Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.
Ülésnapok - 1927-444
196 Az országgyűlés képviselőházának hhUbői vádat akarna valaki támasztani a kereskedelem ellen, ez is igazságtalan vád lenne, mert hiszen nem kell mást nézni, mint példán]' azt, hogyan nyomorog ma Magyarországon a kereskedőosztály. Bizonyos ellenben az, hogy túldimenzionált közvetítés létezik az egész világon és Magyarországon is, (Ügy van! Ügy van!) és hogy az üzleti volumen-nek, tehát az üzleti forgalomnak csekélységét olyan margókkal akarja behozni a közvetítő kereskedelem, amelyeket kénytelen igénybevenni, mert különben elpusztulna, amelyek alatt elsősorban szenved a fogyasztás. Ennek az ollónak lehető megszüntetése is tehát olyan célja a gazdaságpolitikának, amely felé törekednünk kell, ha viszonyainkat egészségesebbekké akarjuk tenni. Nem utolsó helyen oka a krízisnek a hitelválság. Ez azután az a része a krízisnek, amelyet nemzeti eszközökkel nem tudunk meggyógyítani. Mert, amig létezik két országa a világnak, amelyek közül az egyik 50 milliárd frank, aranyfrankra átszámítva, 10 milliárd frank aranyat tart pincéiben felhasználatlanul és von el a termeléstől, — célzok i'tt Franciaországra — és másrészt egy másik ország, amelvnek betéti kamatlába 1—1*5% között van — célzok itt Amerikára — és amely inkább adna oda pénzét 1—1'5%-ért, semhogy teljesen egészséges és megalapozott üzletek révén 6—7%^ot élvezzen Európában, addig ez a hitelkrízis nem fog megszűnni. Ennek a hitelkrízisnek meggvógyítási módja csakis a nemzetközi atmoszférának a mai feszültségből való leenyhítése és olyan atmoszféra megteremtése, amely amerikai barátainkat is arra fogja vinni, hogy kegvesen inkább adiák ide 6—7 százalékért pénzüket, minthogy otthon 1% kamatot élvezzenek; sőt, mint hallom, egyes amerikai bankok rövid kihelyezésű pénzért egváltalában Tiem fizetnek kamatot- Ez a feszültség, a?t hiszem, meg fog oldódni, mert hiszen a tőkeiáradék télies megszűnése véarre kényszeríteni fogja a tőkéseket arra, hogy keressenek jövpdelmezőbb forrásokat, mint amilyeneket saját országukban élveznek. Mármost e közgazdasági kilengés után röviden akarok rátérni a törvényjavaslat tulajdonképpeni tartalmára, tehát azokra az állampénzügyi kérdé a ekre, amelvek e törvényjavaslatnak tulajdonképpeni célját és tárgyát képezik. Minden költségvetés egy egyenlege a bevételeknek és kiadásoknak. Ha tehát esry állam helyesen arra az álláspontra helyezkedik, mint jelenleg mi, hogy a takarékosság követelményeit sokkal fokozottabban kell megvalósítani, mint ahogy azt eddis* tettük, mert hiszen a szükség kényszerít rá, akkor ezt a célt a költségvetésnek mindkét oldalán me-g kell kísérelnünk és nem elég, ha ezt pusztán és egyoldalúan a kiadá«ok apasztásával akarjuk megtenni. (TI elveslés.) A kiadások apasztása terén, azt hiszem, helyes el^ő kísérlet az, amelyet ez a javaslat magában foglal, helyes, de nem kielégítő. Mert én bizonyos illogizmu«t látok abban, amikor a pénzügyminiszter úrnak esak azt mondiuk: mi maervar törvényhozás, rád parancsolunk, hogy a kiadásokat 45 millióval csökkentsd, amire ő udvariasan nem tette fel a kérdést, de feltehetné: milyen úton és módon? S erre a javaslat nem ad feleletet. Kiegészítésre szorul tehát ez a törvény olyan szerves javaslatokkal, amelyeknek következményeképpen kell a kiadásoknak csökkenniök. Célzok tehát elsősorban egy nagyvonalú adminisztratív reformra. Egy nagyvonalú adminisztratív reform nélkül