Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.
Ülésnapok - 1927-440
Az országgyűlés képviselőházának UkO. amely tiszteletreméltó módon számol az állam gazdasági helyzetével és amely alkalmas volna arra, hogy ezt a vérző sebet véglegesen orvosoljuk. (Zaj a középen. — Farkas István: Csendet kérünk!) Ez a törvénytervezet első részében foglalkozik a pénzbeli juttatásokkal és azoknak fedezetével, második részében a pénzáldozatok nélkül nyújtható szolgáltatásokkal és végül harmadik részében foglalkozik a jogorvoslattal. Az elsőrész.a pénzbeli juttatásoknak fedezetét tárgyalja. A költségvetésben eddig csökönyösen nem akartak kimunkálni. Azt mondják, nincs rá fedezet, nem lehet olyan fedezetet kimunkálni, amely alkalmas volna ezeknek a kötelességeknek teljesítésére. De a legutóbbi esztendő megmutatta azt, hogy a kormányzathoz közelebb álló rétegek számára igenis lehet támogatás^ nyújtani. Az optánsteher, a búzab oletta, a csizma boletta mind igazolják, hogy a legmegrakottabb szekérre is tudnak még egy villával felrakni. A most előttünk fekvő energiajavaslat, amely mérhetetlen juttatásokat ad a magántőkének, a mai napon megjelent rendelet, amely a receptekre ragasztandó tíz fillérekkel az orvosszövetség nyugdíjalapját akarja dotálni, mind' azt mutatják, hogy igenis, tudnak hova nyúlni, ha olyan rétegen akarnak segíteni, amelyre szükség van és ha elismerő frázisok helyett a rokkantak felé is a komoly segítség akarásával fordult volna a kormány, már régen nyugvópontra lehetett volna juttatni a hadigondozottak kérdését is. Ez vonatkozik a pénzbeli juttatásokra. A másik megjegyzésem a pénzbeli szolgáltatások nélkül és megterhelés nélkül juttatható szolgáltatásokra vonatkozik, így a Ikerházra, az orvosi kezelésre. Ma azt a hadigondozottat, akinek van egy kis zsúpfödeles viskója, vagy egy-két hold földje, nem veszik be a kórházba, mert nem kap szegénységi bizonyítványt. A gyermekek számára tandíjmentességet, könvvellátást szerezni a lehető legnehezebb. Magamnak is volt ebben az esztendőben egy különösen kirívó esetem, amikor egy szegény munkásember, aki maga is fillérekből él, magához fogadott két hadiárvát, akik után az államtól 8 pengő 50 fülért kap havonta; ezek közül az egyik jeles tanuló, aki az, állami tanítóképző intézetbe kért és kapott felvételt, de sem a kultuszminiszter úrtól tandíjmentességet, sem a népjóléti miniszter úrtól tandíjhozzájárulást vagy segélyt nem tudtam neki kieszközölni. Vájjon az állami munkaalkalmak is miért csalk azoknak a frontharcosoknak vannak fenntartva, akikre egy újabb konfliktus esetén még számítani leheti Miért jár minden előny csak a Vitézi Széknek, ennek a «konszolidációs különítménynek»? A földreform kérdésében miért bántak el olyanformán a féllábú hadirokkantakkal, hogy a legsilányabb, a legroszszabb, a legdrágább földet adták neki, amelyet egyetlen munkaeszköz, egyetlen ásó nélkül kellett átvennie, úgyhogy tulajdonképpen olyan ajándékot kapott, amely számára a végső anyagi romlást fogja jelenteni. A dohánytőzsdeengedélyek kiosztásánál is egész sereg olyan engedélyes van, aki a dohánytőzsdébe idegent ültetett be, s az engedélyokirat hasznát (külföldön költi ei. A mozi, az italmérési, a sorsjegyárusítási és gyógyszertárengedélyek kiosztásánál egyáltalában nem vették figyelembe a hadigondozottak érdekét. A harmadik kérdéskomplexus a jogorvoslat kérdése. A hadirokkantak rokkantsági fokának százalékos megállapításánál annyi séKfiPVISELÖHÁZI NAPLÓ. XXXII. ülése, Ï9SÙ. november 26-án, szerdán. 