Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-444

Az országgyűlés képviselőházának khh>is takarékosságot várunk. Nagyon jól tudom, hogy a mi kereskedelmi szerződéseink egyáltalában nem is engedik ímeg azt, hogy a kormány behozatali tilalmat állítson fel, de azt is meg kell állapítanom, — és ez a megállapításom szól különösen az ország vagyonos rétegei számára, szól a magyar asszonyok számára — hogy Magyarországon sohasem volt olyan divat, olyan luxus, sohasem voltak olyan költséges passziók, amilyeneket ma a vagyonos nőknél látunk és ebben a tekintetben az értékeket illetőleg olyan tobzódás folyik, hogy ez ennek az országnak nem válik hasznára. A kormány nem tilthatja meg azt, hogy selymet hozzanak be, hogy pipere cikkeket hozzanak be, külföldi gyümölcsöket hozzanak be, de ha a magyar társadalom összefog, — ahogyan azt Indiában keresztül tudták vinni félmüveit emberek — és megszünteti az ilyen teljesen felesleges behozatalt, abban az esetiben a mi külkereskedelmi mérlegünk jobb lesz és nem leszünk abban a helyzetben, amelyben most vagyunk, hogy voltaképpen nem elsőrendű szükségleti cikkekre rettenetesen sokat adózunk a külföldnek a nélkül, hogy ezzel termelésünket bármely irányban elősegítenénk. (Rassay Károly: A kormány jó példával járhatna elől! Nem kell Párizsból tapétákat és antik órákat hozatni!) Természetesen ennek következménye az is, hogy^ mindazok, akik a magyar közéletet irányítják, a takarékosság terén a legteljesebb mértékben és a legjobb példával járjanak elől. Itt engedjék meg az urak, hogy egy pár itt tartózkodó külföldi ember megállapításaira hivatkozzam. Ezelőtt háromnegyed esztendővel a budai Várban egy pár külföldi bankár egy olyan esküvőt látott, amelyhez fényben hasonlót soha életünkben ezek a nagy pénzemberek nem láttak. En a magyar arisztokratáktól is azt kérem, hogy a mai időkben a fényt, a luxust teljes mértékben mellőzzék. Ha e ide külföldről vendégünk jön, olyan lakomával vendégeljük meg és olyan fénnyel vesszük körül, hogy az semmiképpen sem tudja megállapítani, hogy itt Csonka-Magyarországról van szó, amely a trianoni határok mellett feltétlenül halálra van ítélve. Elmentem a francia parlamentbe, résztvetem a. londoni interparlamentáris konferencián és megállapítom, hogy mi képviselők nazar luxust fejtünk ki az ottani kormányférfiakhoz, képviselőkhöz és kiküldöttekhez képest. Egy Tardietinek, aki ma mégis a francia kormányzat élén áll, szereplése, magatartása, ruházata bizonyítja azt, hogy ott a legmagasabb állásban is olyan egyszerű jövedelmek vannak, amelyek nagyobb fényűzésre egyáltalán nem alkalmasak Nekünk tehát a takarékosságot minden tekintetben elő kell mozdítanunk s ennek a látszatát kifelé is meg kell adnunk, mert most velünk szemben feltétlenül az a vád, hogy itt bizonyos tekinteioen az értékeket illetőleg tobzódás folyik. Ezt a takarékosságot azonban természetesen várjuk az államtól is, ennélfogva helyeslem azt, ha a kormány a költségvetésből töröl minden olyan kiadást, amely flanc, amely felesleges, minden olyan kiadást, amely nem produktív, de egyúttal azt is helyeslem és azt is kívánom, hogy ne töröljön olyan kiadásokat, amelyek produktívek, és ne semmisítsen meg olyan kiadásokat, amelyek a termelést előmozdítják. En tehát nem vagyak híve az olyan általánosításnak, amely általában percentualiter .a kisexisztenciákat érinti. Nem vagyok híve^például a tisztviselői fizetések leszállításának ülése 1930 december ú-en, csütörtökön, l9l sem, mert arra a meggyőződésre jutottam, hogyha a kistisztviselőktől vonjuk el ia fizetés egy részét, annak következménye az lesz, hogy megélhetési színvonalát kénytelen lecsökkenteni élelmében és ruházatában, tehát a magyar föld felesleges terményeiből még több marad meg, még kevesebb pénz jut a gazda kezébe, hogy tovább termelhessen, még kevesebb jut az iparos és kereskedő kezébe, hogy a gazdasági életet előmozdítsa. Egyáltalán a kormány takarékossági poli

