Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-458

90 i Az országgyűlés képviselőházának h erejéig alapítsak vagy egy külön intézetet erre a célra, vagy pedig egy meglévő intézettel keressem a megoldást. (Sándor Pál: Ez más, ez mindenkire szól! Ez egészen más!) Bocsánatot kérek, ez mindenkire szól. Arra szól ott is, aki hitelképes, másra nem szól. Ezt az ügyet igenis támogatom, mert kötelességem támogatni. Hogy nem tudom és hogy nem tudtam mostanáig megoldásra vinni, annak magyarázata az, hogy olyan nagy összegről van szó, amelyeknek előteremtése nem könnyű. De igenis helyesnek tartom és rajta leszek ezen a megoldáson is, mert a nagykereskedelem megérdemli, mert a nagykereskedelmet lehet egy bizonyos vonatkozásban kikapcsolni, de aki azt hiszi, hogy teljesen ki lehet kapcsolni, az téves utakon jár. Nekem nem teheti senki ezt a szemrehányást, mert én az ipar felé is folyton azt képviselem, hogy a kereskedelmet ne kapcsolják ki, hanem próbálják bekapcsolni. Nem nóvum, amit tettem. Senki sem mondhatja, hogy egyoldalúan járok el, mert látszik, hogy a kiskereskedővel szemben éppen ugyan azt teszem, mint a nagykereskedővel szemben. Most áttérek a (kiskereskedelem további szerepére. A legnehezebb helyzetben mégis csak a kiskereskedelem van. Azt láttam, hogy a legjobb akarattal is az a forma, amelyet választottunk és amelyet megismételtem & vidék felé, nem megfelelő, a dolog nem megy, mert annyi akadállyal találkozunk, ihogy ezen az alapon a kérdést megoldani nem lehet. Feltettem ugyan azt a kérdést, hogy vájjon ha a külföld évtizedek óta megorganizálta a maga részéről a kiskereskedőket, ha ezek szervezetekibe tömörültek és ez alapon lépnek fel mint vevők, ennek tulajdonképpen mi lehet a következménye. Ez nem új dolog, nem új gondolat, mert hiszen ez a folyamat Svájcban már 1884-ben megindult és Németországban százával vannak ilyen tömörülések. (Sándor Pál: Nem állami támogatással!) Tessék megcáfolni, de nem fogja képviselő úr megcáfolni tudni, mert én csak azt mondom, ami igaz, mert semmi érdekem nem fűződik ahhoz, hogy csak egy szót is elhallgassak. Németországban, Franciaországban mindenki ismeri ezeket a dolgokat. Amikor Berlinben voltam, meghívtak egy olyan intézmény megtekintésére, ahol nem kevesebb, mint 50.000 egyén tömörült szervezetbe. Tessék végignézni a textiliparon. A szerint, hogy milyen árukról van szó, legalább is" 50 ilyen ihasonló szervezet van. Tessék megnézni, nincs Európában nyugat felé egy állam sem, amely ezt ne ismerné, és tulajdonképpen ez által határozottan egészségesebb árkialakulást és a tenmelésnek is jobb és biztos a!bb ellátását tették lehetővé. Hogy nálunk nem fejlődött ki, ezt csak azzal tudjuk magyarázni, hogy nálunk a szövekezeti eszmével szemben a túlindividualizimus alapján mindig van bizonyos ellenszenv, még akkor is, ha az illetőknek ez igen jól megfontolt érdekük. Ez volt a gondolat, amelyet felvetettem, miután visszatértem Németországból, hogy miért nem próbálkozik a mi kereskedelmünk is ezen az úton boldogulni, miért nem kísérli meg a kiskereskedő is azt, hogy összetéve erejét, öszszeállva próbálna helyesebb árúbeszerzést és árueladást elérni. A külföldi példák után indulva, csak azt látom, hogy ezek nagyon jól beváltak. A nagykereskedelmet ki sem kapcsolják általában. A nagykereskedő kezd versenyezni a gyárral. Ha megfelelő keretben mozog, nyereségi törekvéseit illetőleg, a gyár szívesen elejti ajánlatát. Érdekes és igen t. Sándor Pál t. képviselőtársam, mint praktikus ember, igazat fog adni nekem, hogy