65 relém érte a hadirokkantakat azzal, hogy az orvosi megállapításokat bent a minisztériumban az íróasztalnál leszállították, hogy vaióban eljött az ideje annak, hogy ez a kérdés is törvényhozásilag rendeztessék, mégpedig nem ^az érdekelt minisztériumi osztály kénye-kedvére bízva, amely osztály, — igazságosan-e vagy igazságtalanul — de a fedezeti keretek között akar mindig maradni — szerintem, sajnos, nem is tehet egyebet, — hanem olyan módon legyen a jogorvoslati lehetőség ' megállapítva, hogy abba a Rokkantszövetségnek, a Rokkantegyesületnelk bizalmi emberei is beleszólhassanak, akik a rokkantság megállapításánál azokat a szempontokat is érvényesítsék, amelyek eddig érvényesíthetők nem voltak. Beszélhetnénk és kellene beszélnünk a rokkantotthon kibővítéséről is, ahová a családtalan rokkantakat el kell helyezni; a Németvolgyi-úti tüdőgondozó bezárásáról, amelyet fedezet hiányában be kellett csukni és tüdőbajos rokkantakat szélnek kellett ereszteni. (Farkas István: Hallatlan!) Beszélhetnénk a hivatalos közigazgatási személyek magatartásáról a hadirokkantak felé. Ügy látom beszédidőm lejárt. Tisztelettel kérek 10 perc meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni 1 ? (Igen!) A Ház a kért meghosszabbítást megadja. Kéthly Anna: Beszélhetnénk erről a magatartásról, amely a rokkantakkal szemben nem áll mindig azon a magaslaton, amelyet a közigazgatástól elvárhatnánk a rokkantak felé. Itt egy konkrét esetről kell beszámolnom, amely az elmúlt napokban történt, hozzátéve, hogy ez nem kivétel, igen sok helyütt találkozunk ennek a párjával. A pestszentlőrinci hadirokkantak, akik munkába járnak, postán kapják a pénzt és természetesen a tmunkaidő alatt kézbesítik nekik az utalványt. Mivel ilyenkor nincsenek otthon, a postás^ visszavitte az utalványokat és ők délután fél ötkor, amikor a munkából hazaérkeztek, jelentkeztek a postán a pénz átvételére. A posta hivatalos ideje 6 óráig tart, a postamester azonban azt mondta, hogy ő már félőt órakor kasszát csinál, ennélfogva nem hajlandó a félötkor, tehát másfél órával a hivatalos idő lejárta előtt jelentkező hadirokkantaknak kiadni a járandóságát, hanem ezek jelentkezzenek majd megfelelő időben, amelyet ő fog számukra kijelölni. Az ilyen eljárás még inkább alkalmas arra, hogy azt az elkeseredést, amely ezekben a rokkantakban jogosan él, csak fokozza és^ a velük szemben tanúsított magatartás ezt a kérdést imég jobban elmérgesítse. Ebből is és egyéb tényekből is a hadigondozottak ma szerintem jogosan úgy érzik, hogy őket elhanyagolható tényezőkként kezelik. Időnként el-elhangzik ugyan egy-egy szép felszólalás ; amely hadiérdemeiket méltatja, romantikus és szentimentális beállításban tárgyalja a hadigondozottak szégyenletes és elrejtenivaló problémáját. De a végén marad minden a régiben. (Ügy van! a üzélsŐbaloldalon.) Nem egyik, vagy másik népjóléti miniszter egyéni bűne ez, — bár meg vagyok győződve róla, hogy erőteljesebb fellépéssel többet lehetne nekik is elérniök — hanem annak a kormányzati rendszernek és szellemnek bűne, amely (Farkas István: A tízezerholdasokon segít, de a hadiárvákon nem!) az elesetteket, a gyámoltalanokat, a protekció nélkülieket, kidobja az állami gondoskodás kosarából. Mi érezzük ezt az atmoszférát és érezzük azt, hogy reménytelen a hadigondozottak sor9
