Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-440

58 Az országgyűlés képviselőházának 4.4 nemcsak emlbertelenség, hanem nagyfokú tudatlanság és tájékozatlanság is nyilvánult meg, mert még egy ügyésznek és a rendőrhatóságnak is illenék tudni, hogy a másnap reggeli újságot előző este 10 órára nem lehet kézbesíteni és nem lehet előállítani. (Farkas István: Fenyegetés akart lenni!) Ezt csak mellékesen jegyzem meg annak illusztrálására, hogy ez a vasárnapi elkobzás, amely a magyar népköztársaság kikiáltásának évfordulóján történt meg, előre elhatározott szándék volt a nélkül, hogy akár az ügyészség, akár a végrehajtó rendőrség tudomássai bírt volna arról, hogy ezen a történelmi nevezetességű évfordulón a Népszava mit és hogyan fog írni. Sejtelmük sem lehetett róla talpj do óképpen, de azért előző este 10 órakor már ott voltaik és lestek, kérték és követelték a Népszava másnap reggeli példányát. Egészen természetes, hogy nem kaphatták meg és természetes a mai rendszerben az is, hogy másnap hajnalban a Népszavát elkobozták. De itt még nem záródott be a kör, mert természetesen a Népszava, mint napilap, mint sajtóorgánum, ki akarta és ki akarja elégíteni az olvasót, az olvasók napihírszükségletét; ha tehát a lapot elkobozzák, akkor az inkriminált cikk kihagyásával új kiadást nyom, amelyet azután később az előfizetők és a vidék számára postával elküld. Ez teljesen törvényes, megengedett, gyakorolt dolog. Sajnos, gyakorolni kell. A vidéki hatóságok azonban a törvénynek ezt a rendelkezését nem respektálják, egyáltalában nem voltak hajlandók tudomásul venni azt, hogy ez már egy, az inkriminált résztől megszabadított példány, amely nincs elkobozva, amelynek terjesztése tehát semmiféle szabályba, parancsba vagy nem tudom micsodába nem ütközik. Mégis a vidéki csendőrségek egész sorozata vetette rá magát erre a második kiadásra is és nemcsak hogy ezt is elkobozták önhatalmúlag bírói végzés nélkül, hanem ezenkívül még magukat az olvasókat és előfizetőket is külön brutalizálták, külön megfenyegették, külön beidézgették, külön erkölcsi prédikációkat tartottak nekik arról, mit jelent a Népszava olvasása, és igyekeztek őket jó útra téríteni, hogy ne olvassék a Népszavát. Méltóztassék megengedni, hogy erre nézve néhány hozzám beérkezett példát hozzak fel. Cegléden a posta először beadj Nép szavaelőfizetők példányait a csendőrséghez, a városházára. Nagyon sajnálom, hogy a belügyminiszter úr nincs itt, szerettem volna megkérdezni tőle vagy a kereskedelemügyi miniszter úrtól, aki szintén nincs itt, hol, melyik törvényben van megírva, ,hogy a közpénzekből a közönség kiszolgálására szánt posta arravaló, hogy a csendőrségi külön-akciók előfutárja legyen, és ő szolgáltasson alapot és anyagot a csendőrségnek arra, hogy a békés polgárságot zaklassák. Az országos eljáráson kívül azután Cegléden az a szokás, hogyha a kurzusnak ceglédi helyi különítménye talál valamilyen kivetnivalót a Népszavában, megtiltja^ a postának, hogy azt az előfizetők címére kézbesítsék. Tolnáról például azt írják, hogy ez elárusító nem meri vállalni a Népszava példányainak árusítását, mert nem akar a helybeli elöljárósággal és csendőrséggel ujjat húzni. Természetesen megfelelő gyakorlati tapasztalatok alapján jött létre ez a panasz. Szolnokról két elárusító jelentette vissza a Népszavát azért, mert — mint mondják — nem akarnak a rendőrséggel kollizióba ke. ülése, 