a háborix előtt az . ülése 1931 január Hó 28-án, szerdán. volt a helyzet, hogy a nagykereskedelem oda fejlődött már, hogy azt lehet mondani, hogy nagy dolog volt, ha egyszázalék nyereséggel vagy egy félszázalék nyereséggel adta tovább áruit. Igazam van t. képviselőtársamé Ma nem teheti ezt, mert nem áll tőke a rendelkezésére, a tőke elveszett, de éppen azért, hogy megtehesse, szívesen segítségére siethetek. És kérdem, miért kelljen kizárni a kiskereskedőt abból, hogy tudjon tömörülni, hogy helyesebb árubeszerzést tudjon biztosítani? Bocsánatot kérek, hogy erőteljesebben veszem igénybe a t. Ház türelmét, (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon és a középen.) de azt akarom, hogy az egész gondolatot lássák t. képviselőtársaim. (Halljuk! Halljuk!) Tessék elgondolni, hogy mit jelent az, hogy az a vidéki kiskereskedő nem tud árelőnyt biztosítani a maga számára, holott ha van megfelelő formációja^ szövetkezete vagy akármilyen szervezete, ezen keresztül lép fel, és így feltétlenül előnyt tud biztosítani magának. Hisz a mi termelésünk nagy hibája az, hogy borzasztó bizonytalan alapon áll s nem tudja, hogy a szükségletek milyen mértékben jelentkeznek, nem tudja azt sem, hogy a divat vagy a fogyasztó milyen cikkeket kíván. (Ügy van! Ügy van! a Jobboldalon és a középen.) Ez is egyik oka, hogy felkaroltam érdekeiket, mert ezzel a termelés felé egy racionálisabb termelési lehetőséget tudok előmozdítani, a másik oldalon pedig egy kedvezőbb árat tudok eléírni. Nem akarom kikapcsolni a nagykereskedelmet, nem is lehet, s ez alapon a fogyasztónak is egy helyesebb áralakulást akarok (biztosítani. (Elénk helyeslés a jobboldalon és a középem^ Ez magyarázza meg azt, — és itt téved Sándor Pál igen t. képviselőtársam — hogy például Poroszország nem ugyan közvetlenül, de a Preussenkassa alapján támogatta a kereskedelmet. (Sándor Pál: De nem az állam támogatta!) Igenis, a Preussenkassán át az állam, mert tudjuk, hogy a Preussenkassa éveken át állami pénzekből táplálkozott, ez nem titok, ez a költségvetésben is benne volt. Egyébként méltóztassék megnézni az 1924-ben hozott cseh törvényeket. A csehek nagyon helyesen s nagyon jól oldják meg a kérdést. Én tettem egy kísérletet, — nagyon bántana, ha csalódnék — de ezen az úton akartam és akarok mozogni és meg vagyok győződve, hogy az eredmény meglesz. De higyje t. képviselőtársam, hogy csak erről van szó. Éppen ma hallottam, hogy egy másik kereskedelmi ág ezen az alapon egy roppant érdekes megoldással jön, amelyet ha meg tud valósítani, azt hiszem, egy nagyon fontos közszükségleti cikk terén nagyon nagy eredményt érhetünk el. Nem akarok én senki ellen véteni, — akkor nem is vállalnám a felelősséget — én igenis, megindultam itt két kereskedői csoporttal, és méltóztassék azokat a kikötéseket is figyelembe venni, amelyeket én tettem. Nem én vállalom a garanciát, s nem is lehetséges, hogy az állam vállaljon garanciát. (Sándor Pál: Hanem?) En semmi egyebet nem tettem, mint annak az alakulatnak 300.000 pengő erejéig adtam ezt az összeget, de ő vállalja a garanciát. (Sándor Pál: Kifizették ezt az öszszeget?) A pénz nincs ennél az alakulatnál, hanem az a Kisipari Hitelszövetkezetnél van, amely az egész ügyet lebonyolítja. S mi volt a számítás alapja? Ha megnézi az ember, úgy azt találja, hogy az évi rizikó 1—3% között mozog. Először tehát annak a vevőnek kell letenni ezt a ^százalékot s neki is oda kell menni a Kisipari Hitelszövetkezethez. Nem az a cél, — és fel kell tennem, hogy jól fognak dolgozni — hogy ez