetet, tudom azt, hogy ez nem olyan könnyű, de sokat lehetett volna tenni. S ez termelte ki a közhangulatot. Lehet, hogy okkal, lehet hogy ok nélkül, de azt láttáik, hogy egy-egy kartell, a szeszkar tell, a cukorkartell, a cementkartell jobban tudja a maga érdekeit képviselni, mint a zokogó és siránkozó mezőgazdasági kamarák, vagy a termelésnek egyéb ágazatai. Ez kétségkívül rossz közhangulatot termelt ki. Ebben a törvényjavaslatban a 6. § a leglényegesebb. Ennek a törvényjavaslatnak 6. §-a kétségkívül olyan tág keret, olyan tág felhatalmazás úgy a vámkérdésben és a tarifakérdésben, mint az iparengedélyek kérdésében, az egész komplexumát <a kérdésnek anynyira felöleli, hogy^ csak egyen múlik a dolog: ha ezt a törvényjavaslatot becsületesen, jól, elhatározottan hajtják végre, akkor ennek a törvényjavaslatnak nem lesz ellenzője. A keret megvan, a lehetőség adva van. A 6. §-nál nagyobb lehetőséget még Griger Miklós t. barátom, aki nem a kartellszeretet jegyében szólalt fel, sem tudna kodifikálni. Minden a kiviteltől függ. En igen természetesen nem tudom elfogadni azt, hogy ia kivitel kérdésében elegendő \a> miniszteri felelősség. Ebbe én nem tudok belenyugodni. Ha csak közigazgatási eljárást statuálna ez a törvényjavaslat, iaz más lenne, akkor a miniszteri felelősség kérdésével kellene ezt az ügyet fedni. Lényegében ez a miniszteri felelősség a múltban is fennállott. A meglévő intézkedések kérdésében tehát fenn fog maradni a jövőben is. Ez nem nóvum, csak a keret bővültamelylyel ia minisztérium élhet. De látszik a törvény rendelkezéseiből, micsoda féltő gondossággal haladt végig ezen a törvényjavaslaton az a kéz, amely fél, hogy az ipar kérdésében súlyosabb Salt accompli-kat teremthet, semmint az kívánatos lenne. Ezért mondottam, hogy a váltót prezentálni akarom. En ab ovo nem voltam barátja a bírói eljárásnak, egészen nyiltan megmondom. Szükségtelennek tartom ezt egy energikus kereskedelempolitika esetén, energikusan eljáró kereskedelemügyi miniszter kezében. Nem tartom szükségesnek a bírói eljárási A bírói eljárással szemben aggályaim vannak. Elsősorban aggályom van az ülnöki rendszerrel, a Kúrián a vegyes bírósággal szemben. Ezt a legnagyobb mértékben perhorreszkálom. Ahol a múltban vegyes rendszer volt, sohasem volt ezen vegyes bíróság működésén áldás. Sokszor egyszerű formális bábokká váltak azok az ülnökök, sokszor nehézségeket csináltak, de nem volt áldásos ez a vegyes rendszer. Nem tartom helyesnek a Kúriánál sem ezt a vegyes rendszert. En megbíznék — ha már a bírói eljárást méltóztatnak behozni — a Kúriának ítéletében még akkor is, ha nem ültetnek ülnököket a bíróság mellé. Tessék megnézni az eddigi döntvényeket, tessék megnézni az eddigi ítéleteket. Az eddigi ítéletek mind a mellett szólnak, hogy a legmagasabb judiciummal, abszolút biztos közgazdasági tudással, (Ügy van! Ügy van! a középen.) a szakirodalomnak nagyon lelkiismeretes tanulmányozásával hozták meg ítéleteiket. Tudom, hogy ezt a miniszter úr is tudja, (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Sőt, én hivatkoztam erre a bizottságban!) de akkor miért van a vegyes rendszer a törvényjavaslatban? (Zsitvay Tibor igaz-