1930. november 26-án, szerdán. rülni; azonkívül ott az is megtörtént, hogy a Népszava kiadóhivatalának táviratát, amelyben közli az elárusítókkal, hogy az előfizetők kielégítésére második kiadást rendezett, egyszerűen nem vették tudomásul, mondván, hogy ez magántávirat, nekik semmi közük hozzá, szemben a hatósági intézkedéssel, amely a Népszava első kiadását elkobozni rendelte. Sárbogárdról a Sz ilf ama j ónból írja egy egyszerű munkásember, hogy ismételten megjelentek nála a csendőrség emberei és melegen ajánlották, hogy előfizetését szüntesse be, mert «az ÍPT előfizetési célokra küldött pénzt nemzetellenes és vörös rablók üzelmeinek céljait szolgálja.» Méltóztassék ezeket a szavakat jól megjegyezni, én ezt az egész ország számára mondom, hogy 1930-ban a magyar keresztény és nemzeti kormányzat idején a parlamenti munkában résztvevő politikai párt, a dolgozó osztályok pártja milyen meghatározásban részesül a magyar kormányzat egyes különítményei, egyes hatóságai részéről: nemzetellenes és vörös rablóknak titulálja ez a hatóság a szociáldemokrata munkásokat. (Farkas István: Minek mondjuk mi őket? Ezeket a betyárokat! Kossaabbak Sobri Jóskánál!) Ha mi valamilyen formában viszonoznók ezeket, akkor egészen bizonyosan lecsapna ránk vagy orgánumunkia az államhatalom a maga egész brutális erejével. Ha az igen t. urak és • az igen t. belügyminiszter úr, mint ennek az apparátusnak a feje azt hiszik, hogy ez hasznos, hogy ez európai imodszer, hogy ezzel az országot előbbre lehet vinni, ám jó, csinálják tovább, (Farkas István: Csinálják a bolsevizmust!) bőszítsék a népet. Ha önök azt hiszik, hogy ezzel ártanak, akkor nagyon tévednek, mert valóban más a helyzet; nem tudom ugyan, ihogy kinek az érdeke, szociáldemokrata munkásokból minden erővel, sőt erőszakkal bolsevistákat faragni, minek állandóan ezt a rémet napirenden tartani, minek valakire ráfogni, hogy bolsevista, amikor nem bolsevista és nem akar bolsevista lenni. Nem tudom, hol van ebben a rezón, hol van ebben a célszerűség, de ha a kormány ebben célszerűséget lát, méltóztassék csak folytatni, majd meg fogják látni, hova jutnak vele. Egy másik egészen egyszerű építőmunkás írja Kisszékely községből, hogy a neki küldött mutatványszám miatt a leghallatlanabb terrorban és brutalitásban volt része a csendőrség részéről. Azt mondja (olvassa): «Nekem is küldtek két Népszavát, a szeptember 2. és 3-iki számot. Alig pár napra már idejöttek hozzám nagy apparátussal a községi bíró és két csendőr, az egyik a tiszthelyettes, a másik a csendőrhadnagy. Az első szavuk az volt, hogy: a törvény nevében felszólítjuk, hogy a két Népszavát, amely önnek jár, elkobozzuk, továbbá önnél tiltott idegen agitátorok járnak, levelezésben van a pestiekkel.» Tisztelettel kérem beszédidőmnek tíz perccel való meghosszabbítását. Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulnia (Igen!} À Ház

r a meghosszabbítást megadja. PrOpper Sándor: Tovább folytatva azután felkérték, felszólították, megparancsolták neki, hogy menjen velük a postára. Elmentek a postára. Megkérdezték, hogy van-e itt az ő címére Népszava. Azt mondták, hogy igen, de a postának nem szabad azt kiadnia, mért azt a csendőrség megtiltotta. Mivel a hatóság emberei vannak ott, kiadják, de rögtön vissza kell hozni. Méltóztassanak arra a kérdésre is válaszolni, hol van az a törvény, az a szabály. amely a postát felhatalmazza erre a cenzúrára,