so- * ülése 1930 december U-én, csütörtökön. hasem fogjuk enneka feldagadt költségvetésnek szerves leszállítását minden jövőre nézve elérni; egy olyan közigazgatási reform nélkül, amelyre most nem akarok részletesebben kitérni, de amelynek alapelvei kell, hogy legyenek: a centralizmus leépítése, a vidéki közigazgatás hatáskörének emelése és az instanciák csökkentése. (Helyeslés.) Ezzel kapcsolatosan ha megmondaná, hogy hol vannak azok a kommerciális metódusoknak, amelyeket a nyugateurópai köizgazgatások már magukévá tettek, holott a miénk még nagyrészt a Bach-rendszer sémái között mozog. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Hogy tréfásan mondjak egy analógiát, Amerikában vannak vállalatok, amelyek azt mondják, hogy pénzért tisztviselőket küldenek ki valamely vállalathoz és nem kérnek províziót, csak azért a megtakarításért, amelyet ezek a tisztviselők, kommerciális éles szemmel megnézve^ hogy hol vannak az adminisztrációban a hibák, el tudnak érni. Egy ilyen tisztviselőnek, akinek természetesen nem a magángazdasághoz, hanem az államgazdasághoz kellene értenie, ideküldése lenne helyes és szívesen fizetnénk mindnyájan neki províziót azért, ha meegmondaná ; hogy hol vannak azok a kommerciális lehetőségek, hol van a racionalizálásnak^ az a módszere, amelynek alkalmazásával a kívánt takarékosságot el lehetne érni. (Sándor Pál: Jó bizonyítvány a kormányra!) Ennek a javaslatnak még egy részletére kívánok kitérni. Az eredeti javaslatnak indokolásában azt olvasom, hogy az általános adminisztráció terén szándékolt 25 milliós leépítésnek egyik eszköze a következő lenne (olvassa): «Ezenkívül az alkalmazottak rendkívüli segélyezésére és jutalmazására szolgáló összegeket a felére kívánjuk leszállítani.» T. Képviselőház! Nem tudom, helyes-e ez. Nem tudom osztani azt a felfogást, amely a kvalitatív munkának jutalmazását kizárja. Mert hiszen itt nem dugsegélyekről van szó. Megjegyzem, hogy én ezt a kifejezést nem is szeretem a számba venni, mert ilyen segély Magyarországon nem is létezett .' (Jánossy Gábor: Nem is magyar szó! Fábián találta ki!) Szó van ellenben azokról a segélyekről, amelyek költségvetésileg vannak normalizálva és amelyektől a tisztviselői kar az indokolás ezen tétele szerint megfosztatnék, illetve .amelyek a feléreredukáltatnának. Nagyon kérném a pénzügyminiszter úr ő nagyméltóságát, hogy a következő irányban kezelje ezt a kérdést, öt megköti ez a törvényjavaslat, ő kénytelen lesz 25 millióval csökkenteni az adminisztratív kiadásokat, de ahhoz az eszközhöz, hogy ezen cél elérésére a segélyeket is redukálja, csak akkor nyúljon, ha a cél más eszközökkel nem érhető el.^ Ne vonja meg tehát érdemes tisztviselőktől a jutalmazást akkor, ha az Ő pénzügyminiszteri művészetével és ügyességével a törvényjavaslat által előírt célt egyébként js el tudná érni. Azt hiszem, ez igazságos és méltányos és nem hiszem, hogy a Ház bármelyik oldaláról ezzel szemben ellenmondás volna. Még egy rendelkezése ennek törvényjavaslatnak olyan, amelynek hatékonyabb képítése nagyon is szívemen fekszik. Az 5. § azt mondja, hogy a takarékossági rendszabályok a törvényhatóságokra, városokra és községekre, valamint azok alkalmazottaira is megfelelően alkalmazandók. Attól félek, hogy ez az egy szakasz ebben a törvényben írott malaszt fog maradni. Én ezt jobban és szankciókkal megterhelve szeretném kiépíteni, részletesebben megmondván azoknak a törvényhatóságoknak és községeknek