j tikáját illetőleg három nagy hibát állapítok meg. Az első az, hogy általánosít: ebben a törvényjavaslatban is megnyilvánul az általános takarékosságra törekvés, másfelől pedig a kisexisztenciákra nincs tekintettel, s a nagy exisztenciákat — ez alatt a nagyjövedelmeket és a kartelleket értem — védi. (Felkiáltások a balközépen: Alláshalmozások!) Ezekről részletesen fogok beszélni. — Már pedig meggyőződésem szerint a mai időkben ezeknél már semmiféle helye nincs a kiméletnak. Természetesen elismerem, hogy a mai időkben nagyon súlyos a helyzet, s hogy ez a gazdasági válság elsősorban Trianon miatt jött létre és hogy ez a gazdasági válság a világgazdasági válsággal kapcsolatos jelenség, azonban bizonyos tekintetben a felelősségnek egy része mégis csak a kormányon nyugszik. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) S itt vissza kell mennem a szanálás időpontjára, amikor azok közé a (képviselők közé tartoztam, lakik a szanálás iránt a legnagyobb aggállyal voltunk, mert féltettük a magánháztartásunkat. Ez a szanálási folyamat nagyon sikertelen és nagyon r helytelen volt s ebben a tekintetben a kormányt terheli a felelősség. A szanálás célja az volt, amit Smith segítségével egy esztendőre keresztül is vittek, hogy a költségvetést leszállítsák, a költségvetési tételeket egyszerűsítsék s amit lehet, abból lefaragjanak. Ezt a célt azonban a mai kormányzat rövidesen áthágta; budgetjének tételei a következő esztendőkben már fokozatosan s az addigi mértéken is túl emelkedtek, másfelől pedig a szanálással egy időpontban tervezve volt — amint hogy azt keresztül is vitték a pénzügyminsizterek — a magángazdaságok súlyos megterhelése, az adóknak irgalmatlanul való behajtása az akkori viszonyok között. Ebből nagy bevételi felesleg támadt, amely bevételi felesleget az én meggyőződésem szerint produktív célokra kellett volna felhasználni, azonban az történt, hogy az adó kíméletlen beszedése által a magángazdaságok exisztenciáját a szanálás után rögtön megrendítették, az a cél pedig, amelyet a takarékosság által, a költségvetés lefaragása révén elérni kívántai, meghiusoilt, mert a következő esztendőben, éppen a kormány iniciatívájára és kívánságára ezek a kiadási tételek folytonosan emelkedtek, úgyhogy, ha jól emlékszem és jól tudom: Smith főbiztos, amikor innen eltávozott, azt ajánlotta az akkori pénzügyminiszternek, hogy két esztendőre zárkózzék el egy barlangba, egy odúba, (Derültség balfelől.) hogy meg ne találják azok a minisztertársai, akik a budgetet emeltetni kívánják, mert abban az esetben a szanálásnak nem lesznek eredményei. (Gr. Hunyady Ferenc: Barlangkutató intézetet létesítettek volna! — Derültség.) Természetesen most már nekünk nagyon nehéz a helyzetünk, mert ez a szanálási folyamat nagyon súlyosan érintette népünket, magánháztartásunkat. Ma rendkívül nehéz helyzetben vagyunk, ma az exiszteneiális szükségletek előteremtésével kell az egyes embereknek